2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1, JAPÁN NAGYDÍJ

Már világbajnok a Red Bull

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, ezzel a Red Bull csapata megvédte vb-címét a konstruktőrök között. A 25 éves holland pilótának ez az idei 13., illetve pályafutása 48. futamgyőzelme, mellyel karnyújtásnyira került sorozatban harmadik egyéni vb-címéhez. Verstappen október 8-án Katarban biztosíthatja be végső diadalát. Szuzukában Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel. Utóbbinak ez pályafutása első dobogós helyezése az F1-ben.

Verstappennek a rajtnál mindkét McLarennel meg kellett küzdenie az első hely megtartásáért, de sikerrel járt, viszont másodiknak a harmadik pozícióból startoló Norris sorolt be. Az első körben rögtön a pályára hajtott a biztonsági autó, mert a rajtnál történt kisebb ütközések miatt törmelék került az aszfaltra. A száguldás az ötödik körben folytatódhatott, Verstappen haladt az élen, mögötte Norris és Piastri jött a második és harmadik helyen. A kerékcserék után visszaállt a korábbi sorrend, Verstappen előnye több mint 11 másodperc volt, Piastrit viszont egy másodpercen belüli lemaradással követte Norris, aki két körrel később meg is előzte csapattársát. Verstappen sikerét eközben már senki sem tudta veszélyeztetni.

Verstappen Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével ünnepel a szuzukai pódiumon (Fotó: Beta/AP)

Verstappen Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével ünnepel a szuzukai pódiumon (Fotó: Beta/AP)

A Japán Nagydíj végeredménye: Max Verstappen 1:30:58,421 óra, Lando Norris +19,387, Oscar Piastri +36,494, Charles Leclerc +43,998, Lewis Hamilton +49,376, Carlos Sainz Jr. +50,221, George Russell +57,659 mp, Fernando Alonso +1:14,725, Esteban Ocon +1:19,678, Pierre Gasly +1:23,155 perc stb. A vb-pontverseny állása: Verstappen 400, Sergio Pérez 223, Hamilton 190, Alonso 174, Sainz 150, Leclerc 135, Norris 115, Russell 115, Piastri 57, Lance Stroll 47 pont stb. Csapatok: Red Bull 623, Mercedes 305, Ferrari 285, Aston Martin 221, McLaren 172 pont stb.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Verstappen Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével ünnepel a szuzukai pódiumon (Fotó: Beta/AP)