Gergely József: Gólya
Csak csináld, amit mondanak, csak csináld, amit mondanak, csak csináld, csináld, csináld. Hallgass rájuk, ők már, ők már, igen, igen. Beismerték. Beismertük Istennek. Hibáztam. Szabadíts meg a gonosztól!
Iszonyatosan fáj a fejem. Szédülök. Görnyedten fekszem az ágyon. Büdös. Húgyos a fehér lepedő. Hasít a bőröm, irritál a szájszagom. Vizet kellene innom. Ki vagyok száradva. Holnap újabb gyűlés. Ismeretlenek előtt. Másik csoport, ugyanaz a sztori. Azt mondják, csak őszintének kell lenni. Akkor jöhet a következő lépés. A tizenkettőből az egyik. Ebben a tucatban vagyok belülről. Tizenkét toronyba zárva. Azt mondják, csak őszintének kell lenni. Könnyű nekik. Nagyon nehéz igazat mondani. Bevallani nekik és nekem is. Önmagamnak. Hogy nem ők, nem más, hanem én vagyok a hibás. Lebegek a ragacsos vízben.
Deus ex. A kéz behatol a burokba, áthúz a láthatatlan ketrecen, amelynek rácsai azonnal záródnak. A folyadék ragaszkodik hozzám. Szépen, lassan csöpög le rólam. A benti kalitkából a kinti négy fal közé kerültem. És én félek.
Rettenetesen félek.
