Sportajánló
Sport
Az oltatlan Novak Đoković indulhat a francia nyílt teniszbajnokságon, ha az országban májusig nem romlik járványhelyzet.
A Szerbiai Asztalitenisz-szövetség Versecen rendezte meg a juniorok és a fiatal kadétok korcsoportja számára az országos bajnokságot, amelyen több szép magyar siker is született. A junioroknál – ahol a 2003-as születési év a felső korhatár – fiú egyesben a temerini Ferosoop színeiben játszó Orosz András lett a győztes, a lányok páros versenyében a Novi Saddal nemrégiben már az Európa-kupa elődöntőjét is megjárt Bezeg Réka és Radmila Tominjak kettőse második helyen végzett, míg vegyes párosban Orosz és Bezeg állt össze, és jutott el az ezüsté...
Másfél hónappal visszavonulását követően bejelentette visszatérését Tom Brady, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb játékosa.
Reneszánszukat élik a magasemberek az elitligában, ennek a történetnek újabb fejezetét írták San Antonióban, ahol a Minnesota centere, Karl-Anthony Towns 60 pontos egyéni csúcsot jegyzett, ami egyben az idény eddigi legkiemelkedőbb egyéni produkciója. Az All Star-gála tripladobóversenyét megnyerő Towns a pontzuhatagos, 149:139-re behúzott meccs harmadik negyedében 32-ig számlált, ami a játékrészekre vonatkozó örökranglistán az 5.
Danyiil Medvegyev világelsősége csak három hétig tartott. Az orosz hétfőn este Indian Wellsben kikapott a francia Gaël Monfilstól, aminek következménye, hogy a következő hétfőn ismét Novak Đoković...