Ha megkérdeznék tőlem, hogy tanulható-e az osztályfőnökség, akkor nem tudnék a kérdésre válaszolni. Annyira sokismeretlenes egyenlet ez, hogy nem vehető számba minden komponense. Úgy vélem ugyanakkor, hogy bele lehet szokni a szerepbe, rá lehet érezni, meg lehet tapasztalni. És az is hatalmas segítség, ha van hová fordulni szakmai dilemmáinkkal, kérdéseinkkel…
A napokig tartó netes keresgélés helyett az olyan kiadványok, mint Roncsák Petrovics Erika könyvei (Kreatív oszi, Több mint kreatív oszi) kincset érnek, akárcsak a tapasztaltabb kollégák bevált gyakorlatai, tanácsai. Tapasztalataink, olvasmányaink alapján aztán kialakul osztályfőnöki ars poeticánk. Mindez azért osztályonként és generációként változik, adaptálódik, mert nem csak mi vagyunk a diákokra nagy hatással, ők is formálnak bennünket. A társadalmi folyamatokról nem is beszélve.
Mit tanultam az osztályomtól az elmúlt egy évben?
Türelmet. Hogy megéri elszámolni 10-ig, hogy (majdnem) mindent meg lehet szép szóval is beszélni. Hogy emberi arcunkat mutassuk. Hogy nem szégyen gyarlónak lenni, de hálásak, ha rájuk koncentrálunk. Hogy legtöbbet gyakran az számít, ha valaki aktív hallgatóként ott van számukra.
A beszélgetések aztán visszarepítenek bennünket saját tinédzserkorunkba, mert jóllehet sok minden változott azóta, de ha belelátunk az életükbe, azt vesszük észre, hogy a tipikus kamaszproblémák: a tanácstalanság, a „nem tudom, mit miért teszek” érzése bennük is ott munkál. Amennyiben nem felejtjük el, hogy milyen nehéz is kamasznak lenni, amennyiben magunk is kicsit gyerekek tudunk maradni, akkor felvillannak előttünk a motivációik, és talán az együttműködés alapjai is gyorsabban megteremtődnek.
TIPPEK, FOGÁSOK, ÖTLETEK
Az első lépések rendkívül nehezek. Szabó Hunor kollégámtól kaptam az ötletet az első osztályfőnöki óráimra, mégpedig egy iskolai portya formájában, amely segített áthidalni az első osztályfőnöki órák kínos kötelező köreit. A Mission Impossible-nek elkeresztelt játék egyszerű: az osztályt véletlenszerűen csapatokra osztjuk, majd az iskolában különféle feladatokat (kevert sorrendben) kell végrehajtaniuk meghatározott időre, majd a végeredményt pontozva, a tapasztalatokat megbeszélve zárjuk a napot. A feladat oldja a feszültséget, segít ismerkedni egymással és az iskolával mint intézménnyel is, megmutatva utóbbi emberi arcát. Ízelítőiül néhány feladat:
1. Számoljátok ki, hány évesek vagyunk összesen az osztályban!
2. Írjátok össze a gyerekkori álmaitokat!
3. Rajzoljátok fel a táblára az óvodai jeleteket!
4. Készítsetek csoportképet, amelyen mindenki máshogy néz ki, mint általában!
5. Találjátok meg azt a hónapot, amelyben a legtöbben születtek az ittlévők közül!
6. Szerezzetek egy seprűt/felmosót a takarítóktól vagy a házmestertől!
7. Derítsétek ki, az iskola igazgatója milyen szakos tanár!
8. Készítsetek egy fotót a könyvtárban egy-egy, számotokra érdekesnek tűnő könyvvel!
9. Számoljátok össze, hány testvérük van összesen a csapattagoknak!
10. Hol található az iskolapszichológus irodája? (fotó)
11. Keressétek meg az órarendjeiteket a hirdetőtáblánál!
11. Derítsétek ki, hogy hol ülök a tanáriban: fotózzátok le a helyem!
VANNAK OSZTÁLYRUTINOK? ÜNNEPELJÜK MEG A SZÜLETÉSNAPOKAT!
Egyik évben az osztályban mindenki egy polariod osztályképet kapott ajándékba a születésnapján, és azután sokan a pénztárcájukban hordozták magukkal. Legalább ennyire személyes, hogy következő évben a képzőművészet-tanáruk által tervezett képeslapot kapnak rövid üzenetekkel, jókívánságokkal teleírva.
Gyűjtsünk emlékeket, töltsük meg tartalommal az együttlétet! Ki nézegeti a számítógépén tárolt fotói mappáját? Hívassuk elő az osztály életének legjobb momentumairól készült fotókat, szerepeljen mindenki! Pizzázás? Jól hangzik. De adjunk rá okot. Ünnepeljük meg így a negyedévi eredményeket, egy jól sikerült rendezvény megszervezését. Igyunk meg egy kávét a városban? Mi lenne, ha ezt összekapcsolnánk egy színházlátogatással, módot teremtve így a látottak megvitatására is? Lépjünk ki a tanteremből! Már egy a Tisza-parton vagy Palicson eltöltött fél délután is kizökkent a hétköznapok monotonitásából.
Erősítsük az identitásukat! Szervezzünk Vajdaság-ismereti kvízt! Felismerik bekötött szemmel a Nutella, a Cipiripi és az Eurokrem közötti különbséget? Vajon meg tudják-e magyarázni a csaszti kifejezést egy magyarországi vendégnek, új osztálytársnak? Milyen híres embereket adott Vajdaság a világnak, a magyarságnak? Tudják-e, hol született Rákosi Mátyás vagy Rúzsa Magdi?
Értékeljünk másként! Írhatnak önértékelést: Hogyan látnak a szüleid? Hogyan látnak az osztálytársaid? Mit gondolhat rólad az oszi? Ha sok időnk van, vagy különleges az alkalom, akkor írhatunk levelet, amelyben őszintén elmondhatjuk mindazt, amit egyébként az elektronikus naplóba is kénytelen vagyunk időről időre bevésni: az írásbeli értékelést, jellemzést. A forma mégis meghittebb, személyesebb. Mivel én is kaptam idén ősszel egy némileg funkciójában átgondolt rizzt (olyan szöveget, amely egy eltúlzott bókként fogható fel leginkább) az osztálytól, így negyedév végén úgy gondoltam, felveszem a kesztyűt, és én is hasonló túlzásra épülő, de azért valós pozitív tulajdonságaikat kiemelő bókokat alkotok. Íme néhány példa:
1. Annyira sokrétű vagy, hogy vöröshagyma volt a jeled az oviban.
2. Úgy írsz, hogy a chatGPT a te szövegeiden tanul fogalmazni.
3. Annyira pozitív vagy, hogy az osztálycsoportban te vagy a szmájli.
4. Olyan széles a látóköröd, hogy az már 370 fok.
5. Olyan karakteres a véleményed a világról, hogy külön személyi igazolványt kellett csináltatnod neki.
6. Azt mondják, hogy a svájci órák a legmegbízhatóbbak. Most már tudom, hogy miért Rolex a középső neved.
Ne tegyünk olyat, ami távol a személyiségünktől vagy az osztály karakterétől! Hiszen bár tudjuk, mennyire fontos a tanár személyisége, a példamutatása, nem kell mindent bevállalnunk. Viszont ha úgy adódik, nyugodtan öltözzünk be a farsangon, vegyünk fel a karácsonyi műsorra csúnyapulcsit. Legyünk benne a buliban! Karácsonykor hirdessünk giccsesképeslap-kihívást!
Készítsünk szociometriát! Nagyon érdekelte a tanulókat az osztályban a szociometria eredménye, de mivel ez kifejezetten nem a nyilvánosság számára készült, az adatok ismertetése helyett csinálhatunk számukra látványosabb felmérést: post it papírokat kaptak, annyit, ahányan az osztályban vannak, ezeket úgy kellett elhelyezni a táblán, hogy az osztályon belüli viszonyokat tükrözzék. A szembesülés hatásos volt. Beszélgettünk arról, hogy mi lenne az ideális (pl. a kör alak), de végül megegyeztünk abban, hogy reális cél először az, hogy a papírlapok mind közelebb és közelebb kerüljenek egymáshoz.
Igaz rám? / Nem igaz rám? Az alábbi, anonim módon kitöltött táblázat összesített eredménye sokak számára megdöbbentő vagy elgondolkodtató volt. A problémák feltárása sokat segített, hogy azokra találjunk megoldást, illetve felismerjük, egy közösség hétköznapjai bizony elkerülhetetlenül tartalmaznak zökkenőket:
– Van olyan osztálytársam, akivel még sosem váltottam szót igazán.
– Ha segítségre van szükségem, van kihez fordulnom az osztályban.
– Bántott már meg osztálytársam.
– Bántottam már meg osztálytársam.
– Van olyan osztálytársam, akivel nagyon hasonló a gondolkodásunk és az érdeklődési körünk.
– Sokan félreismernek az osztályban.
– Van olyan osztálytársam, aki levegőnek néz, nem is köszön.
– Van olyan osztálytársam, aki megkérdezi, hogy vagyok, törődik velem.
– Általában gratulálok az osztálytársaimnak elért sikereikhez, eredményeikhez, születésnapon.
– Többször is kimozdultam/kimozdítottak a komfortzónámból a suliban (pozitív értelemben).
TITKOS BARÁT
Karácsonykor a titkos barátot ajándékkal kellett meglepni. Tavasszal viszont sokkal tanulságosabb volt az, amikor figyelmességgel, gesztussal kellett a titkos barát életét jobbá tenni. Szürreális kabaréjelenetek és megható pillanatok váltották egymást, amikor megvitattuk osztályfőnökin, ki kinek volt a titkos barátja.
A fenti ötletbörze talán segít néhány kollégának olykor, hiszen univerzális recept nem létezik. Minden osztály és eset más és más, így mást is kíván meg. A céljainkat pont ezért érdemes tudatosítani, hiszen akkor már csak eszközt kell találnunk az elérésükhöz. Ezek a célok nem is kell, hogy bonyolultak legyenek, lehetnek akár olyan kulcsszavak is, mint önismeret, közösség, kommunikáció, empátia, jelenlét vagy türelem.
Nyitókép: Illusztráció
