A tavasz kezdetével és az április eljövetelével megindulnak az előkészületek az új tanévre, annak ellenére, hogy még messze van a szeptember elseje. Ilyenkor már javában folyik a ballagók pallérozása (felkészítőket tartanak számukra, megtörtént a ballagásiruha-választás, a fényképezkedés stb.), ők azok, akik búcsúznak, emellett megkezdődött a jövendőbeli elsősök felmérése is, akik a ballagók nyomdokaiba lépnek.
Iskolámban sajnos az idén is több ballagó diák lesz, mint első osztályos. Két évvel ezelőtt hatvan kis elsőst mértem fel, az idén hússzal kevesebbel fogok játszani, rajzolni és beszélgetni. Az előző években iskolapszichológusként rendszeresen szóltam az elsősök felmérésekor tapasztaltakról, most pedig megosztom a sajtóban nemrégiben megjelent első benyomásokat, ami nagymértékben megegyezik a saját tapasztalatommal. Ezekről a dolgokról azért is szólni kell, mert már most szembesülnünk kell a nehézségekkel, és fel kell készülni rájuk, hiszen a pedagógusokat és a szülőket is érintik.
Az idén is nagy számban vannak, akik az iskolaérettségi mérce szerint részben vagy teljes mértékben éretlenek az iskolára, ettől függetlenül iskolába kell indulniuk. Belgrádi iskolapszichológus arról számolt be – amit jómagam is észleltem –, hogy a figyelem és a koncentráció, valamint az összpontosítás is nehézségekkel jár, ugyanúgy, mint a széken való nyugodt ülés. Izgő-mozgó, kalimpáló, lábait fölszedő gyerekekkel van dolgunk, akiknek tekintete másfelé kalandozik, és nem mindig az előttük álló feladatra. Ha tudjuk, hogy a figyelem, a koncentráció alapvető fontosságú az élet számos terén, akkor nagyon is oda kell figyelni erre a felnövekvő generációkkal kapcsolatosan. Sokszor a figyelem, a koncentráció és az összpontosítás fogalmát szinonimaként használják, de alapvetően különbség van köztük. A figyelem kognitív folyamat, amelynek során szelektálunk a külső és belső környezeti ingerek között, és a lényegesnek ítélt információkat feldolgozzuk. Az összpontosítás az a tevékenység, amikor a figyelmünket egyetlen dologra fókuszáljuk, minden más inger és tényező kizárásával. A koncentráció hosszabb távú folyamat az összpontosításhoz képest, ennek során a figyelmet tartósan egyetlen témára fókuszáljuk. A koncentráció része az időről időre bekövetkező helyzetértékelés is – írják a szakemberek.
Tudjuk azt is, hogy ha valaki jól és magas szinten tud összpontosítani az általa végzett tevékenységre, függetlenül attól, hogy tanulásról vagy munkáról van szó, akkor biztos a siker, ha viszont ezek hiányosak, komoly nehézségek várják az ilyen személyt az élet számos területén. Az iskola szempontjából a koncentráció, a figyelem összpontosításának képessége alapvetően meghatározza, hogy mennyire lesz sikeres valaki a tanulásban. Ezeket a fontos képességeket a digitális eszközök túlzott és túl korai használata „rontja” el. Szerencsére mindhárom képesség fejleszthető. Jellemző az iskolába induló generációkra, és mindjobban gondot okoz, hogy a grafomotorikájuk, az írásmozgás koordinációja évről évre rosszabb, mint ahogyan a ceruzafogásuk is helytelen. A helyes ceruzafogást pedig a rajzoláson és festésen keresztül kellett volna elsajátítaniuk otthon és az óvodában. Hogy kialakuljon a helyes ceruzafogás, a kezet (sőt az egész testet) ügyesíteni kell. És ez nem az iskolába indulás előtt kell kezdeni, hanem sokkal korábban, még csecsemőkorban. Már a legkorábbi kortól kezdve törekedni kell arra, hogy a gyereknek olyan játékokat adjunk a kezébe, amivel manipulálni tud: a kezével (néha a mezítlábas talpával is) hatást gyakorol, irányítja, szabályozza stb. Például fog, elenged, markol, nyom, forgat, csippent, pöcköl, turkál.
Még egy nagy problémára hívják fel a szakemberek a figyelmet, az pedig a beszéd, a hangok ejtése. Ezt a jelenséget a túlzott rajzfilmnézéssel kötik össze, és azzal a ténnyel, hogy a szülők és az óvodai személyzet mind kevesebbet és kevesebbet beszélget a gyerekekkel, ám csak úgy lehet a helyes beszédet elsajátítani, hogy a gyerekek hallgatják a beszélőt, és válaszolnak is neki, ha interakcióban vannak egy másik emberrel, és nem a képernyőt bámulják. Rajzfilmek nézésekor a gyerekek csak hallgatják a hangokat, a verbális közléseket, de nincs kinek válaszolniuk. A gyerekek szókincsében a rajzfilmekben hallottak találhatóak meg leginkább, és sokszor megtörténik, hogy nem tudják megnevezni a kért fogalmakat, például a tehén helyett bocit mondanak, nem tudják megnevezni, hogy milyen szerszámokat használ például az, aki varr. Nemegyszer hívjuk fel a szülők figyelmét arra, hogy mind kevesebben vannak, akik mesét olvasnak gyermekeiknek, élőszóban mesélnek nekik, verset, dalt tanítanak a gyerekeiknek. Pedig ezek útján gazdagodik a szókincs, a fantázia, sőt a gyermek koncentrációja is. Ezzel kapcsolatos az a megfigyelt jelenség, hogy a gyerekek nem tanulnak verseket, vagy éppen nagyon gyorsan el is felejtik őket. A vers memorizálása a memória és a kritikus gondolkodás fejlődésében fontos. Ugyancsak nagyon fontosak a mondókák, kiszámolók stb. Ezek tanulásával és mondogatásával komplex fejlesztés történik, hisz ezek által a hallás, a beszéd és a gondolkodás is fejlődik.
Arra is felfigyeltek az iskolapszichológusok, hogy a gyerekek tele vannak különféle információkkal. Úgy tartják, hogy globálisan jól informáltak az iskolába indulók, ennek ellenére specifikus információik hiányosak. Nem tudják például, hogy mit csinál az asztalos, de meg tudják mondani, hogy mit csinál a politikus. Hogy az iskolába induló gyerekek specifikus információi is gazdagodjanak, sokat kell beszélgetni velük a családtagokról, azok munkájáról, az utcán, a házban, a szomszédban, a természetben, sőt a tévé képernyőjén látottakról és hallottakról.
A legjobbat akkor tesszük a gyermekünkkel, ha sokat mozog kinn a természetben, játszik, egyedül és más gyerekekkel, ha beszélgetünk vele, ha olvasunk és mesélünk neki, és nem hagyjuk a „villanypásztorra”, a tévére és más digitális eszközökre.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele