Az állam elszánt harcot indít az erőszak ellen a sportban. A legutóbbi események, amikor egy francia szurkolót vertek meg kegyetlenül, valamint a sportpályákon és azokon kívül egyre jobban elterjedő erőszak vészjelül szolgálnak a szerbiai hatalomnak. Az első akció a nem hivatalos szurkolói csoportok betiltása, mert ezek gyűlöletet és érőszakot hirdetnek, ami miatt alkotmány- és törvényellenesek.
E szavakat 2009. szeptember 24-én, tehát tegnapelőtt Snežana Samardžić-Marković miniszter asszony mondta a kormány újonnan megalakított erőszakellenes tanácsának ülésén.
Az ülésterem mennyezete még a helyén van, habár a népi bölcsesség szerint ilyen dörgedelmes kijelentések után szokott leszakadni.
Az ülés így folytatódhatott, és a tanács javasolta a belügyminisztériumnak, hogy nézze át az idevágó törvényes rendelkezéseket és indítványozzon változtatásokat, hogy a huligánokat törvényes keretek között lehessen megfékezni.
Ez így rendben is lenne, ha a fenti szavak már nem hangzottak volna el sokszor, s ha a sporthuliganizmus Szerbiában egészen új keletű lenne. Azonban jól tudjuk, hogy már több mint húsz éve, a múlt század nyolcvanas éveinek végén honosodott meg nálunk is, és ugyanolyan féktelenül terjed, mint Horvátországban, Magyarországon, Olaszországban és ki tudja még, hol; de Angliában például e téren már régen rendet tettek.
A legkisebb gond, hogy a sporthuliganizmus csúnya képet fest Szerbiáról. Emberéletekről van itt szó, továbbá nevelésről, büntetésről…
Ez az ország szólamokban mindig a gyűlölet és az erőszak ellen szállt síkra. Tettekkel viszont soha. Engedte, hogy elsősorban a focikluboknál törzsszurkolók csoportjai alakuljanak, akiket, úgy látszik, nemcsak a klubvezetőségek istápoltak, hanem magasabb és anyagi szempontból jóval erősebb hatalmi csoportok is.
Nekem a fenti szavakban a „nem hivatalos” elnevezés tetszik a legjobban. Korábban „maroknyi” csoportnak nevezték a nyilvánosan állam- vagy kisebbségellenes gyülekezeteket, a legutóbbi háborúkban is csak becézgették az állítólag a hadsereg kötelékein kívül tevékenykedő csapatokat…
Ezért kérdem: Mi az, hogy nem hivatalos? Ezek szabályosan alakított, a belügy által nagyon jól ismert és feltérképezett, név szerint ismert vezérek irányította csoportok. Ha eddig nem tudtak róla, hogy léteznek, hogyhogy éppen most vették észre, hogy mégis? Ha léteznek, miért nevezzük őket szinte nem is létezőnek? S hogyan akarják betiltani a nem létezőt?
Woody Allen amerikai színész és rendező a szellemes aranyköpéseiről is ismert. Az egyikben azt mondja, hogy ha semmi sem valós, s a világ csak a képzeletünkben és gondolatainkban létezik, akkor ő túl sok pénzt adott az új szőnyegért. Alapos a gyanúm, hogy ezek a nem hivatalos, talán nem is létező szurkolói és egyéb csoportok nem csak a rendőrség és a törvényhozók orra alá törnek még sok borsot.
