2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1

Verstappennek mindegy a rajthely

Ha valaki az eddiginél izgalmasabb futamot és esetleg nem Red Bull-os győztest várt a 68. Belga Nagydíjon, mert Max Verstappen váltócsere miatt öthelyes rajbüntetést kapott, annak csalatkoznia kellett a Spa-Francorchamps 44 körös versenyén. A rajton az élről indult Chartes Leclerc ugyanis nem sokáig tudta megtartani a vezető pozíciót, az Eau Rouge kanyarkombinációt követő egyenesben Sergio Pérez a szélárnyékot is felhasználva simán megelőzte a monacói riválist, s Verstappennek nagyjából 15 körre volt szüksége arra, hogy csapattársát is megelőzze. Innentől már csak formaság volt a győztes kérdése, még úgy is, hogy a 19. körben néhány percre elkezdett esni az eső. A 25 éves holland pilótának ez az idei 10. és pályafutása 45. futamgyőzelme, egymás után nyolcadszor diadalmaskodott, Belgiumban sorozatban harmadszor nyert. A Red Bull istállónak így 13-ra nőtt a már eddig is rekordot jelentő győzelmi szériája, az osztrák istálló ráadásul ezúttal kettős sikert ünnepelhetett, mert a második helyen Pérez zárt, a 42. születésnapját szombaton ünnepelt spanyol Fernando Alonso pedig az ötödik lett.

Szombaton egy alapos zuhany késleltette az idei harmadik sprintfutam rajtját, de Verstappent ez sem zavarta meg, viszont kellemes meglepetés az ausztrál Oscar Piastri (McLaren) második, illetve a francia Pierre Gasly (Alpine) harmadik helye. Piastri aztán tegnap már nem vitézkedhetett, mert Carlos Sainz mindjárt az első kanyarban a falhoz tolta, és ki kellett állnia.

A gumicserékből megint Verstappen jött ki jól (Fotó: Beta/AP)

A gumicserékből megint Verstappen jött ki jól (Fotó: Beta/AP)

A vb az egy hónapos nyári szünet után augusztus végén folytatódik Hollandiában.

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:30,450 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 22,305 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 32,259 mp h., 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 49,671 mp h., 5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 56,184 mp h., 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:03,101 perc h., 7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:13,719 p h., 8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:14,719 p h, 9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:19,340 p h., 10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:20,221 p h.

A vb-pontversenyek állása (még 10 futam van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 314 pont, 2. Pérez 189, 3. Alonso 149, 4. Hamilton 148, 5. Leclerc 99, 6. Russell 99, 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 92, 8. Norris 69, 9. Stroll 47, 10. Ocon 35 stb. Csapatok: 1. Red Bull 503 pont, 2. Mercedes 247, 3. Aston Martin 196, 4. Ferrari 191, 5. McLaren 103, 6. Alpine 57 stb.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás