A különírás és az egybeírás helyesírásunk egyik legnehezebb kérdésköre, mert ha meg is tanuljuk a szabályokat, bőven vannak azok alól kivételek, írásmód-ingadozások, többféleképpen megítélhető esetek. A magyar helyesírás szabályainak 300 pontja közül a 94–141. taglalja ezt a témakört, amely így tekintélyes méretű része a szabályzatnak. Mindezt elsajátítani valóban nem egyszerű, és a dolgot nem könnyíti meg, hogy a 2015-ben megjelent 12. kiadás jó néhány szókapcsolat írásmódját megváltoztatta, így azok már szóösszetételnek számítanak: feketedoboz, nyitvatartás, továbbtanul, köszönőviszony (korábban különírtuk); illetve fordítva: síkra száll, nagy fokú, nemzeti színű, csoda szép (korábban egybeírtuk).
Helyesírásunk természetes sajátossága a szavak különírása, az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában különírjuk. Az összetételek keletkezésének többféle oka lehet: jelentésváltozás, nyelvtani jelöletlenség, hagyomány. Az összetett szavak egységét egybeírással vagy kötőjeles kapcsolással jelezzük, mondani sem kell, hogy nem tetszőlegesen. Vegyük sorra ezeket az eseteket!
Jelentésváltozás. Ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük – tájékoztat a szabályzat. A tűzrőlpattant menyecske nem szó szerint tűzről pattant lányt jelent, a földönfutó nem a földön fut, a drágakő, bár valóban sokba kerül, mégis más, mint egy drága kő, a szárazföld nem csupán a nem nedves, hanem száraz földre vonatkozik. A jelentésváltozás miatti egybeírás és a különírás lényegét azok a példák mutatják meg, amelyek ugyanazon szavakból állnak, nem ritka eset ugyanis, hogy a szavak alkalmi kapcsolatba kerülnek egymással, amikor már a különírás szabályos, és ilyenkor általában szó szerinti értelmű a szerkezet: a bal oldal irányt jelöl, míg a baloldal politikai értelemben egybeírandó, ami megmarad jelzőként is: a bal oldali poszt feltehetően a labdarúgó feladatát jelöli, míg a baloldali poszt a politikusét. Az átvitt értelem azonban nem indokol minden esetben egybeírást: a hideg zuhany ugyanúgy vonatkozhat a hideg vizű fürdésre, mint a kellemetlenül meglepő fordulatra (utóbbiból nem lesz *hidegzuhany), a meleg hangú levél pedig nyilvánvalóan nem a hőérzetünkre hat, és ezt mindannyian értjük, anélkül hogy *meleghangúnak kellene neveznünk.
Jelöletlenség. A nyelvtani jelekkel (jellel, raggal) ellátott szerkezet különírandó: kéményt seprő, a nap sugara, vitaminban dús. Ha azonban a nyelvtani jelektől megfosztjuk a szerkezetet, az egybeírást indokol: kéményseprő, napsugár, vitamindús. Az összetétel lehet tárgyas (autómentő – autót mentő), határozós (áldozatkész – áldozatra kész) és birtokos jelzős (iskolaudvar – az iskolának az udvara), valamint jelentéssűrítő, amikor a tagok között bonyolult kapcsolat van, amely csak többszavas szerkezettel oldható fel: csigalépcső – a csiga házához hasonló lépcső. További példák a jelentéssűrítő összetételre: testvérváros, villanyvilágítás, búzavirágkék, sárgaborsó-főzelék. Jelöletlen viszony tulajdonnév és köznév között is létrejöhet, ilyenkor kötőjellel kapcsoljuk össze őket: Budapest-térkép (Budapestnek a térképe), Petőfi-szobor, Ady-kötet. Ha az efféle összetételhez újabb utótag járul, akkor két kötőjeles alak jön létre: Petőfi-szobor-avatás.
Íráshagyomány. Az egybeírás további oka a szabályzatban rögzített, rendszert alkotó íráshagyomány, valamint a kialakult szokás. Ide tartozik például az a szabály, miszerint ha két szó kapcsolatában az előtag egyszerű tőszámnév (illetve a sok, több, fél szó), az utótag pedig -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű szó, akkor a tagokat egybeírjuk: harmincnapi, kétéves, kilenchavi, háromlábú, öttagú, sokéves, többoldalas, húszfőnyi. Ha azonban vagy az előtag, vagy az utótag, vagy akár mindkettő összetett szó, akkor a különírás szabályos: egy szótagos, huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, hetvenöt centiméteres. Számjeggyel írva értelemszerűen mindig a különírás a helyes, függetlenül a tagok szerkezetétől: 9 havi, 2 éves, 20 főnyi, 116 napi. Az íráshagyomány alakította az igekötős igék helyesírását is. Ha az igekötő közvetlenül az ige (igenév) előtt van, egybeírjuk őket: átad, fölnyit, megtartó, szembeállít. Ha az igekötő követi az igét, akkor a különírás szabályos: pihend ki magad, hagyj fel ezzel, nem mehettek vissza; és akkor is, ha közéjük ékelődik egy másik szó: újjá is építjük, el ne késs, haza szabad menni, meg fogom nézni, meg tudták javítani. A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével: ki-kinéz, meg-megáll, vissza-visszatér. Az ellentétes jelentésű igekötőket ugyancsak kötőjellel kapcsoljuk, de különírjuk őket az igétől: ide-oda tekint, előre-hátra pillant, le-föl sétál. A hagyományos írásmód vonatkozik arra az esetre is, miszerint ha egy képző járul egy különírt szókapcsolathoz, akkor általában megtartjuk a különírást: házhoz szállít – házhoz szállítás, egymás után – egymás utáni; két képző azonban már egybeírást indokol: házhozszállítási, egymásutániság, megnemtámadási (szerződés), holttányilvánítási (eljárás).
Mindez csupán töredéke az egybeírás-különírás szabályainak. Közülük a gyakorlatban a legtöbb gondot a birtokos és a jelentéssűrítő összetételek okozzák, esetükben gyakran elmarad az egybeírás, akárcsak a tőszámnévvel (illetve a sok, több, fél szóval) és -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű szóval alkotott összetételeknél. Az összefoglalóból ezúttal kimaradt a szótagszámlálás szabálya, valamint a mozgószabályok tárgyalása, amire egy következő alkalommal térünk ki.
