Minden embert érnek változások. Életünk folyamán megtanuljuk, hogy ezeket hogyan kezeljük, hogyan szokjunk hozzá ezekhez a történésekhez. Vannak előre nem látható, hirtelen változások, és vannak olyanok, amikre számíthatunk, hogy bekövetkeznek. Ilyenek például, hogy az óvodásból iskolás lesz, a kisgyerekből serdülő, a fiatalból felnőtt lesz. Természetesen ezeken kívül vannak sokkal hétköznapibb esetek is, mint például, hogy egy gyerek kollégista lesz, amikor továbbtanul, vagy amikor valaki új városba, új lakásba költözik. Új, ismeretlen helyzetbe kerülünk ilyenkor, ami akár ijesztő is lehet. Az esetek többségében az emberek hamar alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz. A speciális igénnyel vagy autizmussal élők életében ezek a változások sokkal nagyobb dolognak számítanak. Különlegességük és egyediségük miatt előfordulhat, hogy több időre és nagyobb körültekintésre van szükségük egy ilyen átmenet kezeléséhez.
Manapság a legtöbb európai országban jogilag elő van írva, hogy a speciális igényű emberek számára a gondozóiknak kötelezően úgynevezett átvezetési tervet kell készíteniük, hogy minél jobban megkönnyítsék számukra a változást. Az országok többsége felismerte, hogy az efféle támogatásokkal elő tudja segíteni, hogy az autizmussal vagy valamilyen fogyatékossággal élők könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba, és annak hasznos tagjai tudjanak lenni.
Az átvezetési terv úgy alakul ki, hogy elsősorban figyelembe veszik a különböző előírásokat és alapelveket, amelyek szerint történnie kell ennek a folyamatnak. Mindezek után az érintett szervek és személyek konzultálására kerül sor. A megbeszélések során áttekintik a folyamatot, annak részleteit megtervezik. Végül pedig az adott személyre szabottan vizsgálják meg a tervet, és úgy alakítják, hogy megfelelő legyen számára. A speciális igényű személyek esetében ezek az átvezetési tervek végigkísérik az életüket. Általában már az óvodába induláskor elkészül az első ilyen terv, később az óvodából az iskolába menve ismét, majd az általános iskolából a továbbtanulás miatt másik intézménybe kerülve, a továbbtanulás végeztével pedig az iskolai intézményből egy közösségbe való beilleszkedés okán. Az átvezetési terv a nehézségekkel küzdő embereknek nagyon sokat jelent, hisz a változás fokozatos lesz ezáltal, amihez ők is könnyebben tudnak alkalmazkodni.
Külföldön szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani, méghozzá négy fiú történetén keresztül, akiknek aktívan részt vettem az átvezetési terveik elkészítésében, valamint ezek gyakorlati kivitelezésében is.
Egy korábbi cikkben meséltem Ádámról, aki egy összetett tünetegyüttessel él, és sajnos állandó gondozást igényel. Ádámnak közeledett a tizennyolcadik születésnapja, ami miatt hivatalosan nem maradhatott az addigi speciális, bentlakásos iskolában. A szociális munkás a szülők szoros együttműködésével már több mint fél évvel korábban elkezdett kutatni a megfelelő hely után, ahova Ádám mehet majd. Miután megtalálta a megfelelő intézményt, amely örömmel fogadta az új lakó hírét, összehívtak egy találkozót mindazok számára, akik kulcsszerepet töltöttek be Ádám mindennapjaiban. A találkozón részt vettek a szülők, a szociális munkás, Ádám pszichológusa, én mint a fő gondozója, a fogadó intézmény koordinátora és Ádám jövendőbeli fő gondozója. A szociális munkás ismertette az átvezetési terv vázlatát. Ezek után megbeszéltük a kritikus pontokat a tervben, amikre nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy Ádámnak minél egyszerűbb legyen a beilleszkedés az új helyen. Miután megegyeztünk a terv végleges formájában, munkához is láttunk. Az új helyre költözése előtt egy hónapon keresztül heti több alkalommal is vendégül láttuk Ádám jövendőbeli fő gondozóját, hogy megismerkedhessenek. Megbeszéltünk minden apró részletet, ami Ádám mindennapi rutinjával kapcsolatos. Eleinte ritkábban, majd egyre sűrűbben jött, a költözés előtti utolsó napokban pedig lényegében átvette tőlem a munkát, és én csak felügyeltem, hogy minden rendben zajlik-e. Mindezek után megtörtént a költözés, és örömmel mondhatom, hogy a másik intézménybe való beilleszkedés problémamentesen megtörtént. Mindehhez nagyban hozzájárult minden érintett lelkiismeretes, összehangolt munkája.
Jani esetében kicsit egyszerűbb volt a helyzet, ugyanis ő intézményen belül változtatott programot. A speciális iskola bentlakásos volt, és a diákok, valamint a gondozóik egy házban éltek. Több ilyen épület volt az intézmény területén, tizenkét-tizenhárom szobás házak, amelyek mind egy kisebb közösséget alkottak. Alapvetően a gyerekek héttől tizennyolc éves korukig lehettek tanulói az iskolának. Az intézmény másik programja fiatal felnőttekkel dolgozott. Amikor Jani betöltötte a tizennyolcadik életévét, a szociális munkása és a szülei úgy vélték, hogy az intézményen belüli program lesz a legmegfelelőbb Jani számára. A program keretein belül különböző tevékenységeket végeztek, amelyek hozzájárultak, hogy Jani később könnyebben tudja venni a hétköznapi élet akadályait. Az átmenet ebben az esetben lényegesen egyszerűbb volt, hiszen többségében Jani már ismerte az ottani gondozókat, valamint a többi, hozzá hasonló diákot, hisz egy iskolába jártak. Az átvezetési terv részeként többször jártunk a másik házban étkezni, valamint közös programokat csináltunk, amikor mellettem ott volt a jövendőbeli új gondozó is, akivel közösen végeztük a munkát. Így amikor eljött a költözés ideje, szintén zökkenőmentesen történt.
Több alkalommal is segítettem másoknak ebben az átmenetben. Laci esetében viszont ő érkezett a mi közösségünkbe. Laci szintén a fiatal felnőttek programjába tartozott, viszont az a ház volt megfelelően felszerelt Laci igényeinek, amelyben én is dolgoztam, emiatt került oda. Laci akkor tizennyolc éves múlt, komplex problémákkal. Autoimmun betegsége miatt állandó gyulladásban volt a szervezete, nem beszélt, gyakran volt migrénje, valamint epilepsziás is volt. Laci a szobájában egy speciális biztonsági sátorban lakott, mivel agitált állapotban gyakran önveszélyessé vált, és nagy eséllyel próbált kárt tenni magában. Amikor kiderült, hogy Laci hozzánk érkezik, és én leszek a fő gondozója, azonnal a rendelkezésemre bocsátották a gondozási dokumentációját, amelyből tudtam tájékozódni az orvosi diagnózisokról, szedett gyógyszerekről, egyéb megfigyelésekből, jellemzésekből. Ezek rengeteget segítettek. Ezenfelül eljártam én is meglátogatni Lacit, megismerkedni vele, kiismerni a szokásait. Mindezek mellett találkoztam Laci szüleivel is, akiktől rengeteg információt kaptam a fiukról. Szerencsére hamar összecsiszolódtunk, így Laci költözése jobban sikerült, mint vártam.
Tomi, akit egy korábbi cikkben már említettem, Asperger-szindrómával él, ami az autisztikus zavarok közé tartozik. Az ő esetében sajnos azt kell mondanom, hogy nem jártunk sikerrel, ami az átmenetet illeti. Tomi a korábbi közösségében többszöri konfliktusba keveredett egy társával. Emiatt az a megoldás született, hogy Tomit átköltöztetik abba a házba, ahol én dolgoztam. Tomi már ismert engem, többször is találkoztunk, sőt dolgoztunk is együtt korábban néhány foglalkozás alkalmával. Kiemelkedő intelligenciája miatt mindenki azt a következtetést vonta le, hogy sokkal egyszerűbben fog történni az átmenet, mint ahogy valójában történt. Tominak elmagyaráztuk, hogy ezentúl napközben egy másik házban nappali tagozatosként vesz majd részt a foglalkozásokon és az étkezéseken, illetve hogy én leszek a továbbiakban a fő gondozója. Mindezt ő tudomásul vette, megértette, még viccelődött is ezzel kapcsolatban. A problémák nem is azonnal, hanem némi idő elteltével kezdődtek. Eleinte kisebb furcsaságok, hangulatingadozások mutatkoztak. Az első ilyen jel az volt, amikor egy alkalommal, amikor reggel megérkezett, leült a ház bejárata melletti padra, és nem volt hajlandó kommunikálni, sem bemenni több mint egy órán keresztül. Egy másik alkalommal, miután megérkezett, és kiszállt az autóból, futásnak eredt, és megszökött az intézmény területéről. Órákkal később a rendőrök találták meg és hozták vissza. Mindeközben a szülei próbálták rávenni Tomit, hogy bentlakásos legyen, de többszöri próbálkozásra is kudarcba fulladt a dolog. Az ő esetében nem készült részletes terv, mivel mindenki feltételezte róla, hogy azonkívül, hogy értette, mi történik vele, érzelmileg is fel van rá készülve. Tévedtünk. Tomi kiszakadt az addigi jól megszokott közösségből. Emellett új gondozói lettek, és hirtelen elvesztette azt a különleges bizalmi kapcsolatot a régi gondozóival, amit addig kiépített. Ezenkívül az, hogy a szülei igyekeztek őt rávenni, hogy költözzön be az intézménybe, valószínűleg azt az üzenetet sugallta Tominak, hogy tőle mindenki meg akar szabadulni. Az ő esetében mi, szakemberek nem voltunk elég alaposak, és az átmenet nem volt zökkenőmentes.
Rendkívüli módon meg tudja könnyíteni a speciális igényű emberek életét a megfelelően felépített és kivitelezett átvezetési terv. Preventív módon elősegíti, hogy az adott személy ne legyen kitéve számára szélsőséges hatásoknak, mint egy hirtelen környezetváltozás vagy a hétköznapi rutin megváltozása. Az átvezetési terv alapelve a fokozatosság, valamint az, hogy a változás minél kíméletesebben és elviselhetőbben menjen végbe az adott személy számára.
