Sötét és komor korszak kezdődött a szerbiai iskolákban, óriási veszteség érzése telepedett az egyénekre és közösségekre. A sötét felhőket egy belgrádi iskolában május első napjaiban történt tragédia hozta fölénk, amikor egy serdülő tervezetten kilenc gyermek és egy biztonsági őr életét oltotta ki, és megsebesítette a tanárnőjét és még négy tanulót. Ezután megtörtént az is, amitől féltünk, hogy láncreakcióként újabb életek kioltására is sor kerül, több incidensről is beszámolt a sajtó. Beteljesült a pszichológusok legnagyobb félelme, amit számos kutatás bizonyított: egy-egy ilyen szörnyű gyilkossági vagy öngyilkossági eset után a társadalomban megemelkedik a gyilkosságok és öngyilkosságok száma. A mi esetünkben ezt a mladenovaci és a smederevói tömeggyilkosság, valamint az utána következő három, nők ellen elkövetett gyilkosság is bizonyította, amelyek egy hét leforgása alatt történtek. Úgy tűnik, hogy egy-egy ilyen tragikus esemény kioldóként hatott azokra a személyekre, akik már gondolkodtak azon, hogy megöljék partnerüket, anyjukat vagy testvérüket – írja Tanja Ignjatović belgrádi pszichológus a Psihološke novine májusi számában.
Testközelbe kerültünk azokhoz a tragikus eseményekhez, amelyek korábban valaki mással, messze-messze a tengerentúlon történtek. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy ezek az események alapjában rengették meg a gyermekek iskolával kapcsolatos biztonságérzetét, sőt a felnőttekét is, és ez nemcsak a belgrádi intézményt és az ottani gyerekeket, szülőket és dolgozókat érinti, ahol a tragédia megtörtént, hanem sok-sok más közeli és távoli iskolai közösséget is. Azóta is folyik az események felgöngyölítése, azoknak az okoknak, az ok-okozati viszonyoknak a feltárása, amelyek ehhez a hidegvérű tömeggyilkossághoz vezettek. Keresik a kiváltó okokat, amelyek az iskolai környezetben, az iskolai erőszakban, a megromlott, diszharmonikus családi viszonyokban, eseményekben, a gyermek személyiségében fellelhetőek, és végezetül, legfontosabb tényezőként a szerbiai társadalomban eluralkodott légkörnek is a következményei. Valójában párhuzamot vonhatunk a család és a társadalom között, mert mindkettő rendszernek nevezhető, és ha valamilyen oknál fogva hibásan működik a rendszer, felborul az egyensúly, egy-egy családtag, általában a gyerek lesz a „tünethordozó”, az identifikált páciens, aki pszichés vagy viselkedési tüneteket produkál, mint amilyen a viselkedési vagy beilleszkedési zavar, pszichés tünetek vagy éppen agresszív viselkedés.
Ebben az esetben a gazdasági, politikai, szociális körülmények és viszonyok rendellenes működése vezetett ilyen eseményekhez. Meglátásom szerint a gyilkos gyermek lett a tünethordozó, aki a felszínre hozta, rámutatott a rendellenes működésre, amibe beletartozik a digitális világ és az információs technológia, az agresszív tartalmak, amelyek ezeken keresztül bombázzák a gyerekeket, fiatalokat. Emellett a különféle televíziós csatornák direkt és indirekt módon az agresszív tartalmak és személyek Mekkájává váltak, nem megfelelő példaképeket és viselkedésmódokat közvetítenek, amiben mind jobban és jobban elmerülnek a gyerekek és fiatalok. Ezek az agresszív tartalmak nem hatékony és pozitív konfliktusmegoldási példákat mutatnak be. Mindemellett a család, a családi viszonyok és az általános emberi értékek is krízisben vannak.
Illusztráció
A szakemberek szerint a gyermekeinkből mindjobban kiveszik az empátia, az együttérzés képessége, valamint más társas készségek is, amelyek a szociális és érzelmi intelligencia köréhez tartoznak. Nagy fokú a versengés köztük, nem tudnak együttműködni, együttérezni, nem segítik, támogatják egymást. Hiányos náluk a hatékony kommunikáció, a személyközi és csoportképességek, mint amilyenek a vezetés, a döntéshozás, a bizalomépítés, a barátságfejlesztés, a kommunikáció, valamint a konfliktuskezelő képesség. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt sem, hogy a gyerekek a mi tükörképeink! A baj forrását a felnőttekben, a felnőtt társadalomban kell keresni.
Addig is, amíg meg nem találjuk a megoldás kulcsát, nagyon oda kell figyelni a gyerekeinkre, hogy időben észrevegyük és orvosoljuk a felmerülő problémákat. Legyünk ott a gyerekeink mellett, beszélgessünk velük, hallgassuk meg őket, a gondjaikat, álmaikat, gondolataikat! Nekünk kell megtanítanunk őket arra, hogy felismerjék, megnevezzék és irányítsák a bennük keletkező érzéseket, hogy megtanuljanak szembesülni az érzelmeikkel, és kezelni azokat, a dühöt és a haragot, mert ezek nagyon erős érzelmek. Együttérzésre kell tanítanunk őket, és arra is, hogyan tudják békés módon megoldani a konfliktusokat, amelyekkel szembesülnek. Megtanítani őket arra, hogy mely erőforrásokban kereshetik a megoldást a bennük keletkezett érzelmek feldolgozására: például a sportban, olyan tevékenységekben, amelyek segítenek a társas készségek elsajátításában és a stressz kezelésében. Nagyon fontos megnyitni a kommunikációs csatornákat a gyermekek felé, olyan bizalmas környezetet alakítani ki, amelyben mind a gyerekek, mind a fiatalok jól érzik magukat, és megoszthatják a gondjaikat és az érzelmeiket, főleg a negatívakat.
Akárhogyan is, nehéz napok és út vár ránk a jövőben. Ezen az úton pedig csak úgy tudunk sikeresen végigmenni, ha összefogunk, megosztjuk egymással az érzelmeinket és a gondolatainkat, odafigyelünk a másikra is, és támogatjuk egymást.
Nyitókép: Illusztráció
