A hagyományőrző nyugat-bácskai településen, Doroszlón a falu újratelepítése, tehát már 1752 óta zajlott elemi oktatás. Ezekben a korai időkben általában a kellő nagyságú tantermek hiányával küzdöttek. Éppen emiatt később, a 20. század elején háromra növekedett az iskolaépületek száma a településen. A Petőfi Sándor Általános Iskola mai, korszerű épületét 1963. november 24-én adták át rendeltetésének, és ahogyan Doroszló egyéb középületeinek, úgy az iskolának a megépülése is nagyban köszönhető a helyiek önkéntes munkájának. Napjainkban, amikor a falu lakosságának száma nagymértékben csökken, a kétnyelvű tanintézménynek összesen 61 diákja van. Doroszló etnikai összetétele szintén jelentősen megváltozott, ennek következtében a magyar tagozatokon kis létszámú osztályokban történik a tanítás. Ennek a szituációnak a nehézségét tetézte a másfél éve kezdődött pandémiás időszak.
Az áldatlan helyzet(ek)ből a legtöbbet próbálja kihozni az intézmény vezetősége és kollektívája is. Klemm Valéria, aki tizenhárom éve tölti be a doroszlói általános iskola igazgatói posztját, arról számolt be, hogy a kis létszámú osztályok, továbbá az online oktatás teremtette kihívások is olyan jellegű fejlődni akarást és kreativitást hívtak elő a helyi oktatás résztvevőiből, amely az intézmény megmaradását segíti, szolgálja.
Klemm Valéria
– Igyekeztünk mindig az adott körülményekhez alkalmazkodva végezni a dolgunkat. Tenni azt, ami a legjobb az intézménynek, de megmaradni tanárnak, tanítónak. Ahogy más iskolákban szintén észlelhető, nálunk is drasztikusan csökkent a tanulók száma. Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor kineveztek, 148 diákunk volt, ma 61, és abban az időben is két nyelven folyt a tanítás, ahogyan napjainkban. A létszámcsökkenés kissé rányomta bélyegét az intézményen belüli légkörre, ugyanakkor ezeknek a körülményeknek köszönhetően családiassá alakultunk, ez hozta ki az érzetet, hozzáállást mindenkiből, hogy a megmaradásunkon még inkább munkálkodjunk, hogy átvészelje az iskola ezt az időszakot. Szoktam mondani, hogy a múltban, az első és a második világháború idején is tanultak, élték az életüket az emberek. Akkor is jártak iskolába, amikor romokban állt a világ, amikor nem volt élelem, és mindenféle betegségekkel küzdöttek, nem volt tantermük stb. Nekünk pedig most azzal a gonddal kell szembenéznünk, hogy nagyon kevesen vagyunk. Viszont ez a kevés ember mindent belead, megtesz, amire emberileg, tanárként képes, a gyerekeinkért. A világ folyamatosan átalakul, tanuljuk ezeket a változásokat, a fejlesztéseket, hiszen ez a szakmánk, hogy tanulva tanítsunk. Ezzel járnak a fejlesztések is, követjük a világ diktálta fejlődési tempót – mondta az igazgatónő, majd így folytatta:
– Az utóbbi évek nagy feladata volt, hogy ami megmaradt a régi iskolaépületből, azt veszélyessége, használhatatlansága okán le kellett rombolnunk. Ennek helyét sikerült rendbe hozni, parkosítani, ott van fölállítva a nyári tanterem. Összefogással sikerült mindez, adott volt a helyi közösség és Zombor város segítsége is. A fejlesztések a minisztérium, a tartományi titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács különféle pályázatai útján nyert pénzekből valósulnak meg. Ilyen volt a nyílászárók teljes körű cseréje, továbbá a tantermek bútorzatának cseréje történt meg, és van folyamatban jelenleg is. Kicsiny, falusi iskolaként mindezt nagy eredménynek tartjuk. Méreteinknél fogva nem mindig tudunk hangsúlyt szerezni magunknak, vagyis nagyot dobbantani, hiszen maga a megmaradás a feladat. Ebben a helyzetben pluszkihívást jelentett az online tanítás bevezetése. Hatalmas feladatnak tűnt, amikor több mint egy évvel ezelőtt bejelentették a rendkívüli állapotot a pandémia okán, el sem tudtuk képzelni, hogy mindez hogyan működhet. Természetes, hogy minden tanár eleve használta a számítógépet, volt mobiltelefonunk, laptopunk, tehát ezeket az eszközöket ismertük, de hogy kizárólagosan ezen keresztül folyjon a tanítás, az elképzelhetetlen volt, mert egy ilyen kicsi gyerek, aki maximum 15 éves, a mi elképzelésünk szerint nem és a valóságban sem tud még teljesen önállóan, a belső motivációtól hajtva nekiállni tanulni. Nem azért, mert őt nem érdekli a tudás, hanem mert 15 éves, és jellemzője ennek a korosztálynak, hogy őket motiválni kell. Fel kellett zárkóztatni a kollégákat is, akik nem szívesen nyúltak még ehhez a technikai területéhez az oktatásnak, mert úgy érezték, hogy ez az ő életükbe már nem lép be, nyugdíjba mennek, mire ez megtörténne. Bizony voltak harcaink, el kellett magyarázni, hogy mindez miért fontos. Azóta örömmel fedezem fel az újításokat a kollégáknál, hogy képesek például arra, hogy összeállítsanak egy kis videót, és azt elküldjék a gyerekeknek, és a tanulók is képesek rá, hogy válaszoljanak erre a küldeményre. Nem győzöm viszont eleget hangsúlyozni, hogy ez nem az az oktatás, aminek lennie kellene. Hatalmasak az űrök, a rések – nem a tanárok, nem a szülők és nem a gyerekek hibájából, hanem az oktatás módjából kifolyólag – fogalmazott az igazgatónő, majd hozzátette, a közeg szociális felépítése nem olyan jellegű, hogy mindenkinek ideális feltételek állnak a rendelkezésére.
– Az eszközöket nélkülözők részére az online oktatást úgy oldottuk meg, hogy a tanító átadta papíron az egy hétre szóló tananyagot, és a tanuló a következő hétre elvégezte azt. A szülőknek szintén nehéz dolguk volt, hiszen meg kellett tanulniuk motiválni a gyermeküket. A párbeszédek alapján azt mondhatom, hogy végül a szülők is ráéreztek, hogyan lehet otthon(ról) motiválni a tanulót. A tanároknak pedig a visszajelzés hiányzott… Vajon mit értett meg az anyagból a gyerek? Az alsósok bejártak tanulni, az órákat rövidíteni kellett harminc percre, és ezzel a kis létszámmal meg tudták valósítani a tanítónők, hogy ez idő alatt teljes mértékben átvették a tananyagot. A kis létszám most előny volt, mint ahogyan egyébként is az tud lenni. Egykori gyakorló tanárságom tapasztalataiból mondhatom, rengeteg kreativitást hoz elő az egyénre szabott (individuális) oktatás, tanárból, diákból egyaránt – mondta el az igazgatónő, a jövőt illető kilátásokról, tervekről pedig a következőket nyilatkozta:
– Szeptemberben három magyar és kilenc szerb ajkú elsőse lesz intézményünknek. Az iskola tanulóinak nemzetiségi összetétele nagyon vegyes, szerbek, magyarok, horvátok, romák járnak ide. Talán ezért is különösen alkalmasak vagyunk annak az IPA-projektnek a lebonyolítására, amelynek elnevezése Különböző, mégis egyforma. Ennek a pályázatnak a keretében ellátogattunk a zombori befogadóközpontba, tanulóink együtt játszottak, ismerkedtek az ottani gyerekekkel. A projektnek köszönhetően intézményünk informatikatermének eszköztárát bővítettük, és sportszerekkel is gazdagodtunk. Tervben van továbbá egy határon átnyúló együttműködési pályázat lebonyolítása, az őrszállási általános iskolával és a bácsalmási gimnáziummal együtt – hallottuk Klemm Valériától.
Az iskola egykori diákjai közül többen hosszú évek óta tanítanak az intézményben. Brindza Ildikó magyar nyelv és irodalom szakos tanár elmesélte, hogy miként szeretné összekötni a múltat a jelennel, egy biztos(abb) jövő érdekében az intézményben.
– Az iskola múltjával kapcsolatban elmondhatom, régóta készülök az egykori tanulók közül kettőt, Szabó Eleket és Gellér Brenner Máriát meghívni hozzánk. Ők azok, akik szerepeltek – mivel két kiváló tanulóról és sportolóról van szó – a műsorban, amikor ezt az iskolaépületet felavatták. Mesélnének az akkori iskolai mindennapokról. Egyébként is sokat gondolkodom az iskolánkról meg a falu múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Mindig arra a megállapításra jutok, hogy a mi munkánk mégiscsak nehéz, abból a szempontból, hogy nem látjuk azonnal az eredményét. Saját magunknak kell megoldanunk, hogy motivációra leljünk, hogy megelégedjünk azzal, hogy megtettünk mindent, és talán évek múlva, több évtized elmúltával látjuk az eredményt. Nagy áldás volt a faluban, hogy annyi jó tanár tevékenykedett itt. Nemcsak a nagyon, a látványosan sikeres tanárokra gondolok… Voltak, akik a tananyag tekintetében nem vették olyan komolyan, nem nyomták le a torkunkon a sok emelt szintű ismeretet, viszont nevelési szempontból maradandó nyomokat hagytak bennünk. Sok értékes ember került ki a faluból, az iskolánkból is, és akárhogy nézzük, megállják a helyüket, akár gyári munkásként, akár tudósként. Ennek alapján mondhatjuk, hogy sikeresek vagyunk. Véleményem szerint jelenleg is nagyon jó itt a kollektíva, kiegészítjük egymást minden szempontból. Lehetnek különbözőek a tanítási módszerek, de bizonyos, hogy mindenkitől kapnak valamit a gyerekek – fogalmazott a tanárnő, és hozzátette:
– Ami az online oktatást illeti, a résztvevők: diákok, szülők, tanárok közül véleményem szerint a szülők voltak a legnehezebb helyzetben. Egyrészt nem tudtak segíteni a gyerekeiknek a tanulásban, nem tudtak segíteni a számítógépek és különféle eszközök kezelésében. Az sem biztos, hogy mindenkinek a kezdetektől volt saját eszköze, amelyről tudott dolgozni, tehát a szülőnek ez óriási anyagi befektetés volt. Továbbá ahhoz, hogy valaki ilyen módon tudjon dolgozni, kell egy különálló helyiség, valamint idő, és nem tudom, a szülők ezt tudták-e biztosítani ott, ahol egy családban két-három gyerek van, és egy időben vannak a Zoom- vagy a Viber-órák. A szülőnek továbbá biztosítania kellett azt is, hogy a gyerekek ne legyenek egyedül otthon. A diákoknál azt tapasztaltam, hogy bár angolul is tanulnak, és sokkal ügyesebben mozognak a számítógép kezelés területén, nem tudnak alapvető dolgokat, műveleteket elvégezni. Nekünk, tanároknak pedig azért volt nehéz, mert folyamatosan érkeztek újabb rendeletek, táblázatok, nem volt meghatározott munkaidő, át kellett állni az új rendszerre. Nem biztos, hogy mindenki tudta használni ezeket a platformokat. Eszközökben is hiányt szenvedtünk sokszor. Nagyon sokat tanultam a távoktatásból. Okultam a platformok kezelése terén, és főként nagyon élveztem a Magyar Nemzeti Tanács által készített a Távoktatás magyar nyelven elnevezésű óravideókat. Figyelemmel kísérhettem, hogyan dolgoznak a fiatal kollégák, ők hogyan látják a tananyag tartalmát, miként adják át a mai gyerekeknek mindezt, hiszen ők korban közelebb vannak hozzájuk. Mindent összevetve, nagyon élveztem, hogy betekintést nyerhettem a kollégák munkájába, és sok jó ötletet merítettem ezekből a videókból. Ugyanis itt, ebben a környezetben attól is szenvedek, hogy mi, magyartanárok, tehát azonos szakú tanárok, nem tudunk konstruktívan találkozni.
A tanárnő elmondta, hogy jelenleg összesen hét fölsős van, és idén nem mentek nyelvtanversenyre, mert csak nyolcadikosoknak volt megszervezve. Részt vettek viszont a mindenki örömére megújult Petőfi Iskolák Találkozójának óbecsei szervezésű online versenyén, továbbá a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon, amely szintén online volt megtartva, Hencsár Petra hetedikes diák versenyzett, aki igyekvő, példás tanuló, ügyesen veszi az akadályokat, annak ellenére, hogy egyedül van az osztályban.
– Nagyon szeretek ebbe az iskolába járni. Alsóban összevont tagozatban tanultam, majd ötödikben kipróbáltam a zombori általános iskolát, ott heten voltunk az osztályban, hatodikban pedig visszatértem a szülőfalumba tanulni. Szeretném, ha volnának osztálytársaim, de így is jól boldogulok. Amikor felelés van, az olyan, mintha beszélgetnénk a tanárral. Az online oktatással is meg voltam elégedve, jól megoldották, számomra érthető és áttekinthető volt a rendszer. Szerettem is, mivel itt szintén egyedül vagyok, úgyhogy otthon tanulni sem volt nagyon másmilyen – magyarázta Petra, akinek kedvenc tantárgya az angol meg a földrajz, és elárulta azt is, turisztikát szeretne tanulni majd a középiskolában.
A csaknem harminc éve az intézményben dolgozó Mészáros László matematikatanárhoz órára kopogtattam be, éppen Petrának magyarázott egy geometriai képletet.
– Jómagam régóta próbálkozom valamiféle digitalizációt belevinni az oktatásba, csak eszközök hiányában ez elég nehezen ment. Szerencsére már rendelkezünk okostáblával, amely hamarosan használatba is kerül. Hasznos lesz, mert mindazt, amit az online oktatás keretein belül elsajátítottunk, most a tantermi oktatásban is ki tudjuk használni. Értve ez alatt a különféle szimulációkat, prezentációkat, mozgalmasabbá téve az egyénre szabott tanítást. Az online oktatásnak sok előnyét láttam, mert annál a gyereknél, aki valamilyen szinten motiválva van, esetleg érdekli is az adott anyagrész, az online oktatási módszerekkel nagyon sok mindent el lehet érni, könnyebben megtanulhatja az anyagot. Meggyőződésem, hogy az ellenőrzést szinte lehetetlen online megoldani, azt kizárólag az iskolában lehet hatékonyan kivitelezni. Úgy vélem, a két oktatási módnak az elegye az, amely eredményre vezethet. A 21. század rohamos technológiai fejlődésének vívmányait nem lehet és nem is szabad ignorálni. Nagyon lényeges a személyes jelenlét is, valamint az online technikák és eszközök, platformok használatának minél hatékonyabb megismerése, alkalmazása is rendkívül fontos.
