2024. szeptember 30., hétfő

Sport

A kínai megnyerte a szlovákoknak

Biztató start után vereséggel kezdte a csapat-Eb-n való szereplést a szerb férfi asztalitenisz-válogatott Szlovákia ellen. Utólag már látható, hogy az első összecsapás, amelyen Pető Zsolt és Ľubomír Pištej léptek asztalhoz, kulcsfontosságú lehetett a párharc kimenetelét illetően.

Györe könnyedén nyert Szófiában

A bolgár fővárosban zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában a zentai születésű Györe László két szettben múlta felül a világranglista 59. helyén álló spanyol Pedro Martínezt.

Slobodan Boškan: Szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligájának második fázisába!

A szerb röplabda a nyáron nagy barátot szerzett, a Mozzart céget, amely a szövetség védnöke lett és megnyitotta Tijana Boškovićnak, a világ legjobb röplabdázónőjének a sportpályáját szülőhelyén, Bilećában. A röplabdaláz most Újvidékre költözött, a szerencsejátékok megszervezésében a régióban vezető helyen lévő cég támogatni fogja Slobodan Boškan csapatát is, amely nagy ambíciókkal indul az újabb európai kalandba.

Korai vízválasztó a halálcsoportban?

Bár még csak a második körre készülnek Európa legjobb gárdái a Bajnokok Ligájában, akad olyan kvartett a csoportkörben, ahol már ebben a korai szakaszban kulcsfontosságú, hogy ne szedjen össze lépéshátrányt egy-egy klub. A legjobb példa erre a helyzetre a Milané, amely a B jelű halálcsoport első játéknapján a Liverpool vendégeként – félidei vezetés után – 3:2 arányban alulmaradt, és ha ma este (21 óra) a San Siróban kikapna az Atlético ellen, máris tetemes hátrányba kerülne a továbbjutóhelyekhez képest.