Az állandó kifejezések kapcsán nemegyszer merül fel a szóláskeveredés jelensége, amikor két vagy több szókapcsolat vegyül a köznyelvben. Ennek oka a legtöbbször az, hogy a kifejezések hasonlítanak egymásra hangzásukban, jelentésükben, esetleg közös szó található bennük, amely megzavarja a nyelvhasználókat. Emellett azt is figyelembe kell vennünk, hogy a szólások konkrét jelentése a legtöbb esetben már feledésbe merült, csupán átvitt értelemben élnek, így könnyen megtörténik, hogy vegyülnek, főleg élőszóban, amikor éppen nem jut eszünkbe az odaillő kifejezés. Számunkra az alkalmi, egyszeri szólásvegyülések is izgalmasak, lehetőséget adnak ugyanis arra, hogy közelebbről megismerkedjünk az adott szókapcsolatokkal. Így mai rovatunk kiindulópontjául az a kijelentés szolgál, amely arról szólt, hogy valaki készen kapja az anyagi javakat, és nem kell megdolgoznia értük, azaz a füle botját sem kell mozdítania értük.
A szövegkörnyezet ismerete nélkül is leszűrhető, hogy minden bizonnyal alkalmi szóláskeveredéssel állunk szemben, hiszen a füle botját sem mozdítja szólás közismert jelentése az, hogy valaki nem figyel oda, rá sem hederít, úgy tesz, mintha nem hallana meg valamit. A kérdéses mondatba inkább az illene, hogy egy szalmaszálat sem kell keresztbe tennie vagy mozdítania érte, azaz semmit sem kell dolgoznia vagy tennie valaminek az érdekében. A vegyülést a mozdít szó jelenléte és a kifejezések hasonló szerkezete okozhatta, valamint az, hogy mindkettőnek az eredeti jelentését már homály fedi a mai nyelvhasználó számára. Ez utóbbi csorbát kiköszörülendő, ismerkedjünk meg a főszereplő állandósult szókapcsolatokkal!
A szalmaszálas szólás több formában és jelentésben él: egy szalmaszálat sem tesz valakinek az útjába vagy egy szalmaszálat sem tesz valaki előtt keresztbe: nem árt neki, semmilyen módon nem akadályozza a tevékenységét, a boldogulását; illetve egy szalmaszálat sem tesz keresztbe vagy egy szalmaszálat sem mozdít meg: semmit sem dolgozik, henyél, semmit sem tesz valaminek az érdekében. A szólás rokonságot mutat a Széna vagy szalma? szókapcsolattal, ugyanis a babonás néphit szerint a széna mindig szerencsét, a szalma pedig szerencsétlenséget hoz, így nyer értelmet ez a kérdés is, amely arra vonatkozik, hogy kedvező vagy kedvezőtlen-e a válasz, az eredmény. A szalmának tulajdonított rontó hatalom emléke nyilvánul meg a keresztbe tett szalmaszálak esetében is. Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című frazeológiai etimológiai szótára szerint a Dunántúlon sokáig szokásban volt, hogy a beteg ágyából vett szalmából néhány szálat keresztben az útra tettek, és aki rálépett vagy szétrúgta, az elvitte a betegséget. Még arra is ügyeltek, hogy biztosan tudják, nem a szél bolygatta-e meg: vastagabb szalmából összeállított keresztet formáltak, és azt tették ki az útra.
A füle botját sem mozdítja/mozgatja/billenti kifejezés eredetére többféle megfejtéssel találkozunk. Közkeletű az a magyarázat, mely szerint a bot eredetileg bojt volt, és a füle bojtját sem mozdítja szerkezet valamely állat, leginkább ló, kutya, sőt hiúz fülén nőtt szőrzetre vonatkozott: az állat annak rezdülésével sem mutatja, hogy felfigyelne valamire. E magyarázat hiányossága, hogy semmilyen nyelvi adat nem található arról, hogy az említett testrészt valóban fülbojtnak, a füle bojtjának nevezték volna. Ezáltal az a feltételezés is erőltetettnek tűnik, hogy amikor már átvitt értelművé vált a szókapcsolat, és elhomályosult az eredeti kép, a bot és a bojt hasonló hangzása folytán kicserélődött volna a szó, és a bojtból bot lett.
O. Nagy Gábor szóláskutató sokkal valószínűbbnek tartja, hogy két, ma már régies szólás keveredéséből keletkezett egy harmadik. Az egyik a bibliai eredetű fülét (sem) hajtja valamire, azaz nem hallgat rá, rá sem hederít. A másik szólás már elavult: botja fejét sem hajtja rá, amely kifejezésen valószínűleg azt értették, hogy valaki nemcsak hogy a fejét nem hajtja meg valaki előtt a tisztelete jeléül, de még a botja fejét sem billenti meg felé. A Mi fán terem? – Magyar szólásmondások eredete című könyvben olyan változatokat is találunk, amelyek átmeneti alakok lehettek a szólásvegyülés során: feje botját se hajtja arra (rá sem hederít); még file bottyát se hajttya (nem hallgat rá, elereszti a szót a füle mellett). Ennek a levezetésnek az alapján O. Nagy az egyes nyelvjárásokban használt füle bojtját sem mozdítja formát nem eredetinek, hanem népetimológiás alaknak tartja, azaz szerinte az történhetett, hogy az értelmetlennek tűnő kifejezést úgy akarták értelemmel ellátni, hogy az oda nem illő szót felcserélték egy hasonló hangzásúval. Eszerint tehát nem a bojtból lett bot, hanem éppen fordítva, a botot szerették volna érthetőbbé tenni azzal, hogy bojtot formáltak belőle.
Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a régi magyar nyelvben ismeretes volt a fül dobja vagy a füle dobja szókapcsolat. Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediája 1653-ban így határozta meg: „A fülben legbelől egy bőröcske vagyon, mely fül dobjának hivattatik.” A dobja és a botja összecsengése is szerepet játszhatott a szólásvegyülés folyamatában.
További érdekesség, hogy O. Nagy Gábor a füle botját sem mozdítja közismert jelentése (nem figyel rá) mellett közli, hogy a szólás néha ebben az általános értelemben is használatos: semmit sem tesz valaminek az érdekében. Ez alapján nem is nevezhető pontatlannak a kiindulásként szolgáló mondat. Mivel azonban a legtöbb forrásban csupán az előbbi, közkeletű jelentés található meg, a semmittevésre inkább a szalmaszálas szólást használjuk!
