Az 1992-es barcelonai olimpiát kivéve, amikor az amerikai kosarasok álomcsapata csente el a rivaldafényt – méghozzá joggal, hisz olyat a világ addig és azóta sem látott –, a nyári olimpiákon mindig az atlétika a műsor központi és legfontosabb eseménye. Ez olyan tény, amelyet felesleges bizonygatni, és nincs olyan lehetőség, hogy az ellenkezője lenne az igazság.
Ha annak idején olyan úszónagyságoknak, mint Mark Spitz és Michael Phelps, sem sikerült csak néhány napra is elhomályosítani az atlétika fényét – pedig ők aztán minden tőlük telhetőt megtettek –, aligha várható, hogy bármi hasonló sikerülhet a hétvégén Párizsban rajtoló központi sportrandevún.
Mindegyik atlétikai számnak van esélyese, rendszerint azonban több névvel kell számolni. Aránylag kevés volt az eset, hogy mérget lehetett venni az aranyérmes kilétére. Egykor például Paavo Nurmi, Emil Zatopek és Szergej Bubka, az újabb időkben Usain Bolt győzelméhez eleve nem fért kétség, mindenki másnak, még Carl Lewisnak is nagyon meg kellett küzdenie az aranyakért.
Párizsra, különösen azok után, hogy az amerikai válogatón június 30-án Eugene-ben 400 méter gáton 50,65-ös világcsúcsot futott, saját két évvel korábbi, ugyanott jegyzett legjobbját 3 századdal felülmúlva, Sydney McLaughlin számított leendő biztos bajnoknak. Valószínű, hogy a tokiói aranyat meg is védi, a napokban azonban kiderült, hogy a holland Femke Bol sokkal veszélyesebb ellenfélnek ígérkezik, mint azt gondolni lehetett. Bol július 14-én egy svájci versenyen második nőként futott 51 másodpercen belül, és bizony megeshet, hogy az augusztus 8-ai döntőben meglepi az egy nappal korábban a 25. születésnapját ünneplő amerikait.
Ha McLaughlint levesszük a biztos esélyesek listájáról, azon csak Armand Duplantis svéd rúdugró és Jaroszlava Mahucsih ukrán magasugrónő neve marad. Duplantis az idén ugyanis 24 centivel jobb a lista második, és 27-tel a harmadik helyezettjénél, Mahucsih pedig 12 centivel előzi meg a szabadtéri idei további legjobbakat.
A párizsi olimpia atlétikaversenyei legjobbjainak csúcsviadalai árnyékában is íródhatnak csoda szép sportmesék, és ezek közül kettőnek egészen fiatal szerbiai főszereplője is lehetne. Az egész nagy bevezetőre ugyanis csak azért volt szükség, hogy érthető legyen, hova csöppentek be, és hol számítanak egyre fényesebb sztárnak, méghozzá nem véletlenül, hanem kimagasló eredményeik révén, a kishegyesi Világos Adriana gerelyhajító és Angelina Topić magasugró. Előbbi a 65,58 méteres londoni új országos csúcsával 4., utóbbi pedig 198-as egyéni legjobbjával 6. az idei világranglistán, ami eleve párizsi éremesélyessé teszi őket. Mindkettőnek a bronzérem is nagy dobás lenne, de ha éppen a Stade de France stadionban jutna 200 centi fölé, Topić a nyakában érezhetné az ezüstöt, Világosnak pedig a 65,58, esetleg egy picivel több – mivel a mai mezőnyben nincs, aki sorozatban tudná hajítani az ennél jobbat – akár aranyat is érhet.
