Az elmúlt néhány év intenzíven behozta életünkbe a modern kommunikációs eszközöket és a virtuális világot, a világjárvánnyal járó izoláció pedig az online világot kényszerítette nagyon sokunkra. A távoktatás, home office, a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartás, szakmai továbbképzések, megbeszélések, konferenciák különféle videókonferenciás alkalmazások segítségével zajlanak. A szakemberek azt vették észre, hogy az online meetingek alkalmával megváltozik a résztvevők viselkedése: olyan viselkedési formák jelennek meg, amelyek személyes, élő találkozások alkalmával nem tapasztalhatóak, például az ún. multitasking képességek alkalmazása (több tevékenység egyidejű végzése). A mindsetpszichologia.hu portálon közölt cikk szerint egy felmérés, amelyet Amerikában végeztek el, megállapította: „…amikor egy-egy előadás hallgatása vagy házi feladat elvégzése során mással is foglalkoztak az alanyok, jelentősen kevesebb információra emlékeztek, illetve a vétett hibák száma és a feladat elvégzéséhez szükséges idő is megnőtt. Laura Bowman, a Central Connecticut State University kutatója arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a hallgatóknak, akik a tankönyv olvasása közben használták a Messengert, 25 százalékkal tovább tartott ugyanazt a részt elolvasni (és ebből a chateléssel töltött időt kivették!), mint azoknak a diákoknak, akik egyszerűen csak olvastak.” Ugyanez történik videókonferenciák alkalmával is.
Más kutatások megállapították, hogy a képernyő előtt ülők személyiségének megváltozása az agy neurobiológiájában gyökeredzik. A legújabb kutatások alkalmával kiderítették, hogy a valódi, személyes találkozások során az agyban a jó érzést és az empátiát kiváltó oxitocin hormon képződik, amely nem termelődik akkor, amikor valaki online értekezleten vagy éppen virtuális iskolai órán vesz részt. Az oxitocin, vagyis a boldogsághormon a másokhoz való kötődésünk és vonzódásunk fontos eleme, valamint az elégedettség érzésének is kiváltója. Többek között segíti az emberek közötti megértés, együttérzés, empátia megjelenését, sőt az együttműködést és a bizalmat is.
Videókonferenciák alkalmával nem jön létre szemkontaktus, hiányzik a testi érintés, és nem érezni a képződő feromonokat sem. Köztudottá vált az a tény is, hogy csapatépítés nem valósul meg, ha ez a folyamat csak online térben történik.
Azt is megállapították, hogy azoknál, akik túl sokszor és hosszan vettek részt online meetingeken, gyakrabban jelenik meg a düh és az agresszió vagy éppen a fásultság. Ezt a jelenséget az amerikai kutatók Zoom-kifáradásnak (Zoom-fatigue) nevezik. Mindez azért alakul ki, mert az ember agya és látásközpontja nem tud egyszerre több arcot figyelni, és dekódolni az érzelmeket, amelyek megjelennek náluk. A galéria nézetben az összes résztvevő megjelenik, kis ablakokban, ha viszont átváltunk a beszélő nézetre, akkor hiányoznak a részvevők arcán megjelenő érzelmek. És mivel a természetes nonverbális jelek és érzelmi kapcsolatok hiányoznak, az agy túl lesz feszítve. „Ez a kiterjedt figyelemmegosztás túlterheli és frusztrálja is az agyunkat” – állítja Andrew Franklin kiberpszichológus, a Norfolki Állami Egyetem adjunktusa. Emellett, akik gyerekként főleg online térben kommunikálnak, azoknak az agya hozzászokik, hogy a másik emberrel való kapcsolat nem jár „oxitocinfröccsel”, hisz nincs szemkontaktus, nincs érintés, nincs feromon, és számukra ez lesz a norma. Ezek a generációk „érzelmi fogyatékosok” lesznek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a gyerekek közötti kapcsolatban alapvető fontosságú a testi kapcsolat. Dr. Liz Westphal amerikai iskolapszichológus szerint az iskolában a legtöbb barátság természete fizikai. A hátukon cipelik egymást, lökdösődnek, birkóznak, összebújnak stb., ami alatt oxitocin termelődik. Ha valaki több órán keresztül tartózkodik a képernyő előtt, online térben, annyi órát van oxitocin nélkül is.
A Zoom-fáradtság mellett a pszichiátriában újabban a Zoom-diszmorfia kifejezés is megjelenik. A kamerák előtt eltöltött idő negatívan befolyásolja az emberek megítélését saját megjelenésükről. Ez a kifejezés a leromlott énképet fedi, amely annak nyomán jelent meg, hogy a videókonferencia-beszélgetések alkalmával órákon át önmagunkat szemléljük. Azt hiszem, akinek már volt alkalma ilyen konferenciabeszélgetésben részt venni, megtapasztalta, hogy az olyan tényezők, mint a szög, a megvilágítás, a kamera távolsága, mind befolyásolják, hogyan nézünk ki az online meetingek alatt, és nagyon jó, ha a konferencia előtt beállítjuk a saját kis kameránkat, hogy előnyös képünk jelenjen meg a képernyőn. Azt is olvashatjuk, hogy a videókonferencia-hívásokat az elvarázsolt kastély tükrei előtt eltöltött időként írják le, ami azt eredményezi, hogy az egyén önmagáról alkotott képe torzult, elégedetlenséget vált ki. Ezért Nyugaton megsokszorozódott azoknak a száma, akik plasztikai sebészhez fordultak, hogy kozmetikai műtéttel tökéletesebbé varázsolják magukat.
Mind bővebb és bővebb az újabb „szakkifejezések”, fogalmak tárháza, ezért jó, ha igyekszünk lépést tartani, és tájékozódni az újdonságokról, hogy megértsük a digitális világban élő gyerekek, felnőttek és önmagunk viselkedését is.
Nyitókép: Illusztráció
