A tokiói olimpián nemcsak a különböző sportágakban voltak jelen vajdasági magyarok, de a pálya mellett is! A zentai Vatai Emil több éve Japánban él, s ha már adott volt a lehetőség, úgy gondolta, él vele, hogy önkéntesként segédkezzen az ötkarikás játékokon. Vatai a helyszínről, egészen pontosan a Budokanból, azaz a cselgáncs- és a karateversenyek helyszínéről jelentkezett napilapunknak. Mint elmondta, a harcművészetek házát 1964-ben az akkori olimpiai játékokra készítették, ő itt tevékenykedett a csapatok és az eredmények prezentálásában. A rövid helyzetjelentés során a zentai önkéntes főleg a hangulatról, annak hiányáról, illetve a sportolók és a személyzet magatartásáról mesélt.
„A fő megszorítás a járvány miatt, hogy nem lehettek nézők. A sportolók valamennyire tudtak mozogni az olimpiai helyszínek között, és így kialakultak kis szurkolótáborok, apróbb nézőközönségek, de ez nyilván nem volt az igazi. Nagyon furcsa volt, amikor egy sokkal hangosabb nyugati nemzet szurkolóit hallottuk csak egy olyan meccsen, ahol egy japán ellen küzdött a honfitársuk. Ha lettek volna a helyszínen rajongók, akkor biztosan a japánok is kiabáltak volna” – mondta Vatai.
Amikor arról érdeklődtünk, hogy a pandémia miatt igencsak különös olimpián milyen egyéb teendőik voltak a sportolóknak és az önkénteseknek, Vatai az elmúlt másfél évben már jól ismert frázisokat erősítette meg: „Igazából nekem, mint tokiói lakosnak, nem volt semmilyen lényeges megszorításom. A maszk és a kézfertőtlenítés kötelező volt, de ez a koronavírus előtt is gyakori jelenség volt Japánban. Az extra óvintézkedés a PCR-teszt, ennek gyakorisága volt. Az önkéntes japán lakosoknak négynaponta kellett mintát adniuk, míg a külföldieknek tudomásom szerint naponta.”
Vatai úgy nyilatkozott, életre szóló élmény volt számára az olimpia, ám a munka nem ért véget neki, és alig várja, hogy a paralimpián segítsen a szervezőknek.
