2024. október 1., kedd

Sport

A hollandé az emelkedős hajrá

Az eddigi legnyugodtabb, legegyszerűbb és legkönnyebb szakasszal folytatódott ma a Vuelta, a 164 kilométeres távon egyetlen komoly emelkedő sem nehezítette a mezőny dolgát, és nagy szél se fújt. Ismét a pisztolylövéstől ment el a szökevénycsoport két kisebb spanyol csapat összesen három versenyzőjével (Carlos Canal és Ángel Madrazo a Burgos–BH-ból, illetve Joan Bou az Euskaltel–Euskadiból), akiknek nem sokat kellett küzdeniük, hogy előnyt alakítsanak ki a mezőny előtt, igaz, komoly különbséget nem tudtak felépíteni, legfeljebb 4 percnyire gu...

Két út a Zvezda előtt

A tiraszpoli elvérzés és a BL-selejtezőből való búcsúzás után az Európa-liga kvalifikációs mezőnyébe csatlakozott a Crvena zvezda. Dejan Stanković legénysége úgy fut ki (21 óra) a Kolozsvár ellen a Rajko Mitić Stadion gyepére, hogy már biztosított a szereplése legalább a Konferencia-ligában, ám nyilvánvaló, hogy a szerb bajnoknak presztízskérdés, hogy ne a debütáló harmadik rangban mutassa meg magát.

Győzelem, Messi nélkül

Vasárnap este hivatalosan is elkezdődött a Messi utáni időszámítás Barcelonában. A katalánok immáron a hatszoros aranylabdás argentin csillag nélkül vágtak neki az új La Liga-szezonnak.

Bronzérmesek a magyar lányok

Kihozta a lehető legjobb eredményt a hazai, debreceni rendezésű U19-es női világbajnokságból a magyar együttes, hiszen a vasárnapi bronzmeccsen borította az előzetes erőviszonyokat, és meglepően könnyedén, 88:67 arányban felülmúlta Mali csapatát. Cziczás László tanítványainak az első negyedben még nem volt túl meggyőző a támadása, de a 10 perc végére így is vezettek (18:14), hiszen az afrikai gárda sem remekelt.