Ami egyeseknek a pokol, az másoknak az oroszlánbarlang. Így jellemezhetnénk röviden azt, amikor a Zenta női csapata saját közönsége előtt bármelyik együttes ellen országos bajnoki döntőt játszik. 2003. óta, amikor a Zenta 31 év után ismét országos bajnok lett, a csapat nyolc döntőt játszott, s ebből hetet megnyert, méghozzá úgy, hogy a zentai közönség előtt mindig győzött, s csak 2008/2009-es idényben a Vojvodina ellen végül elveszített döntőben játszott egy döntetlent a zentai visszavágón.
A szerda délután megrendezett Zenta–Topolya találkozón, amely a női Szuperliga döntőjének visszavágója volt, állóhely is alig volt a teremben, amiért nemcsak a hazaiak, hanem a vendégek is „hibáztathatók”, hiszen annak ellenére, hogy csapatuk elveszítette az első meccset, igen nagy számban jöttek el Zentára, s biztatták is a Czini Gábor által vezetett Topolyát. Természetesen a zentai törzsszurkolók semmit nem bíztak a véletlenre, s habár a pótolhatatlan Gyufi nélkül kellett végigdrukkolniuk a mintegy két órás mérkőzést, topolyai társaikkal együtt jelesre vizsgáztak. Csakúgy, mint a játékosok, hiszen a két mérkőzésen a játékvezetőknek egyetlen egyszer sem kellett sárga lapos figyelmeztetésben részesíteniük egyik asztaliteniszezőt és edzőt sem. A vajdasági magyar asztalitenisz sikere volt ez, hiszen a kilenc lányból nyolcnak magyar vezetékneve és keresztneve van, Makszuti pedig tökéletesen beszéli az (édes)anyja nyelvét. Ami a zentai mérkőzést illeti, várható volt, hogy Tápai Éva még egyszer nem fog ki olyan rossz napot, mint tette azt Topolyán, s arra is számítani lehetett, hogy Molnár Mónika, a vendégcsapat első számú játékosa a visszavágón mindhárom egyéni találkozóját megnyeri. Nagyjából minden az előre elképzelt forgatókönyv szerint zajlott le, így amikor 4:2-nél Tápai legyőzte Fenyvesit, kezdődhetett az ünneplés, a „Bajnokcsapat”, a „Szép volt lányok” és a „Mellik Zoli” rigmusok skandálása, valamint a Mojo klub tulajdonosának a pezsgőlocsolása, aki nagyon figyelt arra, hogy az említett ital fogyasztása sporteseményen tilos, nehogy úgy járjon, mint Szerbia elnöke, aki egy győztes labdarúgó mérkőzés után pezsgőspohárral koccintott, s aztán büntetést kellett fizetnie.
A 2002/2003-as idényben országos bajnok csapatból már csak egy hírmondó maradt abban, amelyik a 2009/2010-es szezon végén magasba emelhette a serleget. Tőke Márta az egyedüli, aki mind a hét bajnoki győzelemben „részt vett”, igaz, az utolsóban már csak a kispadon szemlélte végig a fiatalság előretörését és sikerét, hiszen a Zenta együttese a rutinos Tápai Évát kivéve, 15 és 17 éves lányok alkotják. A döntő első mérkőzésén négy meccset nyerő Gyurcsik Aliz néhány napja ünnepelte 16. születésnapját, csakúgy, mint Tóth Éva a 17.-et, míg Makszuti Anetta novemberben lesz 15 éves. Olyan gyorsan múlik az idő, hogy sokan már nem is emlékeznek tisztán azokra (Mirković Barlog Brigitta, Crnkovity Gabriella, Márkus Katalin, Recskó Emma), akik szintén országos bajnokok voltak a Zentával.
A zentai csapat állandóan változott, fiatalodott, s ennek, valamint egy kis, összetartó közösség folyamatos munkájának az eredménye lett az újabb bajnoki cím. A folyamatosság győzelme volt ez, hiszen amikor 2003-ban Fehér Gabrielláék a magasba emelték a serleget, a 2010-es rájátszás egyik hőse, Makszuti még nyolc éves sem volt!
Visszatérve az első bekezdésben írtakra (vagyis arra, hogy amikor fontos, akkor a Zenta saját közönsége előtt sosem veszít): a legbölcsebb cselekedet az lenne, ha a jövőben a klub bejárata fölé, a vendégek útbaigazítása és mihez tartása végett, egy kis réztáblán Dante gondolatai állnának, amit Babits Mihály tolmácsolt a magyar ajkúaknak:
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”.
A Topolya első számú játékosa, Molnár Mónika
Gyurcsik Aliz Topolyán három, Zentán két egyéni mérkőzést nyert
Az ünneplés pillanatai
