Szerbiában a tenisznek két ügyeletes, örökösen ismételgetett, nagyobbára ugyanazzal a tartalommal megjelenített meséje van. Az egyik, amelyikkel csaknem napi rendszerességgel lehet találkozni, a Novak Đokovićtyal kapcsolatos, a hazai szurkoló-olvasók számára készülő történet, a másik pedig az évi néhány alkalommal újra és újra felfedezett Olga Danilović esete.
Đokovićról a szerbiai olvasó már évek óta nem tudhatott meg semmi újat. Kicsit felforgatva és felmelegítve, de folytonosan ugyanaz a mese kerül a publikum elé, csak néhány számadat változik, annak függvényeként, hogy a teniszező időnként megdönt-e valami abszolút vagy csak egyéni csúcsot. A címekből például megtudjuk, hogy egyik-másik ismert egyén a sportágból, persze a nyugati világból, valami csúnyát vagy sértőt mondott róla, aminek az egyetlen célja rombolni Novak tekintélyét, és egyidejűleg magasztalni Roger Federert vagy Rafael Nadalt, újabban pedig Jannik Sinnert és Carlos Alcarazt. A szövegben azután általában nem is említődik semmilyen sértés, gyakran kiderül, hogy az állítólagos nyilatkozat senki mást nem dicsér, a szavak tartalma pedig általában kiegyensúlyozott, vagy annyira semmitmondó, hogy nem is lehet érteni, mit is akart a szerző.
Mindez persze egyáltalán nem fontos, hisz a szurkoló-olvasók a szöveget el sem olvassák, már a cím láttán felforr bennük a méreg, és nyomdafestéket nem tűrő, mégis szívesen kinyomtatott szavakkal szidják a kedvencük nemzetiségét és vallását állítólag ócsároló „szakértőket”, és a teniszezőt biztosítják afelől – mintha az egyáltalán olvasná az irományaikat –, hogy töretlenül sorakoznak fel mögötte, elvégre ő minden idők legjobbja, amit ugye Nyugaton nem lehet elviselni és elismerni.
Danilović esete sokkal szerényebb óda, de rendre kiderül, hogy végre megállíthatatlanul megindult a magaslatok felé, és csaknem bizonyos, hogy a következő siker már nem kevesebb, mint Grand Slam-trófea lesz (a kantoni tornagyőzelem után az Australian Openre lehet már mérget venni). Olga tud teniszezni, de nagy gondja, hogy sérülékeny, lehet, hogy nem is határtalanul szorgalmas, és nem az a típus, akiből könnyen világsztárt lehetne faragni, amit az első tornagyőzelme óta eltelt hat év is tanúsít.
Az új idényben majd kiderül, hogy Danilović és csapata mivel tudnak kirukkolni, viszont egyre valószínűbb, hogy a magasztalások áradata ellenére Dokovićnak jövőre nehezen lesz olyan új idénye, ami majd a régi szép idők emlékét éleszti fel.
Be kell vallanom, hogy az olimpia siker után tévesen jósoltam meg, hogy Novak az év végén negyedik lesz. Nem tudtam ugyanis elhinni, hogy egy profi lekurtított versenynaptárában nem kap helyet sem a párizsi teremtorna, sem pedig (minden bizonnyal) az évzáró mestertorna. Egy dolog kevesebbet játszani, egészen más pedig csaknem semmit sem játszani, mégis hinni a gyors versenyformába jutásban. Ráadásul, ahogyan szurkolói meg a média hiszik, teljes mezőnyben majd megnyerni az Australian Opent.
