A február leginkább a farsangi időszakról, a télről és a fűtésről szól, ugyanakkor talán már egyre többen érzik azt is, hogy közeledik a tavasz, lassan ébred a természet, így lélekben arra készülnek, hogy minél több időt töltsenek kint, legyen szó akár kirándulásról, kerti munkáról vagy kiadós sétáról. Ezen gondolatmenet nyomán haladva választottuk ki a mostani témánkat, amely a természetben (is) fontos anyagokra, a viaszokra hívja fel a figyelmet, hiszen valószínűleg keveset foglalkozunk jelenlétükkel és szerepükkel a mindennapjainkban. Nézzünk együtt körül a természetben!
A viaszokról általában
A viaszok a lipidek közé tartozó vegyületek, amelyek nem oldódnak a vízben. Felépítésükben alkoholok és nagy szénatomszámú karbonsavak, azaz zsírsavak szerepelnek. A kialakulásuk során az alkoholok és a zsírsavak között észteresítés megy végbe, ezáltal a létrejövő viaszok valójában észterek. Mivel a szerkezetükben zsírsav is szerepel, az elszappanosítható lipidek csoportjába sorolhatók. Szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotúak, erős a vízlepergető hatásuk, emiatt a növény- és állatvilágban a felületet védő anyagként lelhetők fel, például a madarak tollán, a rovarok vázán, a növények levelén, a gyümölcsök felületén. Olvadáspontjuk az összetevőiktől függ, és egy tágabb tartományba, a 40 és 90 °C közé esik. A természetes viaszok közül a méhviasz és a növényi eredetű viaszok a legismertebbek. A szerkezetükkel magyarázható, hogy lassabban avasodnak, mint a zsírok, valamint nehezebb az elszappanosításuk is.
A méhviasz
A méhviaszt a leírások szerint már az ókori Egyiptomban is használták, a középkorban pedig fizetőeszközként is elterjedt. Egyes források szerint a lőfegyverek töltetének előállításánál is alkalmazták szigetelő és síkosító tulajdonsága miatt.
A fiatal méhek állítják elő saját váladékaikból, pelyhek formájában. A kiválasztott méhviasz átlátszó, később válik fehér színűvé, amikor a méhek rágással képlékennyé teszik. A számunkra is ismert sárga vagy sárgásbarna színe a pollenben található olajoktól, valamint a propolisztól származik, tehát függ a felhasznált lépektől, valamint az olvasztás és tárolás módjától. Szobahőmérsékleten körömmel karcolható, rugalmas anyag, többféle vegyület keveréke.
A méhviasz felhasználása igen széles körű, hiszen a gyertyák készítésén kívül a gyógyszeriparban, a kozmetikai termékek és az élelmiszerek gyártásánál is alkalmazzák, ugyanakkor gyakran szerepel fényesítőanyagként a cipő- és a bútorápoló szerek összetevői között is.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy vannak olyan sajtok, amelyeket ezzel vonnak be a hosszabb tartósítás és a különlegesebb íz miatt, sőt rágógumik összetevője is lehet. Az élelmiszeriparban E901 a jelölése. Gyertya készítésére az a tulajdonsága teszi alkalmassá, hogy a belőle készült gyertya nem csöpög.
A karnaubaviasz
A karnaubaviasz szintén természetes, növényi eredetű viasz, a Brazíliában őshonos karnaubapálmából származik. Sárgásbarna színű anyag. Ez a viasz keményebb, mint a méhviasz, jól tapad, fényessé teszi a felületet, egyben erősíti a színeket is. Gyakran alkalmazzák az élelmiszeriparban, például a gyümölcsök felületének kezelésére, leginkább azzal a céllal, hogy megvédjék őket a kiszáradástól. Mivel véd a kiszáradástól, ezért kiváló bőrápoló, így sok esetben szerepel a különféle kozmetikai ipari termékek, krémek, balzsamok, rúzsok, szájfények alkotóelemei között is. A termékekben 2 és 40% között változhat a mennyisége.
A méhviasz és a karnaubaviasz például az alábbi élelmiszerek fényesítésére használható: édesség és csokoládé, rágógumi, csokoládéval bevont kekszek és sütemények, alma, körte, ananász, dinnye, citrusfélék, barack stb. Az élelmiszeriparban E903 a jelölése. Az említetteken kívül a karnaubaviasz fontos alkotóeleme a személygépkocsik fényesítésére és festésére használt termékeknek is.
A lanolin
A lanolin vagy gyapjúviasz az állati eredetű viaszok közé tartozik, a gyapjún keletkezik. Régebben gyapjúzsírnak is nevezték. Sárgás színű anyag, az állatok bőrét és gyapjúját védi. A gyógyszerészetben, valamint a kozmetikaiparban játszik fontos szerepet, bőrpuhító, bőrlágyító krémekben található meg. Előfordulhat azonban, hogy az érzékenyebb bőrű egyéneknél bőrirritációt vagy allergiát okozhat.
A bemutatott példák kiválóan alátámasztják azt, hogy a természetben számtalan olyan vegyület vagy vegyületcsoport található, amelyeknek a használata nagyon elterjedt, ám valószínűleg csak keveset tudunk róluk, vagy nem is gondolunk arra, milyen szerepet töltenek be a mindennapjainkban, mennyire fontosak a természet alkotta egyensúlyban. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy minél jobban megismerjük a természet apró csodáit, hagyjuk őket a maguk jól bevált módján működni, minél kisebb mértékben avatkozzunk be a működő rendszerbe, vagy ha szükséges a beavatkozás, akkor azt olyan tudás birtokában tegyük, amely révén a lehető legkisebb mértékben bontjuk meg a természetben lejátszódó folyamatok által fenntartott egyensúlyrendszert.
