Nagyító alatt az iskolai adaptáció

Elmúlt a szeptember, és magunk mögött hagytuk a tanévkezdést, amely kritikus időszak volt azok számára, akik új közösségbe indultak, mint például az első osztályosok vagy az ötödikesek, akik az eddig megszokottól eltérő körülmények közé kerültek. Mostanra már fény derült sok mindenre, már nagyjából mindenki tudja, hogy mi vár rá az új osztályban. Az általános iskolában ez a két osztály számít tranzíciós időszaknak. 
A tranzíció vagy átmenet alrendszerek közötti átlépési folyamat. Az első osztályosok az óvodai rendszerből, az ötödikesek pedig az alapozó, elsősorban osztálytanítási rendszerből (ahol egy tanító tanítja a tantárgyak zömét) kerülnek a tantárgytanítási rendszerbe, ahol a tantárgyakat szaktanár tanítja, ahány tantárgy, annyi tanár és annyi tanterem is váltakozik nap mint nap. 
Ebben a két osztályban természetszerűleg történik a tanulók megfigyelése és követése, úgy az osztályfőnök, mint az iskola pedagógusa, pszichológusa részéről, hogy időben kiszűrhetők legyenek azok a gyerekek, tanulók, akiknek nehézséget jelent ez az átmeneti időszak, akiknek alkalmazkodási gondjaik vannak. Az oktatási minisztérium az elmúlt időszak tragikus történéseinek tükrében dolgozta ki a tanév eleje előtt kézbesített cselekvési iránymutatókat, amelyek nemcsak az első egy hónapra vagy az első félévre, hanem szinte az egész tanévre megszabják a teendőket az iskolában. A dokumentum, számos teendő mellett, külön feladatként emeli ki az ötödik osztályosok adaptációjának feltárását, elemzését és értékelését, ennek alapján külön támogatási terv kidolgozását, a tanulók és a tanárok számára is, meghatározva a konkrét lépéseket a helyzet javítására, hisz csak így tudjuk mindenki számára megteremteni a biztonságos, támogató, hatékony és motiváló tanulási környezetet, a pozitív osztálytermi környezetet. Pozitív osztálytermi környezetre van szükség mindenki számára, mert ez javítja a figyelmet, csökkenti a szorongást, és támogatja a tanulók érzelmi és viselkedési szabályozását is. Ha a tanárok segítik a pozitív tanulási kultúrát, a tanulók nagyobb valószínűséggel lesznek motiváltabbak a tanulásra, ami emeli a tanulási eredményességet és csökkenti az iskolai kudarcot. 
Bizonyára felteszik a kérdést, hogy miért is fontos az, hogy mindenki megfelelően alkalmazkodjon az új helyzetéhez, az új körülményekhez. Az alkalmazkodási készség vagy képesség létfontosságú. Az adaptáció alkalmazkodási folyamatot jelent. Az emberi fejlődés során olyan öröklődő kognitív képességek és tanulási programok épültek be az egyének működésébe, amelyek adaptív válaszok a környezetben felmerülő tartós, rendszeresen visszatérő kihívásokra és problémákra. Nagyon fontos tehát, hogy az egyedek alkalmazkodhatnak, adaptálódhatnak környezetük megváltozásához. 
Minden új helyzet stresszforrás.
Vannak, akik könnyedén tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, de vannak, akik nehézségbe ütköznek, amikor valamilyen új helyzettel szembesülnek. Az adaptáció valójában rugalmas alkalmazkodást, a körülmények hatására való előnyös átalakulást jelent. Azt a gyereket, tanulót tekintjük alkalmazkodódnak, aki szépen beilleszkedik, és igazodik az elvárásokhoz. Hosszú távon pedig az alkalmazkodási képesség számít az egyik legfontosabb képességnek a munkaerőpiacon, az életben, vagyis az, hogy hogyan tudjuk alkalmazni a meglévő készségeinket az új feladatok, helyzetek megoldásában.

Megállapították, hogy „az adaptálódás a nehéz körülmények hatására való átalakulás, érési folyamat, amelynek során a gyermek találékony, teherbíró, és újra talpra állni képes felnőtté válik”.1 Az adaptálódási érési folyamat gyümölcse, Brouwer Pálhegyi Krisztina nevelési konzultáns szerint, a rugalmas, teherbíró és találékony gyermek, használ neki a fegyelmezés, tanul a hibáiból, feltalálja magát, felismeri, ha hiába törekszik valamire, fogyatékaival képes együtt élni, a kudarc és a csalódás megerősíti. A traumák után képes talpra állni, nem támad, amikor dühös, megküzd a stresszel, képes elfogadni a határokat és a korlátokat, elfogadja, hogy nem az történik, amit akar stb. Az adaptálódás gyümölcsei közé tartozik a reziliencia, a rugalmas ellenállási képesség is. A reziliencia az egyén reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék. 
Az elsős és az ötödikes gyerekeknek/tanulóknak új helyzetekben kell megmutatniuk magukat. Szép számmal vannak, akik sikeresen adaptálódnak az új iskolai helyzethez, de akadnak, akiknek ez nem sikerül. Oda kell figyelni a következő figyelmeztető jelekre, és ilyenkor fokozott figyelmet kell szentelni nekik, mind a pedagógusok, mind a szülők részéről: például ha nem kapcsolódik be az osztályban való tevékenységekbe; ha figyelmetlen, szórakozott; ha sajátos viselkedési megnyilvánulásai vannak, mint például szótlanság, verbális vagy fizikai agresszió, lobbanékonyság, durcáskodás, ha gyakran mutat szomorúságot, sajnálatot, aggodalmat, ha viselkedése zárkózott, elutasítja a kommunikációt, beszélgetést; ha nem reagál megfelelően a gyakori ingerekre (pl. sírás, dühkitörés); ha nem érdekli a szociális kapcsolatfelvétel az osztálytársakkal és a tanárokkal sem, ha megnövekedtek a fizikai problémák (pl. has-, fejfájás, hányás, étvágytalanság…). 
Viselkedéses szinten a szorongással együtt jár az elkerülés, amikor a gyerek különféle manővereket végez annak érdekében, hogy ne kelljen a kellemetlen érzéseket okozó helyzettel szembenéznie, például sokat késik, vagy kimarad az órákról. Ha nem lépünk ilyen esetekben, nem orvosoljuk a nehézségeket, a viselkedési és tanulási problémák állandósulnak és súlyosabbá válnak. 
Megtörténik, igaz, ritkán, hogy idővel a nehézségek magától elmúlnak. Ez abban az esetben történik meg, ha a gyermek a családi környezetét biztonságosnak éli meg, a szülei képesek az érzelmeire megnyugtató odafordulással reagálni. Ezért sokat kell beszélgetni, együtt tevékenykedni gyermekeinkkel. A fellépő teljesítményszorongást az esti közös beszélgetésekkel, a családi környezettel és a biztonság érzetének erősítésével csökkenthető. Akkor tud a szülő segíteni az alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyermekének, ha nem a teljesítményre koncentrálnak, hanem inkább a befektetett munkát értékelik, és rendszeresen dicsérik őket.