Az éneklés az egyik legősibb és legtermészetesebb hangadási formája az emberiségnek.
Kutatások bizonyítják, hogy a zene és az éneklés a gyógyítás és öngyógyítás egy formája, életminőségünk általános javítója és mindennapjaink inspirációs forrása is egyben. Sokan vélik úgy, hogy a művészeti ágak közül a zene és benne az énekhang teszi a legközvetlenebb és legerősebb benyomást a befogadóra, az együtt éneklés közösségi élményénél pedig nincs bensőségesebb. Énekhangunk által közvetlenül a lelkünk szólal meg, az együtt éneklők szívdobbanása egy ritmusra hangolódik, a levegő a tüdőkben szabályozott körtáncot jár, ezáltal komoly, meditatív energiák áramlanak, amelyek mind az előadót, mind a befogadót pozitív érzésekkel töltik fel.
A kórusok előadása a zene pozitív élményén túl valódi közösségi élménnyel ajándékozza meg az embert, segít megélni olyan érzéseket, amelyek mai elgépiesedett világunkban egyre inkább kiveszőben vannak.
A közösségi élmény, az együtt éneklés minden vonatkozásban pozitív hatásainak megélése és átadása vezérli a temerini Juventus énekkart is, amely csaknem harmincéves töretlen aktivitásával bizonyítja a fentebb leírtakat. Az évek folyamán körülbelül százan vettek részt a kórus munkájában, jelenleg mintegy húsz aktív tagot számlál, közülük tízen alapító tagok. A Juventus rengeteg utazással is egybekötött fellépést, köztük megmérettetéseket is maga mögött tud, mára azonban kikristályosodott ennek a társaságnak a valódi célja: szeretnek énekelni, szeretnek együtt lenni, és leginkább az örömszerzés és a közösségi élmények motiválják őket minden egyes próba, minden egyes fellépés alkalmával. Az énekkar arculatát hosszú idő óta karvezetőjük, Csernyák Zsuzsanna alakítja, aki az énekkar egyéb ügyes-bajos dolgait is kézben tartja, és a kezdetektől meghatározó egyénisége a társaságnak. Vele próbáljuk meg áttekinteni a Juventus fejlődéstörténetét.
A Juventus énekkar egy baráti közösség
– Temerin község mélyen megbecsült, néhai plébánosa, ft. mgr. Szungyi László főesperes nagyon szerette a fiatalokat, és nagyon szerette az egyházi zene minden formáját. Mai napig ragaszkodunk ehhez az irányvonalhoz, néhány népdalfeldolgozást, megzenésített verset leszámítva zömmel egyházi zenét énekelünk latinul és magyarul. Akkoriban rengetegen voltunk fiatalok a plébánia vonzáskörében, zenéltünk, énekeltünk. Az atya adta nekünk a Juventus nevet, amely ifjúságot jelent. Úgy gondolta, hogy később is illeni fog hozzánk ez a név, mert a zene, az éneklés fiatalít – emlékszik vissza a kezdetekre Csernyák Zsuzsanna. – Eleinte kizárólag könnyűzenét énekeltünk, gitáros énekeket, amelyekre az atya tanított minket, később a tagok közül többen kezdtek játszani hangszereken, jómagam is szintetizátoron, így a zenei kíséret is adott lett. Nagyon sokan voltunk akkoriban, és minden helyi, egyházi rendezvényen részt vettünk. Idővel elkezdtünk a többszólamú, komolyzenei énekek felé kacsintgatni, ez a lépés pedig egészen más szereplési lehetőségeket nyitott meg számunkra. Ebben az időszakban én irányítottam az énekkart, de éreztük, hogy sokkal szakavatottabb segítségre van szükségünk. Hévizi Gajó Orchidea zenepedagógust kértük meg, és ő örömmel vállalta a karvezető szerepét. Akkor egy nagyon szép időszak kezdődött a zenekar életében, rengeteg szép fellépéssel, utazással. Az élet azonban úgy hozta, hogy Orchidea külföldre költözött. Utána egy rövidebb időszakban ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost vállalta az énekkar vezetését, majd ismét engem talált meg ez a feladat.
Elég hosszú utat járt be a Juventus, és valódi fejlődéstörténetről beszélhetünk az esetetekben. Gondolom, karvezetőként még nagyobb hangsúlyt fektettél önmagad pallérozására, a tanulásra.
– Ebben az énekkarban mindannyian amatőrök vagyunk. Van ugyan egy-két személy köztünk, aki zeneileg képzettebb, a legtöbben azonban autodidakta módon fejlődtünk, együtt pallérozódtunk. Jómagam rendelkezem alapfokú zenei képzettséggel, de karvezetőként én is csak autodidakta módon képeztem magam. Ami pluszt talán hozzá tudtam/tudok tenni a munkánkhoz, az a zenei érzékenységem és a bátorságom, hogy ki merem fejezni az érzéseket, zenei gondolatokat a szememmel, a kezemmel, a számmal, át tudom adni őket. De nem vagyok szakavatott, mindig a saját érzéseim, saját ízlésem vezérel. Persze egy-egy kórusmű betanulásakor sokat kutatok, több videót is megnézek, abból aztán leszűröm azt, amit számomra fontos volna kihozni belőle. A kórustagoknak is vannak nagyon jó ötleteik és javaslataik. Nagy segítségünkre volt az évek során Baranyi Dulics Tímea temerini származású, szegedi opera-énekesnő, akit időnként hazahívunk egy intenzív hétvégi kurzusra. Komoly zeneműveket is bevállaltunk úgy, hogy tulajdonképpen a legtöbben hallás után énekelünk, és mégis nagyon jól szól. Ez viszont valóban sok munkát igényel.
Az évek múltán dolgozó, családos emberek lettetek. Hogyan fér el a mindennapjaitokban a kórussal való munka? Milyen gyakran tudtok próbálni?
– Kampányszerűen, sajnos. Egyik nemrégiben csatlakozott, fiatalabb kórustagunk meg is jegyezte, hogy lehetnének gyakrabban is próbáink, de ezt nagyon nehéz összeegyeztetni. A hagyományos karácsonyi koncertünkre, vagy egyéb fontosabb eseményre szoktunk intenzíven készülni, össze tudunk fogni és egyeztetni. Sokat köszönhetünk most már a kütyüknek. Ezek segítségével fel tudjuk énekelni a szólamokat, így tudunk gyakorolni otthon is. A mi kórusunk nem arról szól, hogy évente harminc darabot megtanuljunk, nekünk ez kikapcsolódás. Az elmúlt húsz év alatt rengeteg művet énekeltünk, szívesen nyúlunk vissza némelyikhez, de minden évben becsempészünk valami újat is a repertoárunkba, igazi sikerélménynek számít, ha egy komolyabb darabot szépen fel tudunk dolgozni.
Csernyák Zsuzsanna, a karvezető foglalkozik a papírmunkával is
Milyen gyakran érkezik a csapatba utánpótlás?
– Nagyon hullámzó az új tagok bekapcsolódása. Az a jellemző, hogy jönnek a fiatalok, majd jön egy élethelyzet, ami miatt elmaradnak a kórus mellől. Éppen tavaly, a járvány elmúltával nagyobb számú érdeklődést tapasztaltunk, jöttek lányok is, fiúk is vegyesen. A fiatalokat nyolcadik után várjuk a csapatba, felső korhatár valahol a középkorosztálynál van. Itt említeném meg, mennyire nagy űr, hogy nincsenek iskolai kórusok, ugyanis logikus folytatása lehetne ennek a Juventusba való belépés, de sajnos általános problémáról beszélünk, ugyanis tudomásom szerint nagyon kevés kórus működik a vajdasági általános iskolákban. A zenei nevelés és a szocializáció szempontjából viszont nagyon fontos volna a meglétük.
Jelenleg az Összhang elnevezésű rendezvényetekre készültök. Mit lehet erről tudni?
– A temerini, Illés-napi rendezvényekhez kötődik ez a rendezvényünk, amely valójában közös éneklésre próbálja csábítani az érdeklődőket. Amikor az énekkar 20. jubileumát ünnepeltük, akkor született meg ez az ötlet, és akkor egy egész éven át havonta rendeztünk ilyen összejöveteleket. Az volt a nem titkolt szándékunk, hogy új tagokat toborozzunk. Könnyűzenei művek, népdalok, megzenésített versek is voltak a repertoáron, és nagyon látogatottak voltak az estéink. Sokan jöttek, de nem sikerült új tagokat szerezni, mert az már egy másfajta elköteleződés, amit kevesen tudnak vállalni. A járványhullám hozott megtorpanást ebben és mindenféle más aktivitásunkban is, majd tavaly, az Illés-napi rendezvények kapcsán merült fel újra az Összhang-ötlet, Ádám István, a tájház vezetője pedig támogatott bennünket a helyszínt illetően. Gyönyörű volt, tábortűzzel, gitáros kísérettel, ki tudtuk vetíteni a szövegeket, így nem kellett a papírokról bogarászni a betűket, a tájház udvara pedig tele volt, annyian jöttek el. Idén is hasonló hangulatot képzelünk el, azzal, hogy szeretném megnyerni a helyi zenészeket is ennek az estének, hogy egy igazi, tömeges, akusztikus, szabadtéri, kicsit tábori, de mindenképpen nagyon közösségi és nagyon felszabadító élményben lehessen részünk. Ezenkívül a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozójára készülünk minden ősszel lelkesen, két ízben mi voltunk a házigazdái is ennek a rendezvénynek, legutóbb éppen tavaly. Ez a szemle számunkra szakmai értelemben is fontos viszonyítási lehetőség, de igazából a barátságról és a találkozásról szól, és ezt emelném ki elsősorban. A kórusközösség és a kórusszellem valóban különleges, amikor pedig találkozunk, az olyan energiákat szabadít fel, ami mindannyiunkat táplál. Minden alkalommal szép emlékekkel térünk haza, tavaly pedig viszonozni tudtuk a sok szép élményt. Büszke vagyok a kórus tagjaira, akik a szervezésből minden szinten kivették a részüket, arra pedig még inkább, hogy az összes meghívott úgy nyilatkozott, ez volt a legjobb kórustalálkozó valaha. Mi egy nagyon vicces, vidám társaság vagyunk, jó, hogy ez átüt mindenhol – fogalmazott Zsuzsanna, és hozzátette:
– Egy másik, számunkra fontos kezdeményezésünket is folytatni szeretnénk: az utóbbi három páratlan évben karácsony tájékán olyan településekre vittük el a kóruséneket, ahol még soha nem vagy csak nagyon ritkán tartottak koncertet. Jártunk Maradékon, Muzslyán, Tiszakálmánfalván, Bácsföldváron. Tehát a közelben, mégis olyan helyeken, ahol már csak maréknyi a magyarság. Minden alkalommal tele volt a templom, és mindenhol olyan szívélyes volt a fogadtatás, amit ritkán élhettünk csak meg.
Ami engem illet, az énekkarra úgy tekintek, mint ami mindig is volt, mindig is lesz, öröméneklés a miénk. Templomunkban kántorként is tevékenykedem, és sajnálattal tekintek arra a jelenségre, hogy már a templomban sem énekelnek az emberek, sajnos ez nem csupán Temerinre, hanem általánosságban jellemző – zárta gondolatait az együtt éneklés felszabadító hatásába vetett legmélyebb hittel Csernyák Zsuzsanna.
Nyitókép: A Juventus énekkar egy baráti közösség
