2024. szeptember 15., vasárnap

Sport

Az adai strandról rajtoltak az úszás szerelmesei (Fotó: A szerző felvétele)

Együtt úszni öröm

Szombaton tizenhetedik alkalommal szervezték meg Moholon az úszómaratont, a Moholi Napok rendezvénysorozat keretében. Minden évben Ada község önkormányzata, a moholi helyi közösség és az adai Delfi...

FRISSÍTETT – Verstappen a 10. helyről nyert a Hungaroringen

Első alkalommal győzött a Magyar Nagydíjon a Formula–1 uralkodó világbajnoka, Max Verstappen, ám tette ezt nem mindennapi módon, hiszen a kevés előzési lehetőséggel kecsegtető pályán a mezőny közepéről hámozta át magát a riválisokon. A Mercedes váratlan pole után hozta ki a legtöbbet a lehetőségeiből, a Ferrari ismét mellényúlt.
Fotó: MTI

Magyar Nagydíj: Russell rajtolhat az élről

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.

Lajović is beállt a sorba

Dušan Lajović harmadikként állt be pénteken azon teniszezők e heti sorába, akiknek mi szurkoltunk, de akik a már-már megnyert meccset mégis elveszítették. Györe László és Bondár Anna után Lajović is sikerre állt, 6:2, 5:3-ra vezetett a horvát származású osztrák Filip Mišolić ellen a kitzbüheli negyeddöntőben, mégis az alig ismert és az ATP-tornákon meglehetősen újoncnak számító ellenfele jutott a négy közé.