2024. október 3., csütörtök

Sport

Fotó: Beta/AP

Sorfal Pandevnek

Nem volt különösebb kérdés hétfőn este az Észak-Macedónia–Hollandia találkozón, hiszen az Oranje továbbjutása már garantált volt, azt pedig szintén sejteni lehetett, hogy Észak-Macedónia csak valam...

Történelmi magyar ezüst

A csoportkör alapján semmi előjele nem volt, ám Magyarország női válogatottja végül a második helyen zárta a világliga szuperdöntőjét Athénban, ezzel beállította története legjobb szereplését a tornán. A spanyolok negyeddöntőben való legyőzése után ismét Kanada válogatottja várt Bíró Attila együttesére, amely mindössze két nappal korábban a csoportban egygólos győzelmet szerzett ellenük.

Márquez feltámadt!

A kartörése utáni visszatérése óta eltelt öt verseny kiábrándítóan, teljes felépülését tekintve aggasztóan alakult Marc Márquez számára, hiszen csak elvétve tudta tartani a tempót a legjobbakkal, ráadásul a legutóbbi három futamon bukás miatt nem ért célba. A Német Nagydíj vízválasztónak tűnt a spanyol számára, hiszen a Sachsenringen példátlan sikersorozattal rendelkezik: 2010 óta minden egyes alkalommal nyert itt, bármilyen kategóriában is versenyzett éppen.

Két számjegyű selejtezős Wimbledonra

Wimbledon közvetlen közelében, a roehamptoni pályákon ma 11 órakor kezdődik a füves Grand Slam-torna selejtezője, amelynek sorsolását az esti órákban tartották meg. A benevezési listák szerint fellép Milojević, D.

A Bucksé a titánok harca

Parádés izgalmak után, hosszabbításban gyűrte le a Milwaukee a Brooklynt az NBA keleti főcsoport-elődöntőjének hetedik meccsén. Giannis Antetokounmpóék az előrehozott finálénak tartott széria utolsó összecsapásán 10 pontos hátrányból álltak fel.