Szombat este volt, 21 óra éppen elmúlt, amikor úgy gondoltam, hogy eléggé felengedett a hőség, és a megszokottnál ugyan jóval később, de végre nekivághatok az esti sétámnak. Novak Đoković ugyanakkor a 3. forduló meccsét vívta Wimbledonban az ausztrál Alexei Popyrinnal, és amikor zárba tettem a kulcsot, vége lett a harmadik játszmának, Novak 2:1-re vezetett, jelezve, hogy elemében van, most is nyer, semmi szüksége a „segítségemre”, mehetek az utamra, s mire megteszem a kb. 4500 lépést, és hazaérek, ő már ott lesz a legjobb 16 között.
Mivel azonban soha nem tudni, hogy a teniszmeccseken történik-e nagy fordulat, engem pedig a sétakényszer ellenére továbbra is érdekelt a párharc alakulása, olyan útvonalat választottam, amelynek során csaknem egymás után haladtam el a kávézók és fogadóirodák előtt, amelyek kerthelyiségeiben ott vannak a méretes kivetítők, így nemcsak hogy megállni, hanem lassítani sem kell, lépésben leolvashatók a számok, és akár egy-egy teljes rövid labdamenetet is végig lehet nézni, kivéve, ha a járókelőnek nincs szerencséje, és éppen akkor érkezik az elkerített járdaszakaszhoz, amikor tart a játékszünet, és hirdetéseket sugároznak.
Messziről látni már, hogy Novak több száz szurkolója elfoglalt csaknem minden ülőhelyet, a fejek a képernyők felé fordultak, és ha nem is hangosan, de tart a szurkolás, elvégre nem akármilyen honfitárstól van szó, hanem a világ legjobbjáról, aki ráadásul példás hazafi, férj, családapa, és büszkén képviseli az országot és a nemzetet. Novak potenciális szurkolói tehát ott ültek a kerthelyiségekben, de már az elsőnél jókora meglepetéssel megállapíthattam, hogy többé-kevésbé nagy figyelemmel követték a labdarúgó-Eb negyeddöntőjének Hollandia–Törökország mérkőzését! Ez a kép azután, egyetlen kivétellel, vendéglőről vendéglőre megismétlődött. Fogalmam sincs, miért, eszem ágában sem volt érdeklődni, de a személyzet, valószínűleg főnöki utasításra, a hazai vonatkozású tenisz helyett a semleges focira állította be a képet, a nagyközönség pedig nem tiltakozott.
Nem tehettem mást, hanem időnként rápillantottam az okostelefonomra, és megtudhattam, hogy minden idők statisztika szerinti legjobb teniszezője a meccset megnyerte, a sportág szerbiai jövőjéért azonban mit sem tehet. Lehetséges, hogy ugyanazok, akik a közösségi oldalakon rettenetesen begurulnak, amikor ott Novak helyett Federerről vagy Nadalról, újabban pedig Alcarazról és Sinnerről olvasnak ódákat, és átkokat szórnak mindazokra, akik akár egyetlen szóval is bírálni merészelik, szombaton este fütyültek a kedvencükre, és elbűvölten bámulták a focimeccset.
Hogy, hogy nem, éppen aznap, a fentihez kapcsolódó módon lehetett elolvasni egy hazai portálon, hogy Szerbiában hogyan megy tönkre a tenisz, hisz az idén – ezt Londonban Miomir Kecmanović jelentette ki – nem tartották meg a 18 évesek országos bajnokságát abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nyolc benevezett sem volt!
