Alaposan meglepődhetett az egyszeri vajdasági tévénéző április 11-én, amikor az RTL Klubon futó A Tanár című sorozat 3. évadának premierjét tekintette meg. Ebben a részben debütált ugyanis Kovács Vecei Fanni zentai színésznő, aki jelenleg Kaposváron harmadéves színészhallgató. Ebben a zűrös, koronavírusos időszakban telefonon értük el Fannit, aki az egyetemi tapasztalatok mellett a castingról és a forgatásról is mesélt lapunknak.
Épp egy online színművészetis egyetemi órád után beszélgetünk. Ez már önmagában érdekes helyzet, de a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karáig egyébként is rögös út vezetett. Mesélj erről egy kicsit!
– Hetedikes koromban a zentai amatőr társulatnál kezdtem. Ez volt a kezdőlöket, itt tapasztaltam meg, hogy működik a színház. Mácsai Endrével az Antigonén dolgoztunk. Elkezdtük a próbafolyamatot, aztán egyre mélyebbre mentünk, megkerestük a mondanivalót, láttam, hogyan áll össze minden kerek egésszé. Én voltam a legfiatalabb, ennek ellenére egyáltalán nem éreztem magam furcsán. Egy évvel később Molnár Gábor Nórával, Surányi Emesével és Verebes Judittal már egyedül csináltuk a Cselédeket, ezzel párhuzamosan ment A padlás is. Akkor biztos voltam benne, hogy Szentesre megyek gimibe, mert ugye Vajdaságban nincs drámatagozatos középiskola, én meg szimpatizáltam ezzel a sulival. Hálás vagyok a szüleimnek is, mert mindenben támogattak, így végül a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára kerültem. Nagyszerű embereket ismertem meg, megtaláltam a helyem. Közben voltak KSZV-k, KMV-k, tehát az otthoni dolgokat is követtem, igaz, az előadásokban nem tudtam részt venni, ami nagy szívfájdalmam volt. Nem gondolkodtam azon, hogy mindenáron ezzel akarok foglalkozni, de adtam magamnak pár évet a felvételikre. Érdekelt a tánc, a mozgás és az, hogy hogyan egyesül a test és a szöveg. Horváth Csabánál rendező-koreográfus szakon próbálkoztam, ahol harmadrostáztam. Ez 18 évesen egy élmény volt, de végül nem sikerült. Utána Újvidékre se vett fel Hernyák György tanár úr. Sodródtam az árral: azt csináltam, ami épp szembejött velem. Azt sem tudtam, hogy milyen színésziskolák vannak Magyarországon. Tudtam a Nemes Nagy Ágnes Színészképzéséről, úgyhogy elmentem oda. Kicsit keresgéltem, tanulgattam, nem is voltam biztos benne, hogy ezen a pályán maradok. A következő évben Pesten próbálkoztam, persze, nem sikerült, és akkor jött Kaposvár. Az egy nagyon jó felvételi volt: hihetetlenül jó emberekkel és tanárokkal találkoztam. Tiszta napok voltak. Éreztem, hogy itt a helyem.
Téged egyáltalán nem tántorítottak el a sikertelen próbálkozások?
– Talán akkor volt egy picit rossz érzés, amikor se Pestre, se Újvidékre nem vettek fel. Pár évvel később találkoztam Hernyák tanár úrral, aki nagyon kedvesen mondta, hogy milyen jó, hogy akkor nem kerültem Újvidékre, mert milyen jó helyen vagyok most, és mennyire örül ennek! Nagyon pozitív élmény volt.
A kaposvári egyetemtől azt kaptad, amit vártál?
– Minden évben más ennek a csoportnak, a közegnek a dinamikája. Elsőben éjjel-nappal együtt voltunk, a rengeteg munka miatt közel kerültünk egymáshoz, és nagyon összetartó osztály lettünk. Aztán ez egy picit megváltozott, mert a Nemzeti Színházban bekerültünk Az ember tragédiájába. Kicsik voltunk ahhoz, hogy egy ekkora intézményben úgy tudjunk helytállni, hogy mindenkinek jó legyen. Az osztályon belül adódtak kisebb nehézségek, de a műhelymunkákon megint jó volt együtt lenni: Móczár Bence osztálytársam által rendezett Lear című előadásunk összehozta a bandát. Alighogy elkezdtünk dolgozni Kelemen Józseffel A kaukázusi krétakörön, mindent elvágtak. Most sokan vagyunk sok helyen, és azt sem tudjuk, hogy dolgozunk-e még együtt. Furcsa.
Ez az időszak ugyanakkor egy lehetőségként is értelmezhető.
– Nem élem meg teljes katasztrófaként ezt az állapotot. Persze, ami most történik a világban az szörnyű, de próbálok mindig pozitív maradni. Hiányzik a családom, nem mehetek haza, de nem estem kétségbe. Egy új időszak kezdődött volna el, de gondolom, minden tolódik egy picit. Szerintem most először volt az, hogy három hónapra előre tényleg minden be volt táblázva, aztán mégsem jött össze. Ezek a dolgok nem törlődtek el, remélhetőleg majd valamikor pótoljuk őket.
Egy korábbi interjúban nyilatkozva elárultad, hogy egy sorozatban is forgattál. Nemrég a nagyközönség előtt is fény derült arra, hogy ez a sorozat az RTL Klubon futó A Tanár. Hogyan jött ez össze?
– Kéri Kitty tanárnő mondta, hogy menjünk el a castingra a Playground Casting céghez. Az egész osztályunk részt vett rajta. Volt pár forduló, amelynek a végén rajtam kívül még két társam kapott szerepet A Tanárban, sőt, egy másik futó sorozatba, az Apatigrisbe is bekerült valaki közülünk. Ez egy nagyon jó lehetőség volt, soha nem forgattam még ekkora stábbal.
A színházhoz képest mennyiben más a kamerák előtt dolgozni?
– Úgy mentem oda, hogy tényleg fogalmam sem volt, miképpen csinálják ezt. Ráadásul két rendezővel, Kovács Dániel Richárddal és Anger Zsolttal is dolgoztam, kettejük munkamódszere pedig teljesen más. Máshogy instruáltak, egyszerre volt kevés és sok az idő. Nem csaptunk össze semmit, annyiszor vehettük újra a jeleneteket, ahányszor kellett. Nagyon stresszeltem. Furcsán kellett átkapcsolni az agyamat. Tízórányi forgatás után, amikor már tizenötször hibátlanul elmondtam egy nagyon rövid mondatot, sorra elhibáztam ugyanazt a szöveget. Akkor éreztem, hogy elfáradtam. De nyilván óriási élmény az egész, és rengeteget tanultam.
Azért idegeskedtél mert kamerák előtt kellett teljesíteni, vagy mert a térség kiemelkedő színészeivel dolgoztál együtt?
– Hú, hát igen... Volt is olyan gondolatom, hogy mit keresek én itt, hogy is van ez? Pedig nagyon jó közegbe kerültem, sokat segítettek, csak mégis újdonság volt. Egy-egy nap végén azért úgy mentem haza, hogy na, ez jó volt. Közben nagyon keményen dolgoztunk, és kihoztuk a maximumot az adott jelenetből.
A koronavírus-járvány miatt az RTL Klub az első rész után egyelőre levette műsoráról a sorozat 3. évadát, így a karakteredről nem sokat tudtunk meg. Mennyire tudtál elmélyülni ebben a szerepben?
– A sorozatban egy középiskolás lány, Niki szerepét játszom. Az évad során még egy részben – a következőben – szerepelek, itt jobban kirajzolódik, ki ez a lány. Emlékszem, már az első castingnál éreztem, hogy közel áll hozzám ez a karakter. Nyilván egészen más kamerák előtt felépíteni egy szereplőt, mint a színpadon. Nehéz is, mert nem sorban vettük fel a jeleneteket. Volt, amikor még le sem forgattunk egy szituációt, de a következőt már el kellett játszani. Utána viszont beszélgettem Anger Zsolttal, akivel abban egyeztünk meg, hogy valószínűleg nagyon sokat kell még tapasztalnom.
Tudatos lépés részedről, hogy tévészereplést vállaltál?
– Szeretnék még forgatni és tapasztalni. Remélem, hogy ez nem egy egyszeri alkalom volt a részemről. Ha lesz még ilyen lehetőség, mindenképpen úgy mennék oda, hogy picit magabiztosabb legyek. Élveztem a forgatást, de az is biztos, hogy óriási munkát igényel és más részét mozgatja meg az agynak, mint egy színházi előadás.
Mi a következő állomás az életedben?
– A közelmúltban egy moszkvai fesztiválon a Leart játszottuk volna, június közepén pedig Nyíregyházán bemutatózunk, legalábbis a tervek szerint. Horváth Illés rendezésében és Molnár Gábor Nóra koreográfussal a Édes Charityt állítjuk színpadra. Az osztályból hatan az egész évadot Nyíregyházán töltjük, de most bizonytalan minden. Várunk, aztán kiderül, hogy nyáron, szeptemberben, októberben, novemberben vagy valamikor elkezdünk csinálni valamit.
