Szedlár Ágnes azon személyek közé tartozik, akiknek eleinte még csak a háttérből figyeltem életük alakulását, az egyetemi évekből és a huszonkét évnyi ismeretségből fakadóan azonban mára szoros barátság alakult ki közöttünk. Ez a fiatal, motivált és végtelenül céltudatos lány mindig is lenyűgözött az elszántságával, kitartásával és alkotni vágyásával, nemegyszer pedig engem is ösztönzésre buzdított a nehezebb napokon. Ezen hosszú évek során neki is ugyanúgy végig kellett járnia azokat a bizonyos rögös utakat, amelyek mostanára egészen a doktori tanulmányig vezettek.
Mikor döbbentél rá, hogy a kémia felé húz a szíved?
– Szerelem volt első látásra. Már általános iskolában is lelkesedtem a kémiai kísérletekért, valamiféle tudat alatti kapcsolatom alakult ki ezzel a tantárggyal. Beiratkoztam a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumba, és egészen a negyedik osztály végén jött a pillanat, döntést hoztam, mit is akarok igazából. A tanáraim nagyon inspirálóak voltak, és végül a kémia mellett határoztam el magam. Tudtam, hogy bármire is essen a választásom, egyvalami biztos: tanítani szeretnék. A diplomamunkámat tanításmódszertanból írtam, majd mesterszakosként is erre orientálódtam. 2020-ban kezdtem meg a doktori akadémiai képzést a természettudományos oktatás módszertanának területén, ahol az elméleti és gyakorlati területek vizsgálatával és fejlesztésével foglalkoznak. Most éppen olyan illusztratív-grafikus módszerek és technikák alkalmazását vizsgálom, amelyekkel a tanuló könnyebben sajátíthatja el a tananyagot.
Hol dolgoztál eddig?
– Nem egészen egy évig a Gebi Kft. laboratóriumában, illetve irodáiban dolgoztam Csantavéren. Ezt követően visszaköltöztem Újvidékre, ahol azóta is a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének rendezvényszervezéssel megbízott titkára vagyok. Minden álmom az volt, hogy visszakerüljek az oktatási rendszerbe. Széles skálán mozog a munkaköröm, sosem unatkozom, hiszen a versenyek, rendezvények, fejlesztő programok egész évben zajlanak. Ezenkívül dolgozom az újvidéki Futaki Mezőgazdasági Iskolában kémiatanárként, és Piroson is voltam két évig a Szent Száva Általános Iskolában.
Hogyan viszonyulsz a tanulóidhoz?
– Folyamatosan kommunikálok velük, és nyitott vagyok feléjük. Adott esetben, ha beszélgetni szeretnének, mindig tudunk egy rövid időt ennek szentelni. Fantasztikus érzés, ha a diák megbízik bennünk. Próbálom ezt a bizalmat fenntartani, hiszen mi nemcsak oktató személyek vagyunk, hanem nevelők is. Fontosnak tartom, hogy a tanulók jól érezzék magukat az óráimon, hogy próbáljunk kellemes légkört teremteni együtt. Elengedhetetlen az állapotuk után érdeklődni, hogy tudjuk, mekkora lesz a terhelhetőségük azon a napon. Ha látom, hogy már fáradtak, és nem várhatok el tőlük olyan mennyiségű energiát, amennyit a tananyag igényelne, megpróbálok ehhez alkalmazkodni. Minden évben változik bennem valami, és folyamatosan változtatok a módszereimen is. Néha hozzáadok, máskor elveszek, ahogy telnek az évek, mindig több és több tapasztalatot szerzek. Kulcsfontosságúnak tartom azt is, hogy felülbíráljam saját magamat munka közben.
Hogyan tudod érdekessé tenni az óráidat?
– A tantárgyam abszolút „dzsókere” a kísérlet, amivel felpörgethetjük és érdekessé tehetjük az órákat. A kémia esetében nincs egy olyan tanegység sem, amit ne tudnánk legalább egy kísérlettel alátámasztani. Ütős lehet egy kisfilm vagy egy néhány perces játék, esetleg telefonos applikáció, sőt a közös „brainstorming” is.
Hogyan fogalmaznád meg, hogy milyen egy jó tanár?
– Véleményem szerint elsősorban nyitott. Másodsorban flexibilis, főleg az olyan helyzetekben, mint a távoktatás, hiszen ott hirtelen váltásokra kerül sor. Végül pedig, ami igazán fontos lenne, hogy azt, amit csinálunk, szívvel-lélekkel és odaadással próbáljuk tenni.
Mi, illetve ki inspirál?
– Minden életszakaszomnak volt „főszereplője”, aki akkor éppen a legjobban ösztönzött. A nagymamám 35 évig tanító néni volt, anyukám képzőművészetet tanít, apukám pedig dolgozott vegyészként is. Ők mindig támogattak, és mellettem álltak teljes mellszélességgel. A közeli barátaim legnagyobb része is pedagógus. Egyébként rengetegen inspiráltak az életem során, de külön köszönettel tartozom Nagy Margitnak, az Apáczai Diákotthon igazgatónőjének és a VMPE-nek, akiknek jóvoltából visszakerülhettem az oktatásba és Újvidékre. Továbbá egyetemi mentoromnak, dr. Rončević Tamarának, aki mindvégig támogatott, elindított, és megerősített abban, hogy tanulmányaimat tovább folytathassam. Nagy köszönettel tartozom Vicsek Annamária oktatási államtitkárnak, aki saját tapasztalatain keresztül motivált, megismertette velem az oktatási rendszerünket, és hozzásegített ahhoz, hogy megtaláljam önmagam ebben a hivatásban.
Mi a célod egy tanítási óra alkalmával?
– A célom, hogy a gyerekekkel együtt gyakorlati értelmezést adjunk annak, amit átveszünk az elméletben, hogy együtt gondolkodjunk a természeti jelenségeken. Folyamatosan hatással vagyunk egymásra. Ahogyan a pedagógus hat a tanulóra, úgy a gyerek is visszahat ránk, tanárokra. Például, ha látom, hogy a diák unatkozik az órámon, akkor az egy jelzés arra, hogy változtassak a módszereimen.
Mi a legszebb dolog számodra az oktatásban?
– A legszebb és legjobb, amikor elkap az a bizonyos „flow-érzés”. Ha valamiről úgy tudsz mesélni, hogy elvarázsolod a tanulót, feltesz kérdéseket, amiket az elmondottak vetettek fel benne, az csodálatos. Aztán, amikor hazamegy, ír, hogy tanárnő, én ezt vagy azt találtam az interneten a tananyaggal kapcsolatban. Fantasztikus érzés és remek visszajelzés egy pedagógus számára, hiszen valamit jól csinált, és felkeltette a tanuló érdeklődését. Ez az egymásra hatás esszenciája.
Hogyan élted meg az online oktatásra való áttérést?
– Véleményem szerint, ahogyan az elvárások változnak, úgy meg kell próbálni a lehető leghatékonyabban alkalmazkodni. Itt jön újból a flexibilitás. Ma élőben tanítok, holnap esetleg online, de ha holnapután jön egy újabb modell, akkor megpróbálom kihozni magamból a maximumot, kilépek a komfortzónámból, és új megoldásokhoz nyúlok. Nyilván a közvetlen, tantermi oktatás a legjobb, de nem kell elutasítani sem a hibrid, sem az online módszert. Igaz, hogy könnyebb itthon a rózsaszín, bolyhos papucsomban tartani az órákat, és nem a katedrán állni magassarkúban, de mindennek megvan az előnye, ahogyan a hátránya is.
Vannak hobbijaid?
– Csodálva figyelem a körülöttünk levő évszakok váltakozását, és nagyon szeretek közben sétálni a szabadban. Ez feltölt, frissít és inspirál.
Hol vagy hogy látod magad öt-tíz év múlva?
– A kedvenc idézetem Senecától származik, idővel a mottóm is lett: „Tanítva tanulunk”. Motiváltan és lelkesen szeretném folytatni a munkát, megannyi tervem is van már a tarsolyomban. Egy dolog viszont biztos: az évek alatt még több tapasztalattal szeretnék gazdagodni.
