Ha valaki nem lenne tisztában a kompromisszum fogalmával, annak megértéséhez kiváló példát jelent a Sinner-doppingügy lezárása. Múlt szombaton megszületett a három hónapos eltiltásról szóló kiegyezés, ami igazából egyik félnek sem tetszik, hisz a teniszező felmentést remélt, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) pedig minimum egyéves tilalmat követelt. Mivel egyik fél sem volt teljesen biztos a dolgában – Sinnerék nem vehettek rá mérget, hogy egy elhúzódó ügyet büntetlenül megnyernek, a WADA pedig nem akarta megkockáztatni, hogy a doppingszabályok ellen bizonyítottan vétett sportoló átcsússzon a rostán, és azzal a jövő doppingügyei számára példát statuáljon –, lehetségessé vált a hajlás az ún. legkisebb rossz felé.
A nyomdafesték, lám, meg sem száradt a Sinnerrel foglalkozó múlt heti rovat betűin, a figyelem ismét az olasz teniszezőre irányult. Tudni lehetett ugyan, hogy a WADA panasza kapcsán az ügy kezelése folytatódott, de semmi sem szivárgott ki arról, hogyan alakulnak és milyen irányban haladnak a dolgok, tehát mi is a reálisan várható lezárás. Múlt szombaton azután, mint derült égből villámcsapás, napvilágot látott, hogy az érvekkel és ellenérvekkel gyakorlatilag titokban folytatott jogi harc eldőlt. Nem mondható meglepőnek, hogy a nehezen megszületett kompromisszum nem aratott világszerte tetszést, ha azonban az érdekelt felek bele tudtak törődni, hogy az egészből a számukra lehető legtöbbet hozták ki, akkor a kívülállók elégedetlensége egyáltalán nem fontos. Érdekes, hogy az emberek zöme a kompromisszumot pozitívumként kezeli, amikor viszont megszületik, azonnal félt választanak, és vagy a szigort látják egyetlen igazságos megoldásnak, vagy pedig az egészet az érintett meghurcolásának tartják.
A dolog persze nem ennyire egyszerű, mint ahogyan bármelyik jogi kérdés sem az. A doppingolás elleni harcnak vannak szabályai, minden ügynek vannak sajátosságai, és bármelyik kettőt nem tanácsos egyformának kezelni. Mint ahogyan az egyéb bűntények esetében árnyalt a büntetés lehetősége és indokoltsága, ugyanez az eljárás kötelező a doppingban is. Sinner és Lance Armstrong például nem azonos doppingkategória, és hiába a közvélemény felhördülése, Marija Sarapova és Simona Halep esete is a teljesítmény bizonyított fokozásáról szólt, míg Sinneré nem, ebből kifolyólag a büntetés sem lehet egyforma. A perdöntő mozzanat, hogy a sportoló felelős a csapata cselekedeteiért. Akkor sem mindegy viszont, hogy a tiltott szer – lassan már úgy áll, hogy nem lesz egyetlen gyógyszer vagy vegyület, amely nem lesz tiltott – milyen módon került a sportoló szervezetébe. A véletlenség, ha bizonyítható, csakis az óvatosságra intés alapján számíthat büntetendőnek. Ellenkező esetben nagyon könnyű lenne bármely sportolót szándékosan eltiltatni. Ha Sinner, aki azóta is több vizsgálaton volt teljesen tiszta, a gyúrója kezéről „kapta” a szert, akkor bárki mást egyetlen kézfogással doppingolóvá lehetne tenni.
