2024. szeptember 30., hétfő

A tolerancia jegyében zajlott a Kis Bácska sportnapja

A topolyai Kis Bácska Szklerózis Multiplex Egyesület tolerancianapot rendezett, melynek keretében sportversenyeket is tartottak. Eredetileg a tóparton szerették volna megtartani a szombati rendezvényt, de az eső miatt végül a gimnázium sportcsarnokában került rá sor. A jelenleg mintegy 50 tagú egyesület Topolya és Kishegyes községekben tevékenykedik, csaknem húsz éve. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere is jelen volt a rendezvény megnyitóján. Hangsúlyozta, önkormányzatuk célja, hogy olyan közösséget építsen ki, amelyben érzékenyen, empátiával fordulnak valamennyi egyén felé, és amelyben a támogatás természetes része a mindennapoknak.

– Örülünk annak, hogy Topolya ad otthont ennek a rendezvénynek, amely a tolerancia jegyében telik. Úgy gondolom, hogy a tolerancia nemcsak a mai napon kell fontos legyen, hanem az életünk mindennapjainak része kell hogy legyen az elfogadás. Az önkormányzatban a következő időszakban még nagyobb figyelmet fogunk fordítani például az akadálymentesítésre, de továbbra is szeretnénk ilyen jól együttműködni a civil szervezetekkel, így a Kis Bácska egyesülettel is, mint ahogy tettük az elmúlt időszakban. Folyamatosan tárgyalunk és beszélgetünk a civil szervezetekkel arról, hogy melyek azok a dolgok, amelyekben előmozdíthatnánk az együttműködést, hogy megkönnyíthessük a lakosok életét. Ezt a jó együttműködést szeretnénk folytatni a jövőben is -– nyilatkozta a polgármester az eseményen. Véleménye szerint a tolerancia azt jelenti, hogy megértjük és tiszteletben tartjuk egymás különbözőségeit, fizikai állapottól függetlenül, különböző életútjaink ellenére, amelyek során nap mint nap kihívásokkal nézünk szembe.

Nyeső Paul, a Kis Bácska elnöke elmondta, a rendezvénynek Tolerancia a neve, kezdetben egy időben tartották a toleranciatáborral. Nagyon gyorsan köztársasági, majd regionális jellegűvé vált. Ezúttal is 16 egyesület több mint száz tagja jött el. Szerbián kívül Horvátországból, valamint Magyarországról érkeztek vendégek. A rendezvénysorozat valójában már pénteken elkezdődött, amikor egy neurológus tartott előadást, s ezután egy kis barátkozás következett.

Szombaton a sportnap mellett nyílt kézművesműhelyt tartottak, valamint egy kiállítást is megnyitottak, melynek anyagát az egyesületek tagjainak alkotásaiból állították össze. Vasárnap pedig a zobnaticai ménest is meglátogatták. Azt is elmondta, az önkormányzat évekkel ezelőtt felismerte tevékenységük jelentőségét, támogatja az egyesületet, székházat is biztosított számára.

 

Nyitókép: Nyeső Paul és Szatmári Adrián köszöntötte a megjelenteket (Fotó: Tóth Péter felvétele)