2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1

Barcelonában dögunalom

Hétből hét. Nem lehet a most folyó idényben támadási felületet találni a Red Bullon, Max Versatappen behúzta az újabb győzelmét a Formula–1 most zajló szezonjában, ráadásul Sergio Pérez is felért a 4. helyre, függetlenül attól, hogy a 6. sorból indult. A Spanyol Nagydíj meglepő eredményét a Mercedes produkálta, hiszen a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végig tartotta a második helyet, George Russel pedig szintén hátulról, a 12. helyről indult, de neki is sikerült felkapaszkodnia a dobogóra, a 3. helyen végzett.

Maga a futam nem volt túl érdekes, mert elmaradt az előre jelzett eső, a fejlesztések – például a Ferrarinál – sem hozták még meg a várt javulásokat, így nem lehet csodálkozni azon, hogy ismét a holland, illetve az osztrák himnusz dallamai csendültek fel Barcelonában is. Mindez kissé monotonná vált már, mert a folyó idényben még csak ezeket hallottuk (egy kis mexikói fűszerezéssel…), így nem nehéz előre jósolni azt, hogy ez lesz az egyik legunalmasabb idény valaha.

Az előnyét a vb-pontverseny élén ezzel tovább növelő 25 éves holland pilótának pályafutása 170. F1-es viadalán ez volt a 40. és az idei ötödik futamgyőzelme.

Maga a futam: A rajtnál a második kockából induló Carlos Sainz Jr. megszorongatta Verstappent, de a vb-címvédő megvédte a vezető pozíciót, és körről körre növelte az előnyét közvetlen üldözőjével szemben. A start után Hamilton és Lando Norris versenyautói értek össze egy pillanatra, emiatt utóbbinak a bokszba kellett hajtania elsővezetőszárny-cserére. Hamilton néhány kör erejéig elveszítette a dobogós pozíciót Lance Stroll-lal szemben, de aztán hamarosan visszavette a harmadik helyet. A 16. körben Sainzot kerékcserére a bokszba hívta a Ferrari, Hamiltont pedig ezután a 25. körig a pályán hagyta a Mercedes, s aztán a hétszeres vb-győztes az új abroncsokkal nagyjából 2,5 másodperccel Sainz mögé tért vissza a pályára. Verstappen két körrel később hajtott be a bokszba új gumikért, és simán visszajött az első helyre. Hamilton a 28. kör elején megelőzte Sainzot, és feljött másodiknak, hátránya csaknem 12 másodperc volt az élen száguldó Verstappenhez képest. Néhány körrel később a másik Mercedest vezető Russell is utolérte és megelőzte Sainzot, akire az újabb veszélyt a 11. helyről rajtoló, de ekkor már ötödik Pérez jelentette. Russell a 46. körben kapott friss abroncsokat, két körrel korábban Sainz is a bokszban járt, így ekkor Pérez átvette a harmadik pozíciót. Az 51. körben a mexikói versenyzőnek is új gumikat szereltek fel a Red Bull garázsánál, majd az 53. körben Verstappen állt ki újfent, és tért vissza az élre.

Végre a Mercedes két pilótája is pezsgőzhetett (Fotó: Beta/AP)

Végre a Mercedes két pilótája is pezsgőzhetett (Fotó: Beta/AP)

A vb két hét múlva Kanadában folytatódik.

Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,236 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:57,940 óra, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 24,090 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) 32,389 mp h, 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 35,812 mp h, 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 45,698 mp h., 6. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:03,320 perc h., 7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:04,127 p h., 8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:09,242 p h. 9. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1:11,878 p h., 10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:13,530 p h. A leggyorsabb kör: 1:16,330 perc, Verstappen (61. kör). Pole-pozíció: Verstappen.

A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 15 van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 170 pont, 2. Pérez 117, 3. Alonso 99, 4. Hamilton 87, 5. Russell 65, 6. Sainz 58, 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 42, 8. Stroll 35, 9. Ocon 25, 10. Gasly 15. Csapatok: 1. Red Bull 287 pont, 2. Mercedes 152, 3. Aston Martin 134, 4. Ferrari 100, 5. Alpine 40, 6. McLaren 17, 7. Haas 8, 8. Alfa Romeo 8, 9. Alpha Tauri 2, 10. Williams 1.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Végre a Mercedes két pilótája is pezsgőzhetett (Fotó: Beta/AP)