2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1

Hamarosan új csapat(ok)

Mohammed ben-Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerint akár már augusztusban bejelenthetik, hogy melyik új csapat csatlakozik majd a Formula-1 mezőnyéhez, ő pedig előnyben részesíti az autógyártókat, szerinte ugyanis egy újabb márka belépése jót tenne a sportágnak.

A dubaji sportvezető az elmúlt hétvégi, 38. Magyar Nagydíjon adott exkluzív interjút a formula.hu szaklapnak, és azt mondta, egyetlen jelentkezőt sem akarnak kizárni anélkül, hogy alaposan átvizsgálták volna a benyújtott pályázati anyagot. „Nagy nevekről és komoly pénzösszegekről van szó. Az időt rászántuk, az FIA csapata nagyon keményen dolgozott a szándéknyilatkozaton, voltak megbeszéléseink a csapatokkal, ahol áttekintettük a pályázataikat, és szerintem négy-hat héten belül meglesz a végleges döntés” – nyilatkozta az elnök. Hozzátette: ha valamelyik jelentkező megfelel a követelményeknek, mindent teljesít, és csatlakozni akar az F1-hez, akkor a szabályok keretein belül erre meg kell adni a lehetőséget. „Megértem a többi csapat aggodalmát, főleg az anyagi részt, annak elosztását illetően, de én nem azért vagyok itt, hogy bárkit felbosszantsak, hanem azért, hogy a sportág érdekében helyesen cselekedjek. Mi örömmel leülünk mindenkivel és adunk tanácsot, de nem mondhatjuk azt egy nagy csapatnak, amelyik jönni akar az F1-be, hogy menj és vegyél meg egy istállót, különben nem jöhetsz. Ez szerintem helytelen”.

A FIA-elnök maga is kacérkodik az autóversenyzéssel (Fotó: Sport360)

A FIA-elnök maga is kacérkodik az autóversenyzéssel (Fotó: Sport360)

A mezőnyt jelenleg alkotó 10 csapat ugyanakkor egyelőre jellemzően nem támogatja azt, hogy új istálló kerüljön az F1-be, többek között biztonsági okokra hivatkozva. „A biztonság az FIA számára mindennél fontosabb, és amikor erről van szó, a biztonsági részlegünk azt mondja, hogy 11-12 csapattal is biztonságos. Nem értem a negatív hozzáállást. Hallottam és olvastam korábban, hogy a Liberty Media is szívesen látna 11. csapatot, tehát úgy tűnik, hogy mindketten a sport érdekeit nézzük és annak fenntarthatóságát, mert így több lesz az üzlet a promóter számára is” – mondta az FIA-elnök, aki arról is beszélt, hogy a 2026-tól bevezetésre kerülő motorszabályokat már elfogadták és aláírták a csapatok, így – bár az FIA mindig meghallgatja az ötleteket – azok megváltoztatására nincs valós esély. „Vajon az Audi csatlakozott volna, ha ugyanazok maradnak a szabályok? Ha mindig bezárjuk az ajtókat és nem engedünk be senkit, az talán jó a mostani csapatoknak és gyártóknak, de akkor nem jutunk előrébb, csak ugyanitt maradunk” – fejtegette az elnök és hozzátette: „Irányító testületként teljes felelősséggel tartozunk a szabályozási döntések meghozataláért, a 2026-os motorszabály pedig szabályozói döntés. Természetesen minden érdekelt féllel egyeztetünk, de végső soron ez az FIA felelőssége”.

A dubaji sportvezető azt is elmondta még, hogy a célja egy erős, stabil, egyértelmű és átlátható nemzetközi szövetség felépítése, és hangot adott annak a véleményének, hogy a F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media, valamint a csapatok is „biztonságban érezhetik magukat, ha az FIA erős, és mindig, mindenkivel szemben sportszerű”.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás