2024. december 18., szerda

Tábor Tóthfaluban

A tóthfalui Nyers István Akadémia cselgáncsszakosztálya negyedszer szervezett tábort, amelynek idén is nemzetközi jellege volt, hiszen vendégek érkeztek a székelyföldi Csíkszeredából és Németországból is, a hazai mezőny pedig szabadkai, niši és szerbkeresztúri vendégekből állt, a hazaiak mellett.

A tóthfalui cselgáncstábor résztvevői

A tóthfalui cselgáncstábor résztvevői

A táborban minden korosztály képviseltette magát, Perzselt Attila vezetőedző pedig elmondta, három korcsoportban zajlottak az edzések Dávid Tibor és Molnár Endre, valamint a vendégcsapatok edzőinek vezetésével. „A feltételek olyan jók, hogy ennél már nem is lehet jobb. A szervezésnél még apróbb korrigálásokat megtehetünk, de összességében mindenki elégedett a táborral” – mondta Perzselt. A tábor vasárnap fejeződik be.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás