2024. szeptember 30., hétfő

Slobodan Boškan: Szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligájának második fázisába!

A Vojvodina röplabdások edzője köszönetet mondott a Mozzart cégnek a klub támogatásáért és bejelentette, hogy a Lálók megkísérelnek előbbre jutni Európában

A szerb röplabda a nyáron nagy barátot szerzett, a Mozzart céget, amely a szövetség védnöke lett és megnyitotta Tijana Boškovićnak, a világ legjobb röplabdázónőjének a sportpályáját szülőhelyén, Bilećában. A röplabdaláz most Újvidékre költözött, a szerencsejátékok megszervezésében a régióban vezető helyen lévő cég támogatni fogja Slobodan Boškan csapatát is, amely nagy ambíciókkal indul az újabb európai kalandba.

Az ötszörös országos bajnok szeretne előbbre jutni a Bajnokok Ligájában, túlhaladni a csoportfázison és az újabb idényben mentesülni a pénzügyi gondoktól.

„A Mozzart a sportból és a sportért él, és rendkívül örülök annak, hogy támogatja a röplabdát is. A másik nagy dolog, hogy a Mozzart védnökségének köszönhetően a klubunk költségvetése meghaladja az egymillió eurót, ami egy évadban jelentős összeg a röplabda számára, bízunk az európia előrehaladásunkban. Összeállítjuk a mozaikot, bízunk a szakvezetőségben és abban, hogy Boškan még jobb eredményekhez juttathatja a klubot. Legnagyobb kívánságunk, hogy túlhaladjuk a Bajnokok Ligájának csoportfázisát”, hangsúlyozta Dragoljub Zbiljić, a Vojvodina röplabdaklub elnöke.

Az újvidéki piros-fehér mezt karrierjük kezdetén többek között viselték még a Grbić-fivérek, Mester Gyula, Vasa Mijić, Andrija Gerić és röplabdázóink más legendái is, pl. Slobodan Boškan, a mostani edző is.

„Köszönjük a Mozzartnak, hogy ily módon segít klubunk fejlesztésében, ugyanis valamennyiünknek a szakvezetőségben nagyon fontos, hogy csapatunkat tovább fejlesszük, hogy invesztáljunk a játékosokba és Európában tovább haladjuk”, üzente a vezető.

A Mozzart, mint társadalmi szempontból felelősségteljes cég, a napokban külön figyelmet fordít éppen az újvidékiekre. A kézilabda- és a futballklub után mostantól hivatalosan is a röplabdabajnok védnöke.

„A Vojvodina külön fogalom a röplabdában, a legdominánsabb klub hazánkban, a több megszerzett címen kívül ismert arról is, hogy sok válogatott játékosa volt. Reméljük, hogy ez a partnerség hozzájárul majd a Vojvodina továbbhaladásához. Ez a mi hozzájárulásunk a klub fejlesztéséhez”, hangsúlyozta a sajtóértekezleten Slobodan Prodanović, a cég vezérigazgatója.

(MEGRENDELT PR SZÖVEG)