2024. július 29., hétfő

Döntős a Budaörs

A Budaörs együttese bejutott a női Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő pénteki, idegenbeli visszavágóján is legyőzte a címvédő TTC Berlin Eastside gárdáját.

A magyar csapatnak a múlt heti, hazai 3:0-s siker után elég volt két szettet nyernie ahhoz, hogy összesítésben jobbnak bizonyuljon, s ez már a párharc második meccsén összejött. Az első párban a házigazdákat erősítő Póta Georgina négy játszmában verte a horvát Cornelia (szül: Vajda) Molnart, majd Madarász Dóra ugyanilyen arányban győzött válogatottbeli társa, Lovas Petra ellen, s ezzel a Budaörs már tovább is jutott. A tét nélküli folytatásban előbb Pergel Szandra magabiztosan verte az orosz Polina Mihajlovát, majd Póta négy játszmában Madarászt, az utolsó mérkőzés pedig Molnár sikerét hozta Lovas ellen.

A magyar együttes a tavalyi szezonban újoncként harmadikként zárt a BL-ben, így most – a finálé végkimenetelétől függetlenül – története legjobb eredményét ünnepelheti. A márciusi, szintén kétfelvonásos döntőben az osztrák Linz AG Froschberg lesz a Budaörs riválisa.

Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés: TTC Berlin Eastside (német)–Budaörs 2:3 (Póta Georgina–Cornelia Molnar 3:1 (6, –6, 5, 6), Lovas Petra–Madarász Dóra 1:3 (11, –6, –8, –9), Polina Mihajlova–Pergel Szandra 0:3 (–3, –7, –4), Póta–Madarász 3:1 (3, 6, –8, 5), Lovas–Molnar 2:3 (–10, –3, 6, 8, –7).

A párharcot a Budaörs nyerte kettős győzelemmel, 6:2-es összesítéssel.

Magabiztos Novi Sad

A női Szuperliga 12. fordulójában egy mérkőzést korábban rendeztek meg: az őszi idény második helyezettje, a Novi Sad, amely az előző 11 fordulóban csak a címvédő Zentától kapott ki, magabiztosan, 4:0-ra nyert a másik újvidéki együttes, a Panonija ellen.

Női Szuperliga, 12. forduló: Novi Sad–Panonija 4:0 (A. Lupulescu–K. Tot 3:2, Fenyvesi–Tóth É. 3:0, Truzsinszki–Bosančić 3:0, A. Lupulescu–Tóth É. 3:1).