Két évvel ezelőtt nagy bakit követett el a montreali tenisztorna serlegátadásának műsorvezetője, amikor a bajnokká lett Novak Đokovićot horvátnak nevezte. A szerb teniszező lezser mosollyal fogadta a véletlen megmásítást, majd miután szót kapott, annyival intézte el az egészet, hogy szerb vagy horvát, nem számít, nincs sok különbség.
A való életben nem éppen így állnak a dolgok. A politikusok és az „igaz hazafiak” ilyesmit ki sem ejtenének a szájukon, mi több, pontosan az ellenkezőjét vallják, amivel sok-sok egyszerű polgárt butítottak, és táplálták a két nemzet ellentétének lángoló tüzét.
Pedig különbség tényleg szinte nincs is. Ha az ember csak egy kicsit odafigyel a két nemzeti tévé híradójára, leginkább csak a nevek és a helyszínek említése miatt tudja pontosan, hogy melyiket is nézi. Mintha létezne egy klisé mindkét tévénél, csupán a neveket helyettesítik be. Egyforma politikai botrányokról, bohózatba illő politikusokról, újgazdagokról és maffiáról, gyilkosságokról, magánosítási csalásokról, gazdasági problémákról és szurkolói erőszakról hallani mindkét esetben.
Utóbbi téren a zágrábi Dinamo Bad Blue Boys elnevezésű csoportjáról szól a legtöbb hír, bár csak árnyalatokkal előzi meg a spliti Hajduk Torcida nevű „szurkolói” seregét, amelyek ugyanolyan módon és céllal alakultak meg egy és ugyanazon időszakban, mint a Partizan és C.zvezda Sírásói és Daliái.
A BBB-től Európa-szerte eleve borsódzik a rendőrségek háta, viszont érdekes módon a múltban egy európai város sem tett sokat azért, hogy már startban óvóintézkedéseket tegyen és megőrizze a központ üzleteinek kirakatait, a stadionok berendezését és a békés polgárok testi épségét.
A legújabb hadjáratban a BBB Temesváron volt. Nem tud róla a történelem, hogy a románok és horvátok között nagyobb ellentét létezett-e valaha is, most azonban romboló jellegű csaták folytak, mire a rendőrség végre beavatkozott. Akkor ugyan semmit sem tettek, amikor a horvát fiatalok csoportja megtámadta az utcán Zdravko Mamićot, klubjuk közutálatnak örvendő alelnökét, aki fürgeségének köszönhetően mégis időben elérte a szálloda biztonságát. A városban és a stadionban az bőszítette fel a horvátokat, hogy a helybeliek Srbija, Srbija kiáltásokkal fogadták őket, Mamić pedig a még az egykori Jugoszláviában szerzett ízlésével fokozta az ellenszenvet, hisz előző este egy temesvári mulatóhelyen a turbo folknak is nevezett szerb műzene örökzöld dalai mellett ünnepelte meg féktelenül öccsének születésnapját. Mivel fordítás szerencsére nincs, az eredeti címeket közöljük: Ne može nam niko ništa, jači smo od sudbine; azután: I tebe sam sit kafano; majd: Uzmi sve što ti život pruža – és hasonlókra szaggatta le magáról a teli torokból éneklő Mamić az inget és szórta a zenészeknek a százasokat. Pontosan ugyanúgy, ahogyan itt a Bidžák és hasonlók szokták.
