Élénken él még bennem a gyermekeim csecsemőkori általános orvosi vizsgálatainak emléke. Annak nagyon örültem, hogy gyakran találkozunk, és rendszeresen látja szakorvos a gyermeket, de az nagyon kínos volt, hogy (nyilván a kapacitás hiánya miatt) 15-20 perc jut csupán egy-egy baba növekedésének, fejlődésének felmérésére, a védőoltás felvételére. Leginkább a rohanásra, kapkodásra, elsietett félig kérdésekre, félig válaszokra emlékszem. A megkönnyebbülésre, hogy minden rendben van.
Miközben Erdélyi Lenke fiatal gyógypedagógussal a gyermek eltérő fejlődése esetén a rendellenesség mihamarabbi felismerésének fontosságáról és a korai fejlesztés áldásosságáról beszélgetünk, gondolatban megjelenik előttem az a szülő, aki az orvosi rendelőben feltett sietős kérdéseire kapott még sietősebb válaszokból azt szűrte le, hogy valami nincs rendben a babával. Mit érezhet, miközben már a rendelőn kívül hamarjában öltözteti pucér és zaklatott gyermekét? Mi kavaroghat a fejében, amikor elhagyja az egészségházat? Mit csinál? Hova fordul? Fordul-e egyáltalán valahova? Inkább megfigyel? Esetleg tagad?
– Az úgynevezett aranyidő, a 0–3 évig terjedő időszak az, amikor a legtöbbet tudunk tenni, és a leggyorsabb fejlődést érhetjük el a gyermekkel, ha a tipikustól bármilyen mértékben is eltérő fejlődést tapasztalunk a gyermeknél. A felismerés, a beismerés és a nyitottság a szülő részéről kulcsfontosságú, hisz akkor elindulhat a korai fejlesztés útján. A helyzet azonban sokkal, de sokkal összetettebb – mondta el Erdélyi Lenke, amikor a gyógypedagógiáról mint az orvostudomány és a pedagógia között elhelyezkedő kiegészítő ágazatról kérdeztem. Beszélgetésünkkor nagyon gyorsan kiderült számomra, a gyógypedagógia sokkal összetettebb, mint bármi, amit az interneten olvasni lehet róla. A fejlődésben, tanulásban eltérő képességű személyeknek, a testi vagy értelmi akadályozottsággal élő egyéneknek nyújthat a fejlődésben segítséget a gyógypedagógus. Igen ám, de a nagy kérdés valóban az: mikor és hogyan találkozhat az egyén és a szakember, hogy megkezdhessék közös útjukat a fejlődés útján?
– A mi társadalmunkban sajnos szinte csak a magánpraxisok szintjén van jelen a gyógypedagógia mint szolgáltatás, pedig nagy szükség volna arra, hogy az iskoláskor előtti intézményekben és az iskolákban egyaránt jelen legyenek ezek a szakemberek és a gyógypedagógia mint felzárkóztatási lehetőség. Magyarországon folytattam a tanulmányaimat, és ott nagyon jó példákat láttam erre a szakmai gyakorlatom során. Ott elsősorban a védőnői hálózatnak köszönhetően sokkal komolyabb a rálátás a csecsemőkori fejlődési eltérésekre, másrészről jelen vannak a gyógypedagógusok az intézményekben is. Nálunk el kell jönni egy magánpraxisba, ami komoly nehézség lehet a szülőnek akkor is, ha egyébként nyitott a gyermeke fejlesztése iránt – ecseteli az egyik legnagyobb buktatót mindjárt az elején Lenke. Beszélgetünk arról is, hány szakvélemény, orvosi vizsgálat, majd szakbizottsági vélemény szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, milyen területen és milyen szinten van szüksége egy eltérő fejlődésű gyermeknek a fejlesztésre. Itt jön képbe Lenke szakiránya, a korai fejlesztés, amely az egyik leghatékonyabb módja a felzárkóztatásnak.
– A korai fejlesztéssel már óvodás korára le tud gyűrni nagyon sok akadályt a gyermek. Jelenleg ezt próbálom a köztudatba átültetni itt Temerinben a Praxis Tim keretein belül. Maga a téma, hogy a gyerekünk bármilyen módon eltérően fejlődik, tabuként van jelen a társadalmunkban, és hiányzik a szülők felé irányuló megfelelő felvilágosítás. Szinte azonnal szégyenérzet fogja el a szülőt, ha a gyermeke fejlődése kapcsán figyelmezteti az orvos vagy később a pedagógus. Azt kell tudatosítanunk, hogy nem szégyen segítséget kérni, és minél előbb tesszük, annál jobb.
Milyen esetekben kell hogy elgondolkozzon a szülő a korai fejlesztés szükségességéről?
– Az itthoni gyakorlati tapasztalataim szerint legtöbbször a bölcsődében figyelnek fel az óvodapedagógusok olyan eltérésekre, amelyek indokolhatják gyógypedagógus bevonását: a beszéddel kapcsolatos eltérések, a szociális viselkedésben mutatott eltérések, hogy túl sokáig ül egy helyben, vagy nem ül le egyáltalán, vagy a kézügyességgel kapcsolatos eltérések lehetnek jelzésértékűek. Általában ilyenkor történik meg a szülővel egy beszélgetés, ami után a szülő elindul a vizsgálatok és szakvélemények beszerzésének hosszú útján. Ezek azonban szükségesek ahhoz, hogy pontosan tudjuk, milyen területen van szüksége fejlesztésre a gyermeknek.
Későbbi életszakaszokban mennyire sikeres a gyógypedagógiai fejlesztés?
– Sose késő, és mindig jó, ha célirányosan fejlesztjük az egyént. Óbecsén a Testvériség Általános és Középiskolában, ahová tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyermekek járnak, egy hattagú csoporttal foglalkozom. Nagyon szépen tudunk haladni a tanmenettel, mert alkalmazom a gyógypedagógia legfőbb elvét, hogy egy bizonyos igényű egyénre megfelelő módon szabom a feladatot. Így valóban hatfelé kell szabni az aznapi tananyagot, meg mindenkire külön tantervet gyártani, de csak így tudjuk eljuttatni az egyént a saját fejlődése maximumáig, és a gyógypedagógiának tulajdonképpen ez a célja.
A Praxis Tim tagjaként mik a tapasztalataid?
– Nagyon jó, hogy a temerini Praxis Tim egy sokrétű szakértői gárda, mert nagyon szorosan együttműködünk, ha átfedésekkel találkozunk. Pszichiáter, pszichológus, gyógytornász, gyógypedagógus szolgáltatásait lehet igénybe venni, és mi állandóan konzultálunk egymással egy-egy eset kapcsán. Jómagam a legkisebbekkel foglalkozom, a hozzám legközelebb áll a korai fejlesztés, ezt próbálom gyakorolni. Minden gyermek esetében egy felméréssel indítunk, aztán az általam felállított szakvéleményt követheti az egyénre szabott munka. Ez most sokkal szigorúbban hangzik, mint ami valójában történik, mert tulajdonképpen játszunk. Célirányosan, de játszunk. Különböző állomásokat ejtünk útba, nagyon fontos az is, hogy a gyerek ne rohanjon neki egyből az eszközöknek. Ezek az állomások rengeteg készséget fejlesztenek, a finommotorika, nagymozgások, a beszéd- és szociális készségek talán a legfontosabbak ezek közül. Hangsúlyoznám, hogy személyre szabottan.
Miközben erről beszél, Lenke be is járja a „játékpályát”, és mutat néhány eszközt, amelyek mind otthon is elkészíthető, végtelenül egyszerű játéktárgyak. Amikor hangot adok észrevételemnek, lelkesen bólogat.
– A korai fejlesztés valójában az egész család támogatását magában foglalja. Itt a szülő is része a foglalkozásoknak, akár úgy, hogy játékötletekkel gazdagodik. Mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy közelebb kerülhessen a gyermekéhez, közvetlenül megélje fejlődése lépcsőfokait, ezáltal könnyebben elfogadja, hogy a gyermek egy kicsit másképpen fejlődik, mint a társai. Próbálom letépni azt a szégyenérzettel átitatott bélyeget, ami ezeket a gyerekeket és szüleiket sokszor a fejük lehajtására készteti, mert ezek a gyerekek is rengeteg fejlődésre képesek, csak talán egy más megközelítéssel.
Amikor elbúcsúzunk, azok a szavak járnak a fejemben, amit a fiatal és lelkes gyógypedagógus az egyik professzorától idézett: „Minden társadalom leghitelesebb mutatója az, hogy hogyan bánik azokkal, akiknek segítségre van szükségük.” Itt aztán pontot is tehetek a mondandóm végére, de nem teszem. Nem teszem, mert hinni akarom, hogy jöhet még olyan időszak, amikor az orvos és páciens nem elsietett félmondatokkal próbál kommunikálni, hogy az aggódó szülő nem a túlterhelt gyerekorvos rosszalló pillantását kapja válaszul, ha kérdezni mer. Szeretnék hinni Lenke céljaiban, hogy valamilyen formában be tudja csempészni az óvodákba a gyógypedagógiát, mert a gyerek szempontjából az idő a legfontosabb tényező. Azt is szeretném hinni, hogy a családokba visszatér a valóság megélésének, az egymásra fordított idő értékének felismerése.
Nyitókép: Erdélyi Lenke gyógypedagógus (Fotó: Garbac Sarolta)
