2024. október 1., kedd

Sport

Robban a Bumba?

Kevesen mertek volna arra fogadni, hogy négy fordulót közvetően a Kisvárda pontelőnnyel fogja vezetni a bajnokságot, és hogy a Mezőkövesd a harmadik helyen áll majd. A labdarúgást azonban pont a váratlan eredmények miatt is szeretik sokan, s a két csapat szombat délutáni találkozója a remek rajtjuk miatt is megérdemel néhány mondatot.

Mennyi szerb lesz Európában?

Roppant kedvező helyzetben várja a Crvena zvezda az utolsó selejtezős meccsét az európai színtéren. A piros-fehérek múlt héten Belgrádban fölényesen, 4:0-ra verték a kolozsvári CFR együttesét az Európa-liga utolsó selejtezős körének odavágóján, így ma este 20.

A szlovéné a meredek hajrá

A fő favorit Primož Roglič győzelmével ért véget tegnap a Vuelta 11., meredek kaptatóval záruló szakasza, az összetett éllovasnak járó piros trikót továbbra is a norvég Odd Christian Eiking viseli.

Szoboszlai visszatér az angolok ellen

Kihirdette 26 fős keretét Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott szeptember elején következő három világbajnoki selejtezős mérkőzésére. A lengyelek elleni döntetlennel, valamint Andorra és San Marino legyőzésével jelenleg csoportmásodik magyarok 2-án Anglia, 5-én Albánia, 8-án pedig ismét Andorra ellen lépnek pályára.

Két magyar lány nyerni tudott

A négy szerbiai közül kettő, Danilo Petrović és Natalija Kostić már kiesett New Yorkban, az US Open selejtezőjében, a másik kettő, Nikola Milojević és Olga Danilović az este rajtoltak. A négy magyar lány közül három játszott és kettő jutott tovább.