Matarugin Elvira a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola osztálytanítója. Harminc évvel ezelőtt itt kezdte el a pályafutását. Kishegyesi születésű, ott fejezte be az általános iskolát és a két év általános középiskolát, majd ezután választhatott szakközépiskolát. Tudta, hogy tanító szeretne lenni, így beiratkozott a szabadkai Svetozar Marković középiskola pedagógiai szakára.
Miért választottad ezt a pályát?
– Az egyik ok az volt, hogy már akkor is nagyon szerettem a gyerekeket, a másik ok pedig, hogy voltak olyan jó tanáraim, tanítóim az általános és középiskolában, akik eszményképeimmé váltak, és nekik köszönhetően megszerettem ezt a hivatást, megtetszett a tanítói pálya.
Kanyarodjunk vissza az egyetemi évekhez. Milyen volt ez az időszak?
– A középiskola befejezése után Szabadkán iratkoztam be a tanítóképzőbe, a Pedagógiai Akadémiára. Ez az elkövetkező két év csodálatos volt számomra. Egy nagyon lelkes, összetartó csoport alakult, nagy és fontos célt kitűzve. Innentől kezdve éreztük, hogy tanító lesz belőlünk. Akkoriban a tanítóképző a Kertvárosban volt, és külön hangulattal bírt. Az évfolyamtársaimmal nagy lelkesedéssel fogadtuk a tudást a híres-nevezetes tanárainktól. Volt szerencsénk tanulni Újhelyi Zoltán tanár úrtól, dr. Sátai Páltól, dr. Varga Zoltántól, mgr. Klajn Petartól… Feledhetetlen előadásokkal gazdagodtunk, és hiszem, hogy személyiségük mindenkiben mély nyomot hagyott. Igazi pedagógust neveltek belőlünk. Jó hangulat közepette, odaadó munkával, motivációval és aktivitásokkal úgy összekovácsoltak bennünket a tanáraink, hogy még ennyi év után is kapcsolatban vagyunk egymással. Szeretettel és nagy érdeklődéssel követjük egymás életét és pályafutását.
Matarugin Elvira (Fotó: Parackzy László)
Mióta vagy ebben a szakmában? Milyenek voltak a kezdetek?
– Nagy szerencsém volt, hogy rögtön munkába tudtam állni. Emlékszem, izgatottan jöttem egy számomra akkor még ismeretlen városba és iskolába. Szívélyesen fogadtak az új környezetben, és ez sokat jelentett nekem. A tanárok és a tanítók között kellemes, barátságos hangulat uralkodott, és büszkén mondhatom, ez így van a mai napig. Időközben elmúlt harmincöt év, ami hihetetlennek tűnik. Mintha nem is olyan régen lettek volna azok a felejthetetlen szabadkai iskolaévek, mintha nem is olyan régen kezdtem volna el dolgozni! Emlékszem az első generációmra meg mindegyikre! Egy diákomat sem felejtettem el! Először a speciális tagozaton dolgoztam, a szellemileg fogyatékos gyerekeket tanítottam. Nagyon szerettem őket. Pár év után adódott lehetőség, hogy második osztályt kapjak. Nagyon nehéz döntés volt ez számomra, mégis elfogadtam, mert valójában nem gyógypedagógiát tanultam, és így állandó munkahelyet nem tudtam kapni.
Elkezdődött egy újabb korszak az életemben, amikor kis emberekből nagy embereket „varázsolhatok”. A „varázspálcám” a szeretet, a tisztelet, a megértés és a bizalom. Olyan embereket szeretnék „faragni” a tanítványaimból, akik szeretik, tisztelik, megértik egymást, akik segítőkészek. Szerintem minden jónak a forrása a szeretet. A mai rohanó világban az emberekből hiányzik az empátia, ami már a gyermekekre is kihat. Ez a legnagyobb oka annak, hogy az emberek elidegenednek, elhidegülnek egymástól. Ebből adódik az összes probléma az oktatásban, nevelésben és a társadalom minden szférájában. Hogy ez eltűnjön, abban a pedagógusoknak van a legnagyobb feladatuk és szerepük. Már óvodás és kisiskolás korban kell tanítani a gyerekeknek, hogy figyeljenek egymásra. Megérezzék, ha valakinek segítségre van szüksége, és nyújtsák felé a kezüket! Ha valaki szomorú, vigasztalják meg! Ha valaki félénk, bátorítsák őt! Ha valaki bajban van, segítsenek rajta! Nagyon fontos, hogy ápoljuk az egymás iránti szeretetet. Ilyen közegben, osztályban sokkal könnyebb dolgozni. Ilyen osztályban meghitt a hangulat, és érzelmi kapcsolat alakul ki a gyerekek között, de ugyanúgy a tanító és a gyerekek között is. A szeretet, a bizalom, az őszinteség minden jó mozgatója. Én is nap mint nap, szinte minden órán erre nevelem a tanulóimat. Hiszen célunk „igaz embert” faragni belőlük.
Mennyire fontos a szülőkkel való jó kapcsolat?
– Szerintem nagyon fontos a szülőkkel való együttműködés a minél jobb eredmény elérése érdekében. Jó tapasztalataim vannak a szülőkkel való együttműködésről. Fontos, hogy meghallgassuk egymást, és segítsünk egymásnak.
Az első osztály elején nemcsak a gyerekeknek új minden, hanem a szülőknek is. Hiszen egy új „világ” tárul eléjük, számtalan kihívással. Sokszor a szülők is izgulnak az iskolakezdéskor, főleg ha az első gyermekük indul iskolába. A tanév elején mindig utasítást adok a szülőknek, hogyan tanuljanak a gyermekükkel, miben lehet, illetve kell segíteniük, hogyan ellenőrizzék a tudását, és mindezek mellett hogyan neveljék önállóságra is. A szülőknek nagyon sokat jelent ez az útbaigazítás, valamint az, hogy a későbbiekben is bármikor fordulhatnak hozzám segítségért. Az ilyen tanulási módszerekkel növeljük a gyermekek önbizalmát, bátrabbak lesznek az órán, hiszen tudják, hogy odahaza elvégezték és megtanulták a feladataikat. Ha tehát a gyermek-szülő-tanító között létrejön ez a kapocs vagy háromszög, akkor a jó eredmény sem marad el.
A tanítónők munkája azért is különleges, mert négy éven át minden napot együtt töltenek diákjaikkal, részt vesznek a nevelésükben, és felkészítik őket a további sikeres tanulásra. Hogyan küzdesz meg ezzel a feladattal? Mivel motiválod a diákjaidat? Szerinted melyek a leghatásosabb módszerek?
– Mindennap az első órát beszélgetéssel kezdjük. Ilyenkor elmesélhetik aznapi élményeiket, érzelmeiket. Fontos, hogy meghallgassuk, megvigasztaljuk, bátorítsuk egymást. Kimondhatják a véleményüket, amiből mindannyian tanulhatunk. Az ilyen beszélgetéssel közelebb kerülünk egymáshoz, bátrak és őszinték leszünk. Arra törekszem, hogy olyanok legyünk, mint egy nagy család.
A sikeres tanulás érdekében nagyon fontos a dicséret és a biztatás. Mindennap találjunk valami jót, szépet, pozitívat a gyermek munkájában! Szerintem szép szóval, bátorítással és dicsérettel sokkal többet el tudunk érni, mint kritikával, dorgálással, fenyítéssel. Persze, ezekre is szükség van. Vannak olyan helyzetek, amikor mégis ezekhez kell folyamodnunk, de hacsak lehet, a dicséret mellett döntök, mert úgy gondolom, hogy hatásosabb. A szép, őszinte szó meghozza gyümölcsét. Még ha nem is azonnal látjuk a visszajelzést a gyerekektől, de biztos vagyok benne, hogy ez ott valahol megmarad a gyermekben, nem felejti el, és egy idő után megbizonyosodunk arról, hogy elfogadta, megfogadta, amit tanácsoltunk neki, amire felhívtuk a figyelmét, és amire meg szerettük volna tanítani.
Fontos, hogy kitartóak legyünk, és bátorítással, biztatással, segítségnyújtással minden gyermekből kihozzuk a maximumot. Feladatom, hogy minden gyermek elérje a kitűzött célját, elégedett legyen magával, mert csak így lehet boldog. Itt nem arra gondolok, hogy mindenkinek egyetemet kell elvégezne. Az a legfontosabb, hogy mindenki a saját szakmájának a mestere legyen. Tehát nemcsak orvosra, mérnökre, jogászra… van szükségünk, hanem jó varróra, pékre, autószerelőre, kőművesre, asztalosra…, akik megállják a helyüket, és a munkájuk mesterei lesznek.
(Fotó: Parackzy László)
Miért élvezed a munkád?
– Mindezek után elmondhatom, hogy a legszebb hivatás a tanítói. Sok csodás kis „emberkével” ismerkedünk meg, neveljük, tanítjuk őket, igaz embert faragunk belőlük, felkészítjük őket az életre. Mennyi nemes feladat! Ennél több és szebb dolog egy szakmában sem adatik meg. És mennyi olyan pillanat van, amit nem lehet elmesélni, leírni! Azokat át kell élni! Amikor megcsillan a szemük, és fülig érő mosollyal megérkeznek az iskolába, vagy amikor az utca másik oldaláról átkiabálnak, hogy „tanító néni”, vagy amikor felém szaladnak és átölelnek… Ezeknek a pillanatoknak nincs áruk. Ez a szeretet. A szeretet, amely kölcsönös.
Az iskolai órákon kívül még milyen tevékenységbe kapcsolod be a diákjaid? Ezekre hogyan készültök fel? Mi az, amit a kisdiákok a legjobban szeretnek?
– Az órákon nagy hangsúlyt fektetek az egymás iránti szeretet ápolására, az állatok és növények védelmére, gondozására, a természet- és környezetvédelemre. Sokat barangolunk a természetben, és figyeljük, gondozzuk annak lakóit. Iskolánkhoz közel van a Krivaja folyó, és ide szeretünk elmenni megetetni a hattyúkat, halakat, teknősöket és madarakat. Figyeljük a nádas lakóit, a víz tisztaságát, a folyóparton ülő horgászokat, a betonon sütkérező gyíkokat, a kinyílt vadvirágokat, a rajtuk zümmögő méhecskéket… Fontos, hogy szeretettel szemléljük a körülöttünk lévő világot, lássunk meg minden szépet, és tanuljunk meg örülni a kis dolgoknak!
Minden aktivitásban és akcióban részt veszünk iskolai és községi szinten. Hulladék papírt és kupakokat gyűjtünk. Szívesen adományozunk a rászorulóknak. Humanitárius akciókban veszünk részt. Az újévi vásárra együtt készülünk. Minden jellegzetes dátumról, illetve ünnepről megemlékezünk, ilyen például a magyar népmese napja, a magyar költészet napja, a magyar forradalom napja, a Föld napja, a madarak, fák, állatok világnapja, a gyermekhét… Szeretünk ellátogatni a Gion Nándor Emlékházba is. Itt nemcsak a múzeumban kutatunk érdekességek után, hanem jókat játszunk is a tágas udvarban, főleg ősszel a diófaavarban hemperegve.
Részt vesztek-e versenyeken, fellépéseken, kirándulásokon vagy más rendezvényeken? Ha igen, ezekre hogyan készültök fel, és hogyan zajlanak ezek az események?
– Rajzpályázatokon vettünk részt, amelyeket a szabadkai Népkör és a Mária Rádió, valamint a Szenttamási Népkönyvtár és az ifjúsági szervezet hirdetett meg. Ezekről a pályázatokról számos díj érkezett tanulóim számára. Szavalóversenyekre is készültünk. Továbbjutottunk Úriszentivánba, Bácsba, Szécsányba. A vírushelyzet miatt elmaradt, de reméljük, az idén már készülhetünk. Pár évvel ezelőtt részt vettünk Budapesten, Vajdahunyad várában a Mátyás király mesemondó versenyen. Felejthetetlen élmény volt. Versenyekre készülünk még matematikából is. Ezek az iskolai, községi versenyek, valamint a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny.
Hogyan sikerült megbirkózni az online oktatással? Szerinted az általános iskolás korosztálynak megfelel ez a tanítási forma?
– Nem volt könnyű dolgunk. Váratlanul ért bennünket. El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen „világ” is bekövetkezhet. Az online oktatást megkönnyítette a Pannon RTV külön műsora. Köszönjük, hogy gyorsan reagáltak, és megkönnyítették a munkánkat! Mindennap követtük az órákat. Nagyon jók voltak, és sokat segítettek a tananyag könnyebb megértésében. Érdekessé tették a gyerekeknek a tananyagot, hiszen az élőszónak nincsen párja! Mindennap előbb megnéztük a tévében a tanórát, és utána következtek az utasításaim és az órával kapcsolatos feladatok, amelyeket mobiltelefonon az osztálycsoportba küldtem. Sokat segítettek a szülők is, főleg a visszajelzésben. Nem volt könnyű időszak, reméljük, nem lesz többet ilyen.
Az eddigi évek során, amióta tanítasz, melyik az az élményed a diákjaiddal, amire a legszívesebben emlékszel?
– Nagyon sok érdekes és felejthetetlen esemény történt a harmincöt év alatt. Szinte mindennap történik valamilyen érdekes dolog. Főleg az elsősök csalogatnak mosolyt az arcunkra. Igyekszem minden pillanatot megragadni kreativitásra. Énekelünk, táncolunk, kézimunkázunk, díszítjük a tantermünket, gondozzuk a virágainkat. Szeretek meséket, verseket olvasni nekik, és így megszerettetni velük az irodalmat. Emlékszem, az általános iskolában alig vártam, hogy a magyartanárnőnk olvasson nekünk. Biztos vagyok benne, hogy az ő ráhatására teszem. Van egy kedvenc versünk, ami olyan „kedvcsináló” is egyben. Alig várják a gyerekek, hogy szavaljam. Kérdezgetik, mikor lesz „Arany Laci”.
Nagyon szerettem a néphagyományórákat. Fontosnak tartom megismerni a régi népszokásokat, népdalokat, foglalkozásokat, tárgyakat… mindent, ami őseink múltjából való. Ezeken az órákon régi, kihalófélben levő foglalkozásokat néztünk meg. Voltunk péknél, kőfaragónál, cipésznél, paplanosnál, takácsnál, borbélynál, bognárnál… Ezeket a látogatásokat nagyon élvezték a gyerekek. A bognárnál a legérdekesebb az volt nekik, amikor a látogatás végén a fűrészporkupacban „fürödhettek”, mint az útszéli porban a csintalan kis verebek, a borbélynál pedig, amikor a borbélymester pamacsolta az arcukat habbal. Volt ám nevetés!
Egy néphagyományórán kukoricatörés volt a tanteremben. Egy apuka kivágott szárakat hozott. A tanteremben szárkúpot készítettünk, ahová bebújhattak a gyerekek, úgy, mint régen. Azután fosztó segítségével letörtük a kukoricacsöveket, majd rakásokba és szalmahordó kosárba raktuk. Végül kézzel és kézi morzsolóval lemorzsoltuk. A legvégén pedig a csutkából csutkavárat építettünk. A kukoricaszemből mindenütt volt a tanteremben. A gyerekek nem akartak hazamenni. A gyerekzsivajtól visszhangzott az egész iskola. Nagyon fontos, hogy minden aktivitás, játék csoportformáló legyen. Maradandó élményekkel kerüljenek ki az iskolából, és maradjanak jó barátok!
Büszke vagyok a tanítványaimra, és nagyon örülök a sikereiknek, amelyeket az életben elértek, és örülök, hogy ezeknek a sikereknek én is a része lehettem.
Nyitókép: Matarugin Elvira (Fotó: Parackzy László)
