Ada Község Sportszövetsége január 8. és 30.
Sport
Az egész 2022-es év legnagyobb sportbotrányára talán csak január 5-éig kellett várnunk, ekkor kezdődött el ugyanis az a meghurcoltatás, amit Novak Đokovićnak legalább hétfőig viselnie kell az auszt...
Adelaide-ben Györe László a negyeddöntőben, Melbourne-ben Bondár Anna a 2. fordulóban esett ki, így az e heti tornák zárónapjain szerbiai és magyar már nincs versenyben.
Orlandóban aratta sorozatban ötödik diadalát a Philadelphia, amely fokozatosan elszakad a keleti főcsoportban attól a zónától, ahol a playintornától kéne tartaniuk a playoffra vágyó csapatoknak.
Két nap elteltével a Dakar mezőnye továbbra is Rijádban állomásozik, ahonnan kiindulva két különböző hurkot tettek meg, méghozzá rendhagyó módon: amikor az egyik szakaszon a motorok és a quadok haladtak, akkor az autókat és a kamionokat a másik útvonalra indították el, majd másnap cseréltek. Az erőforrások elosztása azonban nem zajlott le fennakadásmentesen a szervezők részéről, csütörtökön a motoros szakaszt a mezőny felének beérkezése után neutralizálták, mivel túl sok baleset történt ahhoz, hogy mindenkihez oda tudjon érni egy helikopter.
Sportajánló