Megfestelek égszínkékre…

A kékfestés az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de mondhatni, még ma is népszerű, napjainkban is több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával Magyarországon. 2018-ban az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült.

Nagymamáink, dédmamáink ruházatát idézi, érzelmi alapon kapcsolódunk hozzá valamennyien, de egy-egy kékfestő darab, kötény, asztalterítő ma is ékesítheti a konyhát, étkezőt, modern, a mai világ igényeit kielégítő ruhák is készíthetők belőle. A ma is működő kékfestő műhelyek változatos, részben a műhely hagyományos mintáin alapuló, vagy a tájegységükhöz igazodó népművészeti elemeket bemutató, részben pedig modern mintázatú kollekciókkal jelennek meg a vásárlóközönség előtt.

Többen a kékfestő mesterek közül állami kitüntetésekben is részesültek tevékenységükért. A szakma azonban gondokkal is küzd, hiszen nem egyszerű a kékfestő kelme előállítása, sok munkát, odafigyelést, tudást igényel, és a kékfestés művelői idősödnek, eltűnnek, a mai fiatalok közül csak kevesen érdeklődnek komolyabban a szakma elsajátítása iránt.

Ma Magyarországon már csak öt helyen éltetik a  mesterséget, ezek közül kettő Bács-Kiskun vármegyében található. A tiszakécskei és a bácsalmási  kékfestő műhelyek voltak a főszereplői a márciusi kecskeméti Kékfestő szakmai napnak, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény épületében, ahol mi is meglestük a szakma néhány titkát.

A rendezvényen az előadások mellett bemutatók is helyet kaptak, és a közönség megcsodálhatta a tavaly októberben nyílt Megfestelek égszínkékre… – kékfestő mesterség Bács-Kiskun vármegyében című kiállítást is, mely elsősorban a tiszakécskei és a bácsalmási kékfestő műhelyek anyagát mutatja be, rendkívül izgalmas módon, a munkamenet minden fázisát és a gyönyörű végtermékeket bemutatva.

A kékfestészet magyarországi helyzetéről Sárdi János népi iparművész tartott előadást, aki munkássága elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült. Előadásában bemutatta azt az utat, hogy miként került fel a magyar kékfestészet az UNESCO Szellemi és Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára. Elmondta, ma már csak öt műhely működik, a nagynyárádi mellett – melynek ő a vezetője, és édesapjától örökölte – a tolnai, a bácsalmási, a tiszakécskei és a győri. A Baranya vármegyei Nagynyárád ad otthont minden évben a kékfestő fesztiválnak, a rendezvény célja a kékfestő mesterség hagyományainak megőrzése, a termékek népszerűsítése. Ennek kapcsán ismét meghirdették A kékfestészet csodái című pályázatot, melyre az elmúlt években több díjazott pályamű is érkezett a Vajdaságból.

Bár a mesterek idősödnek, a kékfestést még tovább éltetik, az említett műhelyekben az utánpótlás biztosított, így folytatódhat a hagyomány. Tiszakécskén a Kossuth-díjas, 97 éves Kovács Miklós unokája is dolgozik, és közelünkben, Bácsalmáson, a Skorutyák család által alapított műhelyt is egy fiatalember, Bakos Zoltán vezeti.

Dr. Méri Edina, múzeumpedagógus, a pápai Kékfeső Múzeum szakmai vezetője mutatott rá, a hagyományos kékfestés mellett az iparművészeket, textiltervezőket is foglalkoztatja ez a hagyomány. Ő is szólt a még működő öt műhelyről, hangsúlyozva egyediségeiket, önálló arculatukat. A bácsalmási például saját kis múzeumot működtet, a tiszakécskei műhely pedig Szentendrén is nyitott üzletet.

Rámutatott, hogy Bács-Kiskun vármegyében mindig is népszerűnek számított a kékfestő mesterség. A kékfestés virágkora a 18–19. században volt, a 20. században folyamatosan csökkent, az 1950/1960-as években ötven műhely működött. Elhangzott, a megszűnt műhelyek eszközeiből, termékeiből sikerült több mindent megmenteni, múzeumokban, tájházakban fellelhetők, de egy részük, sajnos elveszett, vagy külföldre került. Dr. Méri Edina hangsúlyozta, a kékfestés tárgyi, szellemi örökségünk, közösségeket teremt a mai napig, egy különleges technológiát is jelent, különleges eszközökkel, és ma már a kékfestés örökségének ápolói kerültek a középpontba, a pápai múzeumban például több mint 5000, a szakmához köthető tárgy található.

A kelmék egyszínűre színezése és a ma textilnyomásnak nevezett eljárás szerinti mintázása az ősi mesterségek közé tartozik. Indiából, Kínából és Egyiptomból számos lelet került elő, amelyek bizonyítják, hogy már több ezer évvel ezelőtt is ismert eljárásokról van szó.

Különleges élmény alámerülni a kékfestés világába, ezt bizonyították a kecskeméti Vidák István és párja, Nagy Mária kecskeméti textilművészek, a népművészet mesterei. Nagy Mária a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi, Vidák István az MMA Népművészet tagozatának rendes tagja, ők a többszínű dúcnyomás indiai, törökországi és bulgáriai hagyományáról kisfilmet készítettek, és úti élményeiket osztották meg a hallgatósággal.

A kékfestés mindig különleges mesterség volt. A dúcok készítői vándoriparosok voltak, bejárták egész Európát. Egy-két hónapig az adott mesternél dolgoztak és közös megbeszélés alapján készültek az új minták, így a mintakincs szerte Európában hasonló – tudtuk meg Vidák Istvántól.

A kékfestés drága szakma, több tízmillió forintba kerülne ma egy műhelyt berendezni. Nyomódúcok százai és egyéb eszközök kellenek hozzá, és az indigó is nagyon drága. Természetesen tudásra is szükség van, bonyolult, drága és hosszadalmas munkafolyamat, mire a kékfestő kelme a vásárló elé kerül.

A rendezvényen köszönetet mondtak Kovács Miklósnak, a Tiszakécskén élő Kossuth-díjas idős mesternek és feleségének, akiktől sok mindent meg lehetett tudni Kecskemét kékfestő múltjáról. Ugyanígy köszönet illeti Bakos Zoltán népi iparművészt, aki Bácsalmáson él, a Skurutyák János-féle műhelyben dolgozik.

A kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményének hangulatos épülete adott otthon a szakmai napnak, melynek végén a népes közönség, az ország egész területéről érkező érdeklődők részletesebben is megismerhették a tiszakécskei és a bácsalmási műhelyt, és szakmai bemutatóval zárult a nap.

– 2024 októberében nyitottuk a Megfestelek égszínkékre – Kékfestő mesterség Bács-Kiskun vármegyében című kiállítást. A kiállításba a múzeum néprajzi gyűjteményében található tárgyak is bekerültek, ezen kívül pedig a vármegyénkben még most is működő két kékfestő műhely, a tiszakécskei, melyet Kovács Miklós és családja, illetve a bácsalmási Skorutyák család műhelye, melyet Bakos Zoltán üzemelt, tőlük is kaptunk tárgyakat, illetve szakmai tudásukkal is segítették a kiállítás létrejöttét. Komoly csapatmunka volt. A szakmai napnak, melyet további kiállításainkhoz is szeretnénk megszervezni, az  a lényege, hogy mindig egy adott témában mélyre ássunk, igyekezzünk elhívni a téma szakértőit. Most a kékfestő mesterséget jártuk körbe, a pápai Kékfestő Múzeumból érkeztek előadók, a Nagynyárádi Kékfestő Fesztivál szervezőit meghívtuk, a két meglévő Bács-Kiskun vármegyei műhelyt mutattuk be, a Kovács család munkásságáról hallhattunk, illetve Bakos Zoltán a bácsalmási műhely történetét mutatta be. Nagy Mari és Vidák István az utazásaikról hoztak kisfilmeket, az indiai és a török, bolgár párhuzamokról is szó esett, hoztak bemutatót a különleges kelmékből is, és végül volt egy mesterség bemutató is – hallottuk a topolyai származású Szabó Kocsis Zsuzsannától, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény vezetőjétől, a kiállítás egyik kurátorától, aki azt is elmondta, hogy a Negyvenedik Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében tartották a rendezvényt. Valamint, hogy következő kiállításuk Szelesné Kása Ilona tojásfestő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere életműkiállítása, Színeket vetünk, jövőt aratunk címmel. A Népi Iparművészeti Gyűjteményben megrendezett tárlat a tojásdíszítés, gyöngyékszer készítés, oktatás-nevelés és a SzínesKert projekt tematikus egységek kiemelésével mutatja be az alkotó munkásságát, és június 6-ig tekinthető meg a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményének nyitvatartási idejében.