A mélyről fakadó kíváncsiság

A Magyar Televízió legendás bemondója 1976-ban kezdte el karrierjét, mely során szinte egy egész ország ismerte meg nevét. Pályafutása során, többek között az Ablak, a Homokóra, a Vasárnapi Turmix című műsorokban is láthatták a tévénézők, azonban mint bemondó szerette őt meg igazán Magyarország, valamint az anyaország határain kívül élő magyarok egyaránt.

Endrei Judit 1998-ban hagyott fel tévés munkásságával, azóta könyveket ír, közönségtalálkozókra jár, blogot vezet, sőt saját podcast műsorai is vannak, amelyek Korhatártalanul és Élet-receptek címen futnak YouTube-csatornáján. Az emblematikus televíziós bemondó 2015-ben megjelent Korhatártalanul – 50 után is aktívan című könyvét nemrégiben megismerhette a topolyai közönség, a dedikálással egybekötött könyvbemutatóra a Juhász Erzsébet Könyvtárban került sor. Az esemény előtt Endrei Juditot a karrierjéről, a könyvéről, valamint arról kérdeztük, hogyan és kivel ünnepli a húsvétot.

Milyen út vezetett a televíziózásig?
– Szegeden kezdtem el televíziós pályámat. A városban indult a szegedi körzeti tévéstúdió, ahova fiatal lányokat kerestek bemondónak. Számomra akkor a bemondóság Kudlik Júliát, Tamási Esztert, Takács Marikát jelentette, tehát egy álomszerű világot. Végül is kiválasztottak, sokat csiszoltak rajtam, aztán Szegedről Budapestre kerültem, és szépen haladtam a szamárlétrán előre. Szeged a mai napig a szívemben van, szeretem azt a várost, főiskolásként ott éltem. Szegednek köszönhetem azt, hogy televíziós lettem. Nem is készültem még csak hasonló pályára sem.

Mely pályára készült?
– A főiskola vége felé az egyik lehetőség szerint idegenvezető lettem volna – azóta is szeretek utazni –, a másik lehetőség szerint, mivel jó tanuló voltam, így az orosz tanszéken lehettem volna tanársegéd, de hát elcsábított a tévézés. Ennyi év és ilyen élet után azt kell, hogy mondjam, nem baj, hogy így történt.

Gondolta volna, hogy önre is, mint illusztris televíziós személyiségre tekintenek majd a nézők?
– Nem érzem magam különlegesnek, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem esik jól, ha szeretettel fogadnak valahol, ilyen a szakmám és ez ezzel jár. Valami kell ehhez a szakmához, ami nem megtanulható, ugye, kellett szorgalom, kitartás, több önbizalom, de kell még ehhez egy plusz, ami valószínűleg velem született tulajdonság. Gondolom, ez a tulajdonság, ami minden megnyilatkozásomban ott van, az a kíváncsiságom. Az egész élet, az egész világ iránt olyan mélyről jövő kíváncsiság van gyermekkorom óta, hogy talán ezt érzik meg a nézők, ha kérdezek valakit. Emellett nagyon szeretem, hogy ennyi év után is a hiteles jelzővel illetnek. Gondoljunk bele, 1976-ban jelentem meg a televízió képernyőjén, és ennél szebbet és jobbat nem mondhatnak rám, minthogy ő egy hiteles ember. Az emberek szeme előtt élem az életemet, tehát bennem nem igazán csalatkozhattak, mivel nincs különbség aközött, ahogy élek és amit mondok. A határon kívül élő magyaroktól érezhetően túláradó szeretetet kapok , tavaly is már jártam Vajdaságban, és akkor is fantasztikus közönség jött össze.

Van-e példaképe?
– Nem választottam magamnak soha példaképeket. A magánéletemből nyilván elsősorban az édesanyám és a nagymamám, akik mint nők, mint anyák, mint emberek voltak a példák számomra. A szakmámban nem volt egy kiválasztott példaképem, igyekeztem egyik-másik kollégától ellesni dolgokat.

A televíziós munkássága mellett igazán otthonosan mozog az írás, valamint a podcastek világában. Mi inspirálta a Korhatártalanul-50 után is aktívan című könyvének megírására?
– Nagyon egyszerű: elkezdtem öregedni. Hiszen ez a könyv az aktív idősödésről szól, a saját tapasztalataimat szedtem benne sorra, a saját tudásomat gyűjtöttem össze. Természetesen tudományos alapja van az ott leírtaknak, sokszínűen és sokoldalúan közelítem meg az idősödést. A könyvpiacon számtalan öregedésről szóló könyv található, az enyém a népszerű ismeretterjesztő kategóriába tartozik. Sok témát gyűjtöttem össze: a generációk együttműködése, az önismeret, a személyiségfejlesztés, az egészség , de írok a tipikus betegségekről is. Szerintem jól megkomponált könyv. Minden eddig megjelent könyvem főszereplője én vagyok, de nem magamról írok, hanem az én gondolataim, a szellemem, a világlátásom, értékrendem jelenik meg a könyveim lapjain. Most írom a tizedik könyvemet, ez az utazásaimról szól, ebben leszek leginkább benne. A gyerek- vagy fiatalkori utazásaim akkor még nagyon szűkre szabottak voltak, hiszen nagy dolog volt, hogy elmentünk Csehszlovákiába, Romániába, és megismertük Magyarországot is, mára pedig már a fél világot körbejártam.

Milyen céllal jelent meg a Korhatártalanul kötet?
– Nem a motiválás volt a célom. Kívülről nem lehet embereket motiválni, az a lényeg, hogy én belülről mit akarok. Az előadásaim és a könyveim is alapvetően arról szólnak, amiről Topolyán is szó volt. Elmondtam, hogyan élek, mit gondolok akár a gyaloglásról, az életvezetésről, a táplálkozásról vagy a pozitív gondolkodásról. A könyv megjelenése után sok levelet, visszajelzést kaptam. Sok olvasóm megírta, hogy ez a könyv segített  életmódot váltani,  ez a könyv adott számára kapaszkodót.

Tíz év távlatának tapasztalataiból kiindulva, volna olyan téma, amellyel kibővítené a könyvét?
– Most már lassan húsz éve foglalkozom az idősödés témával, sok tapasztalatot gyűjtöttem össze, hiszen járom az országot, sokan megosztják velem nehézségeiket, problémáikat. Bár foglalkozunk a könyvben a generációs témával, de látom, hogy még mindig nagyon nehezen működik a generációk közötti kapcsolat, mondhatni ez a téma annyira darázsfészek, hogy erről érdemes lenne, szakembert bevonva, írni.

Az ön számára mit jelent nőnek lenni?
– Kislánykorom óta örülök, hogy nőnek születtem. Sosem irigyeltem a fiúkat, hogy ők fiúk én meg lány vagyok. Nem volt soha hátrányom abból, hogy nő vagyok, és nagyon örülök, hogy két felnőtt nő anyukája vagyok. Nem igazán szeretem a sok panaszkodást: mi szegény nők, mi szegény öregedő nők, mi  már láthatatlanok vagyunk nézőpontot.  Nem könnyű a női lét, többszörös teher van a nőkön, olykor egy nő kétszer, akár háromszor is többet teljesít, mint egy férfi.

Mint ahogyan említette, az idősödés motiválta könyvének megírására, mégis, a médiában dolgozó hölgyek hogyan élik meg ezt a természetes folyamatot?
– Szerintem különbözőképpen. Van, aki hozzám hasonlóan elfogadja, hogy ráncos az arca, hogy öregségi foltjai vannak, hogy túlsúlyos. És van a másik kategória, akinek borzasztóan fontos idősödve is a külsőség. Ez a két véglet van. Természetes folyamatnak fogadom el az idősödést. Ebben, lehet, szerepet játszik az is, hogy vidéki származású vagyok, természetközelben éltem gyermekkoromban, tehát elfogadom az élet körforgását. Nyilván magam is teszek a kinézetemért, jó krémet használok, hideg vízzel mosok arcot, próbálom magam védeni a negatív befolyástól. Más pedig elmegy a plasztikai sebészhez, nincs ezzel problémám, mert ez az ő döntése. Azt gondolom, hogy idősödve, ez vonatkozhat férfiakra és nőkre is, az embereknek más értékeket érdemes  keresniük és megtalálniuk.

Hogyan és kivel ünnepli a húsvétot?
– Ó, én nagyon egyszerűen. A húgommal valószínűleg kimegyünk majd a hegyek közé, megvettem egy kis darab sonkát, a sütit pedig a húgom fogja sütni, és mivel nincsenek unokáim, így nem várok locsolókat sem. Nagyon hétköznapian és egyszerűen ünneplünk. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, nagyon figyeltem arra, hogy kézműveskedjenek, hogy tojást fessenek, amiket aztán elrejtettünk, ők pedig megkeresték. Ahogy a szüleimtől örököltünk hagyományokat, szokásokat, a lányaimnak is igyekeztem ebből tovább adni. Szerettük volna, hogy nekik is meglegyen ez az élmény, és hála istennek, emlékeznek is rá. Ha egyszer lesznek unokáim, bízom benne, hogy akármilyen modern világ is lesz, ezeket a hagyományokat éltetni fogják.