Reggeli után apa bejelentette:
– Az erdő mellől bemegyünk a városba.
– Anya is jön? – kérdezte Péter.
– Anya ma nem jön velünk. Ő ma berendezi a kisfácánok helyét, hiszen a napokban már kibújnak a tojásból.
– Én inkább anyával maradnék – fogta könyörgőre Péter. – Látni szeretném a kisfácánt.
– Ma biztosan nem bújnak még ki, így nem látnál semmit. De holnaptól… – apa nem fejezhette be mondandóját, a fia közbevágott, holnaptól itthon maradok!
Ketten autóztak be a városba. Apa egy üzlet előtt megállt.
– Gyere, Péter!
Kimászott a kölyök, megfogta apa kezét, s együtt léptek a boltba.
– Kérek egy iskolai földgömböt! – szólt apa az eladóhoz.
Az eladó egy kövér dobozt tett apa elé. Kinyitotta, és kivett belőle egy főleg kékes, de barnás, zöldes, szürkés és fehér foltokkal díszített, labdára hasonlító tárgyat, amely egy tengelyen forgott, és fekete műanyag lábon állt.
Apa Péter elé állította:
– Ez a földünk kicsiny mása. Hol van az északi sarkvidék? Mutasd meg, Péter!
A gyerek bámult a labdaszerű tárgyra, s mint a villámcsapás, eszébe jutott a műanyag labda, amelyet apa bevonalazott. Kicsit félve nyújtotta jobbját a lábon álló csodálatos játékszer felé. Mielőtt odabiggyesztette volna mutatóujját a fölső részhez, ahol kibújt a fémtengely, apára nézett. Apa arcáról nem olvashatott le semmit. „Mit tegyek?” – röppent át az agyán. De bizonytalansága szertefoszlott. mert egy pillanat alatt tudatosodott benne, ott fönt fehér színű a labda. Biztosan jég és hó van ott. A jegesmedve hazája! Bátran tette ujját a fehérség közepébe.
– Itt van az északi sarkvidék, apa.
– Ügyes gyerek! – mosolyodott el a kereskedő.
Apa csak megsimította Péter fejét, aminek a fiú nagyon megörült.
– Következő állomásunk az állatkert!
Péter azon morfondírozott: voltam-e én már egy állatkertben? Sehogy nem emlékezett arra, milyen lehet az a hozzájuk közel lévő tündérsziget, ahol állatok élnek. Ő eddig sok állatot látott, hiszen apa erdész, s egy nagy kerek erdőnek a királya, amelyben a növények mellett állatok is élnek.
Az állatkert egy tó mellett terült el. Körös-körül érdekes épületek voltak, s a díszítéseik is különlegesek, virágok leginkább.
Az állatkertben virágok nyíltak az utak mellett. Szembe jött velük egy nagy madár, hatalmas farkát legyezőszerűen szétterítette, színes nagy tollak ragyogtak a napsütésben, s mindegyik toll vége előtt csodálatos szem nézett a kisfiúra.
– Ez a pávakakas – mondta apa. – Ne félj tőle, Péter, nem bánt.
– De az a sok szem engem bámul!
– A farktollán? Nem szem az, kisfiam, csak úgy látod, mert hasonló egy emberi vagy állati szemhez. A hatalmas tollakkal és a szemekkel meg dúlásával-fúlásával ijesztgeti a világot.
– Miért ijesztget?
– Őrzi a tojókat.
– Miket?
– A pávatyúkokat. A feleségeit, akiknek tojásából kikel a pávacsirke.
Eközben odaértek egy betonépítményhez, amelyre lépcsőkön kellett fölmenni. Péter kicsi volt még, alacsonynak bizonyult ahhoz, hogy áttekintsen az épített korláton.
– Emelj magasra, apa!
(Alkotótársaim: Mancfeld Bianka, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulója, Balog Béla, kicsi fiam, azóta tizedikes unokám, Péter édesapja; budapesti képzőművész)
Nyitókép: Illusztráció
