Meg sem száradt még a nyomdafesték a hétvégi számban, máris kiderült, hogy egészen könnyű volt nem tévedni. Belgrádban ugyanis megvertek még egy külföldit. Most azt kérdezhetné valaki, hogy mi köze ennek a sporthoz. Bizony semmi. Mint ahogyan azoknak sincs hozzá semmi közük, akik hétről hétre a stadionok lelátóin randalíroznak, és törzsszurkolóknak nevezik magukat.
Hogy miért volt fontos ez az újabb verés, különösen akkor, ha tudott, hogy nem volt annyira kegyetlen mint az előzőek? Azért, mert válaszként szolgált a hatalom, a rendőrség és a sportminiszterasszony irányában, akik bő egy nappal korábban meghirdették az elszánt harcot a sportban eluralkodó erőszak ellen. Azt üzenték ily módon, hogy nem félünk, csináljuk tovább a magunkét, utálunk mindent és mindenkit, aki más, nem kérünk Európából, s ezt is elverhettük volna jobban, de nem akartuk.
Ezután érkezett a hatalom elszánt válasza. A rendőrség igazgatója tévényilatkozatában felhívta a polgárokat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól!
Pompás egy megfogalmazás. Eddig is a polgárok gyakoroltak volna erőszakot? S ha megkéri őket – bárkire is gondolt valójában – akkor majd hallgatnak rá?
A hétvégén Újvidéken közbiztonsági szempontból volt egy rizikós bajnoki focimeccs. A következő hétvégén a szabadkai lesz az. Újvidéken nem volt igazi rendbontás. Őrizetbevétel igen, de senki sem tudja, milyen következményekkel, noha ott volt a helyszínen a szabálysértési bíró is. Állítólag – ezzel a rendőrség dicsekedett – két személytől pirotechnikai eszközöket koboztak el. A füstből ítélve sokkal több „szurkolónál” nem találták meg, amit kerestek. Közben állítólag a rendőrségi kamerák is dolgoztak. Semmi hír arról, hogy milyen eredménnyel. Emlékszem egy Moldova-regényre, amelyben a rendőrség fényképészeknek álcázva volt jelen egy nagy vidéki vásáron, és jutányos áron kínálta szolgáltatásait. Készült is egy adattár, hisz a képek küldése céljából az összes gyanús egyén megadta a teljes nevét és pontos címét. A szerb rendőrség készít ilyen adattárat, vagy már amúgy is jól ismerik az illetőket, csak még nem mernek harcba szállni a klubokkal, ahol főnökeik és más hatalmiak tevékenykednek?
A miniszterasszony szájából éppen ezt tudtuk meg. A legnagyobb baj, mondta, hogy a klubok szoros kapcsolatban vannak az erőszakra hajlamos szurkolócsoportokkal. Ez valami új? És mit jelent az, hogy szoros kapcsolatban vannak? Szervezték őket ugyanis, dédelgetik és eltartják, bár nem valószínű, hogy saját anyagi forrásaikból. Mint ahogyan azokat a büntetéseket sem tényleg a klubok fizetik, melyeket az UEFA ró ki évi rendszerességgel.
A szurkolói csoportoknak, nem vitás, helyük és szerepük van a mai társadalomban. Nem pozitív szerepük ugyan, de van. Az ok nélkül felhívott polgároknak talán nem tetszik, hogy így van, de nem tehetnek semmit. Esetleg azt, hogy jól meggondolják, merre járnak és a nap melyik szakában, a stadionok lelátóit pedig nagy ívben elkerülik.
Már csak az a kérdés, hogy miért nem kapnak el soha senkit? Mert aki tudja, hogy alkalomadtán mi készül, időben tudatja az érintettekkel, hogy legjobb lenne egy időre lelépni. És miért nem szóltak például Dragan Džajićnak? Mert kellett egy kirakatper. Hangzatos név, nagy porverés és semmi következmény a vádlottra nézve. De ott a látszat, hogy folyik az elszánt harc. Holott el sem kezdődött és egyelőre nem is fog.
