Az eddigi összeállításainkban igyekeztünk olyan vegyületekre, vegyületcsoportokra, jelenségekre ráirányítani a figyelmet, amelyek gyakran előfordulnak és fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkban. Több esetben olyan anyagokra esett a választásunk, amelyek, bármerre is nézünk, bármit is teszünk, szinte mindenütt ott vannak, körbevesznek bennünket, számtalan tevékenységünk során szembesülünk velük, mivel behálózzák mindennapjainkat. Mindannyian tudjuk, hogy egyes anyagok, termékek használatának számos pozitív hozadéka van, ám azt sem téveszthetjük szem elől, hogy olyanok is akadnak, amelyek az elterjedtségük, hozzáférhetőségük révén komoly problémákat is okozhatnak, különösen a környezetünk tekintetében. Mostani témánk egy olyan anyagról szól, amelynek használata magától értetődő számunkra, hiszen több fajtájával találkozunk nap mint nap, nem véletlenül nevezik az emberiség egyik legsokoldalúbb találmányának.
Az üveg éve
A 2022-es évről kétségkívül számtalan esemény eszünkbe juthat, legyen az az orosz–ukrán háború vagy Erzsébet királynő halála, ám szinte biztosak lehetünk abban, hogy csak kevés ember asszociál az évszám hallatán arra, hogy az ENSZ döntése értelmében az idei esztendő az üveg nemzetközi éve is. Éppen emiatt számtalan rendezvényt tartottak, kiállítást rendeztek és rendeznek világszerte az üveg jegyében, ami ráirányítja a figyelmet a találmány csodálatos voltára, jelentőségére, sokoldalúságára, ezáltal pedig talán valamivel jobban odafigyelünk a történetére is.
Ha szűkebb környezetünket vesszük alapul, két eseményt érdemes kiemelnünk az üveg évével kapcsolatban. Szeptember 30-a és október 2-a között rendezték meg Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a hagyományosnak számító kémiatábort, amelyet 14. alkalommal szerveztek meg, ezúttal Üvegszilánkok címmel, illetve 2022. október 11-én nyílt meg az üveg éve alkalmából Belgrádban a belgrádi Collegium Hungaricum és a Belgrádi Egyetem Gyógyszertudományi Karának közös tárlata, amelyen olyan üvegtárgyak tekinthetők meg, amelyeket a múltban a gyógyszerkészítéshez használtak, éppen ezért ma már kulturális örökségünk részét képezik.
Az üveg története
Az üveg története igen hosszú múltra tekint vissza, amely sok ezer évet ölel fel. A leírások szerint valamikor a természet alakította ki az üveget úgy, hogy a magas hő lávaszerűvé olvasztotta az üveg nyersanyagait, a homokot, a szódát és a meszet, majd ez a massza a Föld felszínére ömlött. Éppen emiatt ezt a természetes üveget, az obszidiánt a folyamatra utaló neveken is ismerhetjük, ugyanis lávaüvegnek, achátüvegnek, esetleg vulkáni üvegnek is szokták nevezni. Színét a benne lévő szennyeződések adják meg, fekete, barna, szürke, zöldes, vöröses, kékes színben fordulhat elő. Az ősember ilyen lávából készítette szerszámait.
Európa történelmében fontos fejezet jut a velencei üveggyártásnak. Az üveggyártást Torcello szigetén a 6. század végén vagy a 7. század elején a Benedek-rendi szerzetesek honosították meg, de az évszázadokon át tartó fejlődési folyamat a 13. században érkezett el egy olyan mérföldkőhöz, amely számunkra különösen nagy jelentőséggel bír. A 13. században az üvegesmesterek tevékenysége Murano szigetére tevődött át, mivel a városlakók tűzvésztől tartottak az üvegkészítés folyamata miatt. A velencei üvegkészítők szigorú szabályok szerint dolgoztak. Megtiltották nekik, hogy az államhatárokon kívül gyakorolják művészetüket, vagy technikákat és alapanyagokat juttassanak ki, egyáltalán bármilyen módon elősegítsék más kezdeményezések létrejöttét. A mesterek és a tanoncok tevékenységük jelentősége miatt különleges státust kaptak, igen nagy társadalmi megbecsülés övezte őket.
A 13. századi velencei üveggyártás új korszakot indított el a dísz- és a táblaüveg készítésében is, mivel az általuk készített tiszta üveg alkalmas volt tükrök előállítására. Az első fém-ónfoncsor bevonatú üvegtükröket ebben a században készítették úgy, hogy a márványlapra ónlemezt helyeztek, majd erre higanyt öntöttek, ezáltal az ón amalgámmá alakult. Erre szorították rá az üveglapot, amelynek felületét az amalgám ezüst fénnyel tükröző réteggel vonta be.
Európában nem csak az említett üvegfajta készült. Közép-Európában a lombos erdők a káliüveg előállítását tették lehetővé, mivel a fahamunak nagy a káliumtartalma. Ezt az üveget erdei üvegnek, Waldglassnak is nevezték. Az elnevezés az anyag eredete mellett annak zöldes árnyalatára és lelőhelyére is utalt. Létezett páfrányüveg is, amelynek adalékanyaga a páfrány hamuja volt. A középkori üvegleletek általában zöldes vagy barnás árnyalatúak, színezett üveglapokkal templomi üvegablakokat is készítettek.
A mestereknek hosszú ideig az volt a legnehezebb feladatuk, hogyan tudják elérni az átlátszóságot. A cristallo, azaz kristályüveg mesterséges előállítása szintén Velencéhez kapcsolódik.
A 17. században történt egy újabb áttörés, akkor állították elő az ólomkristály üveget, ami új csiszolási technika elterjedését tette lehetővé.
Ahogyan az a rövid áttekintésből is kiderül, az ember megfigyelte a természetet, és megtanulta használni, kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, amelyeket a felfedezések révén megpróbált modellezni, és még inkább a saját javára fordítani.
