A múltban sem volt könnyű meghúzni az éles határt az amatőrök és a profik között, noha a sport nemzetközi vezetői gyakran tettek ilyen kísérleteket. A legemlékezetesebb példák erre talán Jim Thorpe amerikai tízpróbázó és Nikola Pilić jugoszláv teniszező esetei. Előbbitől elvették az olimpiai érmeit, mert kitudódott róla, hogy pénzért baseballozott, utóbbit pedig a Roland Garrosról tiltották ki, mert tagja volt a versenydíj ellenében szereplő „Helyes nyolc” csoportnak. Ugyanakkor azonban az olimpiákon például felléphettek a volt kelet-európai országok profi focistái és sorra nyerték is az aranyakat, mert hivatalosan amatőrnek számítottak, holott Pilićnél is sokkal többet kerestek.
Manapság, pontosabban Juan Antonio Samaranch NOB-elnöksége óta, határ nincs, a nemzetközi sportéletben egyenrangúan indulhatnak a profik és az amatőrök. Igaz, utóbbiból már nagyon kevés van, s ha mégis határt akarnánk szabni, akkor az ott lenne, ahol a sportolásból meg lehet élni, amúgy az amatőrök is leginkább profi hozzáállással sportolnak, különben nem juthatnának be az élvonalba. Legyen példa erre a pancsovai Nađa Higl esete, akinek az úszás másfél hónappal ezelőttig nem jelentett megélhetést, mégis világbajnok és Európa-csúcs-tartó lett, de ha a továbbiakban okosan csinálja, utólag behajthat minden korábbi befektetést.
A rossz példa, amikor a profi sportoló viselkedik amatőr módon. Itt se menjünk messzire, környezetünkben van épp elég példa. Mondjuk a belgrádi Partizan Vízilabdaklub. Már évek óta az Euroliga-serleg megnyerésének álmát kergetik, bár rendes medencéjük, komoly alapokra helyezett klubjuk s anyagi hátterük sincs erre. A nagy cél miatt viszont sok mindenről megfeledkeznek. Ténylegesen ütőképes csapatot ugyan nem tudnak építeni, kapcsolatokat nehezen ápolnak, inkább összetűzésbe kerülnek a rivális klubokkal, amiért például be sem vették őket az Adriai Ligába, két éve pedig nyilvánosan háborúznak az utóbbi idők egyik legnagyobb tehetségével, saját nevelésű balkezes bombázójukkal, Filip Filipovićtyal. A játékos idén, mivel Belgrádban lényegesen kevesebbet keres, mint az olaszországi profik, több sikertelen próbálkozás után újra kifejezte szándékát, hogy külföldre távozna, pontosabban az olasz Pro Reccóba szerződne. Mivel nem engedik, vagyis a Partizan vízilabdában túl magas kártérítési összeget szabott meg, Filipović úgy próbálkozott az igazoló laphoz jutni, hogy felrótta klubjának, nem fizetik be neki a nyugdíjjárulékot. Ez igaz is, ám a szövetség bírósága, amelyben természetesen a Partizannak döntő a befolyása, simán elutasította a pólóst. A megoldás senkinek sem felel meg, hisz a Partizannak Filipovićból többé nem lesz haszna. Ő profi lenne, de a felfogásaik szerint amatőr vezetők anyagi amatőrségre akarják kényszeríteni. Thorpe utólag visszakapta az érmeket, Pilićtől elnézést kértek. Filipović esetleg elveszít az életéből egy sportolói évet. Pénztelenül és bocsánatkérés nélkül.
