A traumák megélésének valószínűsége többszörösére emelkedett az utóbbi néhány évben, hisz világjárvány, háború, gazdasági nehézségek, migráció, családi veszteségek, a mindennapok viszontagságai, az erőszak minden formája, köztük a családi erőszak is, itt van az életünkben, sok minden más rosszal egyetemben. A traumák pedig, különösen a gyerekkori traumák, igen alattomosan viselkednek, és számos problémát okozhatnak életünk folyamán. A szakirodalomban nagyon sok meghatározásával találkozunk. A trauma számomra igencsak használható meghatározása így szól: „A trauma egy, a múltban megélt, megrázó esemény, mely túlmutat a mindennapok tapasztalatain, és fenyegeti az egyén testi-lelki egyensúlyát, integritását.”[1]
Dr. Máté Gábor közelmúltban megjelent interjúban[2] olvasható, hogy a Kanadában élő magyar származású orvos, aki a függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik, kétfajta traumát különböztet meg:[3] nagy és kis kezdőbetűvel. A trauma görög eredetű szó, sérülést, sebet jelent. A szerző szerint: „Az embereknek általában kétféleképpen lehet sérülést okozni. Az egyik, ha bántjuk őket – ez a nagybetűs Trauma.” Ide tartozik a gyermek verése, zaklatása, érzelmi bántalmazása, állandó lehordása, szapulása, valamint a szülők drogfüggősége, droghasználata is. Ugyanilyen nagybetűs Traumát okoz a szülők közötti fizikai agresszió is.
A kisgyerekeknek sérülést okozhatnak a szülők, a körülöttük lévő felnőttek azzal is, ha nem elégítik ki a gyermek szükségleteit – ez a kisbetűs trauma. Itt elsősorban az érzelmi szükségletekre kell gondolni. Ilyen érzelmi szükséglet az, hogy szabadon kifejezhesse az érzelmeit, bármilyenek is azok, mint pl. a haragot vagy a bánatot. Az alapvető érzelmi szükségletek közé tartozik az az igény is, hogy elfogadják olyannak, amilyen, és szeressék, ne csak azért, mert szép, jó, okos stb., hanem egyszerűen csak azért, mert a világon van, létezik. Minden gyereknek azt kell éreznie, hogy szeretik, minden feltétel nélkül, és ezért a szeretetért semmit nem kell tennie. Sajnos, ezeket az alapvető érzelmi szükségleteket nagyon sok szülő, nagyon sok család nem tudja, nem képes biztosítani. Így pedig sérülést okoznak a gyereküknek, gyerekeiknek, ami komoly hatással van az egészségre, a testire és a lelkire is. Nemcsak a szülők, a család viszonyulása okoz traumákat, hanem a környezet, a társadalom, a körülmények, amelyek között és amiben mostanság élünk. Mérgezőek a társadalmi viszonyok. Olyan világban élünk, amely sajátos módon mérgezi a tagjait, kibillenti, megzavarja a testi és a lelki egyensúlyt. Ez abból is látszik, hogy mind több és több a drogfüggő, a depressziós és az öngyilkos, és napról napra nagyobb azoknak a száma, akik valamilyen autoimmun betegségben szenvednek, sőt a szívproblémák, a stroke, az elhízás, a cukorbetegség vagy a rák kialakulásának hátterében is ott lehet a megélt trauma. A ma társadalma, az életforma, ami megnehezíti az érzelmi szükségletek kielégítését, a kapcsolódásra, a szeretetre, a biztonságra való igényt, a gazdasági létbizonytalanság, amit „elviselhetetlen bizonytalanságként” is leírnak, állandó stresszforrás a társadalom tagjai számára. Emellett megfelelési kényszernek vagyunk kitéve, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, emiatt a valódi ént is el kell fojtani.
Hogy miért kell ezzel a kérdéssel is foglalkozni? Azért, mert a gyermekkori élményeknek a felnőttkorra gyakorolt hatása megkerülhetetlen tény. A szükségesnél több megpróbáltatás gyermekkorban, a traumák, az elhanyagolás, a bántalmazó, erőszakos, abuzív élmények (fizikai, érzelmi, szexuális), az otthoni, családi környezet diszfunkcionális működése, a válás, az alkohol-, drogfüggőség betegséghez, az átéltek „továbbadásához” vezethet. Arról számolnak be a kutatások, hogy a negatív gyermekkori élmények halmozódnak, és sokszor az egészségmutatókkal is kapcsolatba hozták, hogy ezek a személyek a későbbi életszakaszokban több egészségügyi kockázattal szembesülnek. Például a négy vagy több káros gyermekkori élményt elszenvedők körében több volt az öngyilkosság elkövetésének kockázata (12,2-szer), az alkoholizmus (7,4-szer), a problémás droghasználat (10,3-szor), és összefüggést mutattak ki a későbbi diabétesz, a szívbetegségek vagy a daganatok kialakulásával.[4]
Ha ismertek ezek a tények, akkor nem kell csodálkozni azon a híren sem, hogy Szerbia Európában élen jár a nyugtatók használatában. 2019-es adatok alapján Szerbia lakosságának 22 százaléka használ valamilyen nyugtatót. „Az Egészségügyi Kar Farmakológiai Intézetének adatai alapján[5] 2020-ban és 2021-ben 25 százalékkal nőtt a nyugtatók iránti igény.”
Ezért ne feledjük, a testi és a lelki egészség szorosan összefügg. A traumatizált gyermekből előbb-utóbb beteg vagy diszfunkcionális felnőtt lesz.
[1] Bóna A.: A krízis lélektana. In Gyöngyösiné K. E. – Sz. Makó H.: Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana. Pécs, 2015, Pro Pannonia Kiadó, 123–138. o.
[2] [2] Az ég kék, a fű zöld. Nők Lapja, 2022/41. sz. (okt. 12.) 18–21. o.
[3] [3] Magyarul is megjelent könyv. Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban.
[4] [4] A gyermekkori traumáktól a felnőttkori szenvedélybetegségekig. http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/a_gyermekkori_traumaktol_a_felnottkori_szenvedelybetegsegekig. 2019. 06. 13.
[5] Egyre nehezebb a lelki nyomás. Magyar Szó, https://www.magyarszo.rs/hu/5052/velemeny/273400/Egyre-nehezebb-a-lelki-nyomás.htm.
