A könnyűzene apostolai

Kevés zenekarnak adatik meg a szórakoztató zene világában, hogy több mint fél évszázados karriert fusson be. És csak a legjobbaknak van olyan szerencséje az évtizedek alatt, hogy dallamaik védjegyükké, egyben örökzölddé váljanak, és még 53 év után is vonzzák a közönséget. Ezeket a dalokat generációk ismerik, és adott esetben dúdolják, vagy kívülről fújják őket. Azok, akiknek sikerült eljutniuk az Apostol együttes bácskossuthfalvi koncertjére, valami hasonlót tapasztalhattak. A közönségben csillogó szemű és vidáman ringatódzó nagyik és taták, azaz örökifjak buliztak együtt felhőtlenül gyermekeikkel, és iskolás unokáikkal a Rekreációs Központ füves területén felállított színpad előtt, átrepítve magukat egy kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb, boldogabb időszaknak, az ifjúkornak a hangulatába.

Az 1970-ben alakult Apostol kezdetben dzsesszzenét játszott, majd három évre rá csatlakozott az együtteshez Meződi József, aki hangjával, megjelenésével, karakteres szakállával mára gyakorlatilag egybeolvadt a zenekar nevével. Az Apostol frontemberével a fellépésük előtti beszélgetésünk kezdetén öt évtizedet repültünk vissza a múltba, a Reki étteremben.

– Kezdetben dzsesszstílusban előadott repertoárral kisebb klubokban lépett fel zenekarunk. És ezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogy amikor a nyolctagú Apostol a hangszereivel belépett egy ilyen helyiségbe, akkor a vendégek felének ki kellett vonulnia helyszűke miatt. Aztán egy idő után rá kellett jönnünk, hogy akármennyire is jók vagyunk, egy nyolctagú zenekart a dzsesszstílus nem tud életben tartani. Különösen az a dzsesszirányzat, amit mi képviseltünk. Ezért is váltottunk bizonyos idő után. A Magyar Rádió egy a mai tehetségkutatókhoz, dalválogatókhoz hasonló Tessék választani elnevezésű könnyűzenei bemutatójában elénekeltük 1974-ben Szenes Iván, Németh Gábor szerzeményét, az Okosabban kéne élni című dalt, és akkora sikerünk lett, hogy ihaj! Ennek hatására elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a dzsesszes elemeket felhasználva a populárisabb műfaj vizeire evezzünk. Így jött létre az az összkép, amelyről ma is ismertek vagyunk, egy fúvósokra, billentyűkre, gitárra, dobra, a vokalistákra, illetve az én énekemre épülő hangzásvilág.

Az egyedi hangját nem csupán a közönség szeretete ismeri el, bizonyos időben Demis Roussos-dalokat is énekelt. Milyen úton érkezett el az Apostol együttesig?

– A szüleim is énekeltek, kórustagok voltak, magam is énekeltem kórusban. Egyébként Pécsről származom, és mint ahogy a legtöbb ifjú, magam is elvágyódtam szülővárosomból, Budapestre szerettem volna menni szerencsét próbálni, azaz érvényesülni. A lehetőség akkor mosolygott rám, amikor az Apostol egyik akkori tagja, Deák Misi, a dobos betévedt a Pannónia bárba, ahol éppen énekeltem a zenekarommal, és felajánlotta, hogy tartsak velük. Természetesen volt hozzá kedvem, nem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadjam-e a meghívást. Bizonyos ideig Makrai Palival együtt énekeltünk, főleg dzsesszt és saját számokat, én Demis Roussos-dalokat. Volt időszak, amikor nagyon le volt terhelve a hangom, esetenként végigénekeltem egy 6–8 órás zenés összejövetelt, és ezt nemcsak fizikailag kellett bírni, hanem a hangomnak is. Szerencsére a hangom adottsága ezt lehetővé tette, meg persze erre megvan a megfelelő technika is, amit jó ha ismer az ember, akkor tudja venni az ilyen akadályokat. Aztán egyedül maradtam énekesként a zenekarban, később a Nehéz a boldogságtól búcsút venni című dal már rám íródott.

A váltás idején volt határozott célkitűzése a zenekarnak, vagy hagyatkoztak inkább a közönség sugallatára?

– A művészvilágban sokan szembesülnek azzal a válaszúttal, hogy vagy mennek a maguk által elképzelt úton, vagy igyekeznek kiszolgálni a közönséget. És mi akkor a ránk zúduló hatalmas sikert megízlelve elhatároztuk, hogy a felénk támasztott igényekhez igazodunk, és a közönségnek játszunk elsősorban. És ezen az úton maradva az idő bennünket igazolt, mert hogy az akkor meghozott döntésünknek köszönhetően játszunk ma is, járjuk a színpadokat immár 53 éve. És a zenekar mögött hagyott öt évtized szinte töretlen, hiszen megszakítás nélkül álljuk a sarat, nem adjuk fel, hiszen számítanak ránk, várják a fellépésünket. Ezt bizonyítja, hogy a közönségünk velünk együtt énekel. Azt hiszem, ha az ember kitűnik ezen a pályán, akkor mondhatni erre született, és innentől kezdve kötelessége jól tenni a dolgát, örömet szerezve az embereknek.

A közönség igényli-e azt, hogy megújuljanak? Dolgoznak-e például mostanában új albumon?

– Nagy megkönnyebbülés volt számunkra, hogy a pandémia okozta korlátozások miatt két év kihagyással ugyan, de megtarthattuk a fennállásunk fél évszázadát megünneplő koncertünket a Papp László Sportarénában. Az ezt megörökítő felvételből dupla lemez és videofelvétel is született. Ezeket tudjuk kínálni a rajongóinknak, mint legújabb kiadványainkat. Más elképzelésünk egyelőre nincs is, hiszen a mi közönségünk a régi slágereinket, a régi idők dalait, hangulatát várja tőlünk. A fiataloké a jövő, és a többségük nem feltétlenül vevő az Apostol által képviselt hangzásvilágra, tehát sziszifuszi feladat lenne új dalt felvenni, begyakorolni, előadni, aztán népszerűsíteni. Kiélezett harc a popszakma egyébként is, igencsak nehéz felkerülni egy-egy népszerűbb rádiós csatorna repertoárjába, és bevallom őszintén mi már nem szeretnénk harcolni, mi már megvívtuk a magunk csatáit ennyi évtized alatt.

Abban az időszakban, amikor az Apostol is megalakult, egy-egy zenekar tagságának érteni is kellett a zenéhez, tehát zeneileg képzett egyének állhattak közönség elé. Mi a helyzet a zenekar jelenlegi összetételével?

– Ez ma sincs másként, habár a régi csapat közül Németh Zolival csupán ketten vagyunk az Apostol tagjai. A zenekarunk valamennyi tagja rajtam kívül mindegyik aktív zenész-énekes, így Szabó Ferenc, Muck Ferenc, Baranski László, Pete László és a vokalistáink, Berecz Bea és Demjén Noémi a színházakban folyó munkából is kiveszik a részüket, musicalekben, zenés darabokban, és azért egy-egy ilyen helyen, mint tudjuk, csak azok tudnak „labdába rúgni”, akik zeneileg felkészültek, képzettek.

Az elmúlt két év kihívásai után nehéz-e fellépési lehetőségeket találni?

– Nem panaszkodunk. Évente 50–60 koncertet is bevállalunk, így például az idén is decemberig be vagyunk táblázva. Persze ma már hamarabb elfáradunk egy-egy fellépés után, de eszünk ágában sincs meghátrálni. Egyébként bennünket általában meghívnak fellépésekre, és azt tapasztaljuk, hogy amolyan „szóbeszéd” alapján találnak ránk koncertjeink szervezői. Azaz egyik-másik helyszín házigazdái átadják a jó tapasztalataikat, és így kapjuk a meghívásokat. Ezt igazolja az, hogy az idén több helyen vendégeskedtünk Szlovákiában, két évvel ezelőtt rengeteget jártunk Erdélyben, illetve Románia más területein, oda az idén is visszavárnak bennünket. Vajdaságban két évvel ezelőtt léptünk fel. Habár sokan másként gondolják, mi nem támaszkodunk külső segítségre az ügyintézés terén. A zenekar fellépéseit jómagam és Németh Zoli barátom intézi. Természetesen van honlapunk is, ahol a telefonszámunk is fel van tüntetve, és ha nem vagyunk elfoglalva, igyekszünk minden meghívásnak eleget tenni.