A Nemzetközi Olimpiai Bizottság pénteken dönt Koppenhágában a 2016-os nyári olimpiai játékok helyszínéről. A szavazásra jogosult 106 NOB-tag négy város között válogathat, hisz még kora tavasszal csak Chicago, Madrid, Tokió és Rio de Janeiro maradtak versenyben. Feltételezhető, hogy több NOB-tag már akkor tudta, hogy kire fog szavazni, és esetükben nem volt befolyásoló jelentősége annak a jelöléseket értékelő bizottságnak a jelentése, amelyet a volt olimpiai bajnok marokkói gátfutónő, Nawal El Moutawakel vezetett, s amely áprilisban és májusban látogatást tett a jelölt városokban, hogy a helyszínen győződjön meg a pályázatokban elhangzottak hitelességéről. Ugyanígy bizonyos, hogy több NOB-tag még ma sem tudja, kire voksol, és csak az utolsó pillanatban dönti el, melyik város pályázatát támogatja. Ugyancsak vitathatatlan, hogy a NOB több tagja is engedett a megkörnyékezésnek és négyszemközti kontaktus után hozta meg a döntést, mások esetében pedig éppen az ellenkezője lehetett a perdöntő, hisz nem hajlamosak engedni a nyomásnak.
Mindent összevetve, a bennfentesek véleménye, hogy az eddigi legizgalmasabb és kimenetelét illetően a legbizonytalanabb NOB-szavazásnak nézünk elébe. Egyik város képviselői sem állíthatják, hogy biztosan nyernek, és egyik sem teljesen esélytelen. Kicsi az esély arra, hogy a 2016-os olimpia leendő házgazdájának kiléte már az első körben eldőljön. Minden jel arra utal, hogy háromkörös lesz a szavazás, és csak az utolsóban, miután két pályázó már kiesett, a fennmaradt két jelölt között dől el a nagy kérdés.
Az aktuális olimpiai harc egyik legszembetűnőbb mozzanata, hogy mind a négy város országa teljes támogatását élvezi, így a mai koppenhágai nap egyben négy jeles politikai személyiség csatája is lesz. Annak példájára, hogyan harcolt négy éve a londoni olimpiáért Tony Blair brit miniszterelnök, és két éve Szocsiért Vlagyimir Putyin. Most Chicagót Barack Obama, az USA elnöke képviseli a helyszínen, Rio de Janeirót Luiz Inacio Lula da Silva elnök, Madridot nemcsak János Károly király, hanem Jose Luis Rodriguez Zapatero elnök is, míg Tokió „színeiben” Jukio Hatojama miniszterelnök a vezéregyéniség.
A fentiek alapján világos, hogy a győztes város egyszerűen megjósolhatatlan, az egész csak néhány szavazáson múlhat, s perdöntő lehet, hogy ki mellé állnak majd azok, akiknek a szavazatai az első két körben kárba vesztek.
Elmondható az is, hogy a négy jelölt egytől egyik erős, és valamennyi fel tudta sorakoztatni aduit, bár nem rejthette el gyöngéit. Tegnap volt az utolsó alkalom az új szavazatok toborzására, amikor a jelöltek még egyszer bemutatkoztak a sorsolással megállapított Chicago, Tokió, Rio és Madrid sorrendben.
Az esélylatolgatást ezért mi is a fenti sorrendben vesszük – és egészen bizonyos, hogy utána sem lesz senki semmivel okosabb.
Chicago lehet az USA negyedik városa, ahol nyári olimpiát rendeznek. Legnagyobb előnyüknek az a tény jelölhető, hogy a legutóbbi négy olimpiát Ausztrália, Európa, Ázsia és Európa helyszíni ritmusban szavazták ki. Eszerint Chicago legnagyobb riválisa Rio lehetne.
Mi szól Chicago mellett? Első az Obama-tényező. Nem vitás, hogy az USA elnöke mindent megtett, hogy szülővárosa legyen a befutó, tekintélye pedig vitathatatlan. A másik a versenyhelyszínek közelsége. A tervek szerint Chicago minden eseményt a belváros kifogástalan létesítményein és a Michigan-tavon rendezne, vagyis kicsik a távolságok a sportolók és a szurkolók számára is, az elszállásolási szintről pedig beszélni sem kell. A harmadik a legkisebb rizikó. A NOB ugyanis érzékeny az anyagi és biztonsági kérdésekre, s e téren Chicago eszményi jelöltnek tűnik. Mi szól Chicago ellen? Az elsőt nevezhetnénk Rio-románcnak. Míg Chicago mégis csak szürke olimpiát nyújthat, Rio könnyedet és látványosat, és ha valaki az érzelmek alapján szavaz… A második az USA olimpiai bizottsága. A NOB-nak velük mindig sok gondja volt, leginkább a tv-jogok miatt, és egyes botrányok sem merültek még feledésbe. A harmadik, hogy a négy közül Chicago a legkevésbé ismert és látványos város. Sok NOB-tag még nem járt ott, és alighanem nem is akar.
Mi szól Tokió mellett? A hagyományos vendégszeretet, a köztisztasági és környezetvédelmi feltételek és a mindig vonzó keleti varázs is, ám akad három még fontosabb. Az első az esélytelenség. Tokiónak nincs ellensége, senki sem szavaz eleve ellene. Végső esetre a legbiztosabb jelölt. A másik, hogy 1964-ben pompás házigazda volt, az volt az első igazán korszerű olimpia, nevezhetnénk akár elektronikus olimpiának is. A harmadik az, hogy az övéké volt a legjobb bemutatkozás. Aki e szerint értékelt, Tokióról nem feledkezhet meg. És még egy fontos dolog: a japánok már most megmondták, ha ők nyernek, július 29. és augusztus 14. között rendezik meg az olimpiát! Mi szól Tokió ellen? Először is az, hogy tavaly Pekingben, tehát Ázsiában volt az olimpia. A második tényező az lehet, hogy a többi város még nem volt rendező, a harmadik pedig, hogy bemutatkozása ugyan tartalmas és precíz, viszont hiányzik belőle a könnyedség és a lelkesedés.
Mi szól Rio mellett? Először is a földrajzi fekvése. Rio és környezete a legcsodálatosabb e választékból, és idevágó vonatkozás az is, hogy Dél-Amerikában még nem volt olimpia. A második, hogy Lula elnök még aktívabb, mint Obama, és a latinok temperamentumával biztosan sokat tehetett. A harmadik a látványosság. Képzeljük el, milyen jól festene a színek gazdagsága és például a strandröplabda a Copacabanán. Mi szól Rio ellen? Az első az infrastruktúra. Rio közlekedése teljes káosz, emellett itt a legalacsonyabb a megkövetelt szállodai színvonal is, míg a várost és a leendő versenyszínhelyeket a Krisztus-szobor hegye két különálló részre osztja. A második az ellenszenv. Madrid ugyanis nemcsak magáért, hanem Rio ellen is agitált. Lehet, hogy nem eredménytelenül. A perdöntő mégis a bűnözés lehetne. Tulajdonképpen senki sem akar zsebmetsző olimpiát.
Mi szól végül Madrid mellett? A spanyol főváros a legfelkészültebb, megvan ugyanis a létesítmények 77 százaléka, ami szimpátiát keltő lehet. A másik a tapasztalat és a hírnév. Madrid az elmúlt tíz évben több mint 100 nemzetközi versenyt rendezett, egyetlen komolyabb kifogás nélkül. A harmadik a Samaranch-tényező. A volt NOB-elnök ugyan már 90 éves, de befolyásosságával a tagságban senki sem veheti fel a versenyt. Mi szól Madrid ellen? Elsősorban a földrajz. Nem valószínű, hogy a NOB két egymás utáni olimpiát ad Európának. A másik a Rióval való rivalizálás. Amennyi pozitívat, annyi negatívat is jelenthet az egymás iránti ellenszenv. A harmadik az, amivel kezdtük: az Obama-tényező. Ha százszor is király, János Károly nem veheti fel a versenyt az amerikai elnökkel.
Végül a kiesési sorrend személyes jóslata: Rio, Madrid, Tokió. Tehát Chicago lesz a befutó. Vagy mégsem?
