Rovatunk egyik nem régi írásában azt fejtegettük, hogy egyes szóalakokat, kifejezéseket oly gyakran tévesztünk el, hogy már-már meglepő, amikor nem a hibás, hanem a helyénvaló formával találkozunk. Az akkori felsorolásból kimaradt egy kifejezés(család), amelynek érdemes nagyobb teret szentelni. A gond főnévvel alkotott (állandó) szókapcsolatok közül a gondot visel szolgál kiindulópontként, gyakran elbizonytalanodunk ugyanis, hogy milyen vonzat illik az igéhez: valakiről, avagy valakire.
Több hasonló és végső soron azonos gyökerű kifejezést kell tárgyalnunk, amelyeknek eltérő a vonzatuk: gondja van valakire, gondoskodik valakiről, gondját viseli valakinek, gondot visel valakire (vagy valakiről?). Mai szemmel furcsállhatjuk a gondot visel és a gondját viseli szerkezeteket, mivel alkotóelemeikben (gond, visel) nehezen lelhetők fel azok a jelentések, amelyek nyomán keletkeztek. Vizsgáljuk meg külön-külön őket!
A gond főnév ismeretlen eredetű szó, jelentéseinek egymáshoz való viszonya szintén tisztázatlan, származékai alapján a ’gondoskodás, törődés’, illetve az ’ügy, dolog’ jelentéseket tarthatjuk eredetinek. Leszögezhető, hogy a tárgyalt kifejezéseinkben a gond főnév nem mint nyugtalanító, nehezen megoldható kérdés, hanem mint gondoskodás, törődés jelenik meg, akárcsak a következőkben: gondja van, gondot fordít valakire vagy valamire, gondját viseli valakinek, gondjaiba fogad valakit. A visel szavunk a visz igéből alakult ki gyakorító képzővel. Az eredeti konkrét ’visz, hordoz’ értelmű használat mellett korán kifejlődtek az elvontabb párhuzamai, így ma már számos átvitt jelentésben is él: anyagi, erkölcsi terhet, kockázatot elvállal (viseli a költségeket), szenvedést, lelki terhet osztályrészül kap, tűr (nehezen viseli a betegséget), saját ügyének tekint (szívén visel valamit), segítségére van, vigyáz rá (gondját viseli valakinek, gondot visel valakire). Eszünkbe juthat még a gondviselő és a gondviselés főnév, érdekesség azonban, hogy gondvisel igénk nincs, az erre irányuló cselekvést a már felsorolt szókapcsolatokkal fejezzük ki. A gondviselőnek és a gondviselésnek egyaránt van hivatali nyelvi, illetve vallási értelmezése. Vallási tekintetben a gondviselés Isten tudatos, tervszerű tevékenysége, amellyel a teremtett világot és benne az embert az általa meghatározott természetfölötti cél felé vezeti.
Nem véletlenül térünk ki a vallási vonatkozásra, a kiindulásul szolgáló szókapcsolat ugyanis jelentős számban fordul elő a Bibliában: Oly föld az, amelyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajta függenek az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. – És hogy gondot viseljenek a szent kenyerekre, az ételáldozathoz való lisztlángra, a kovász nélkül való lepényekre, a serpenyőben főttre és pirítottra, minden mértékre és mérőre. – Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz néki, hanem azt cselekedd vele, amit ő akar. – Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat. – Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.
Találkozhatunk vele nem vallási jellegű szövegekben is: Ki visel hű gondot az égi madárra? (Arany János) – Az ENSZ gondot visel Palesztináról. – A másik a néprajzi szakcsoportunk, amely gondot visel a tájházról, és egyben évi szinten néprajzi anyagokat publikál. – Rákérdezünk magunkban a vigasztaló anyai szeretetre, tudjuk azt, hogy Szűz Mária gondot visel ránk, de folyamatosan szeretnénk igazolva látni mindezt életünkben. – Felelős viselkedésű ember gondot visel arra, hogy óvja a természetet, és vigyázzon saját egészségére is.
Már szinte minden kérdésünkre választ kaptunk – még arra is, amelyikre írásunk elején nem is gondoltunk –, éppen csak arra nem, hogy a vonzatokat illetően melyik változat is tekinthető helyénvalónak a gondot visel esetében: valakire/valamire (-ra/-re), avagy valakiről/valamiről (-ról/-ről). A fenti példákban ingadozás figyelhető meg, még a Bibliában is, igaz, ott többségben van a valakire/valamire vonzat. Forgács Tamás tanulmányában az állandó szókapcsolattá válás folyamatát illetően arról olvashatunk, hogy a valakinek a gondját viseli szerkezetből alakult ki a gondot visel forma, de a kifejezés állandósulásának (frazémává válásának) során eleinte különbségek voltak a vonzat formája tekintetében (-ra vagy -ról), és a teljes állandósulás hosszú változási folyamatában egységesülnie kellett a vonzathasználatnak (-ra). Balázs Géza ennek kapcsán így ír: „Sok frazeológiai egységben elbizonytalanodunk a vonzatokkal – különösen akkor, ha régi szerzőket olvasunk: bízik valakiben/valakihez, gondot visel valakire/valakiről, végbe/véghez/végre visz, magába/magában foglal. Ezek az elbizonytalanodások nem tekinthetők egyértelműen nyelvhelyességi kérdésnek. A frazeológiai egységek a tárgyak valóságos vonatkozásaitól, konkrét jelentésektől eltávolodtak, az elvont fogalmaknak pedig nincsenek olyan éles, érzékszervekkel ellenőrizhető határai, mint a tárgyi valóságnak.” A magyar nyelv értelmező szótára a -ra/-re vonzatot részesíti előnyben, a -ról/-ről változatot elavultnak minősíti, a Magyar értelmező kéziszótár és a Nyelvművelő kéziszótár ugyancsak a -ra/-re vonzatot tekinti helyénvalónak. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a gondot visel szerkezet a -ra/-re vonzattal szilárdult meg, ha pedig a -ról/-ről toldalékos alakkal találjuk szemben magunkat a régi szövegekben, az az állandósult kifejezéssé válás folyamatát tükrözi, a mai szövegekben azonban elavult szóhasználatnak minősül.
