Hosszas huzavona és egyeztetés után eldőlt, hogy a dán Herning mellett Kolding ad otthont a december 3-án rajtoló női Európa-bajnokságnak, a szervezők hétfőn megkapták a kormány engedélyét a torna önálló lebonyolítására. Joy Mogensen kulturális miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy az egészségügyi hatóságok jóváhagyták a december 20-áig tartó kontinensviadal megrendezését azzal a feltétellel, hogy a szervezők és a résztvevők maximálisan betartják a torna koronavírus-protokollját.
Kézilabda
A magyar női kézilabda-válogatottat 2016 májusa és idén január között irányító dán Kim Rasmussen lett a montenegrói szövetségi kapitány.
A Dán Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a kormányzati és hatósági válaszok hiányában a vasárnapi krízismegbeszélésen sem született végleges megegyezés arról, hogy Norvégia visszalépése után Dánia egyedül is megrendezi-e a női Európa-bajnokságot, ám ennek ellenére is folytatják a kontinenstorna előkészületeit.
A társházigazda norvégok hétfői, a járvány és a szigorú helyi intézkedések miatti visszalépését követően továbbra sem lehet még tudni, hol játssza majd csoportmérkőzéseit a magyar és a szerb válogatott a decemberi női Európa-bajnokságon. Az európai szövetség (EHF) hétfőn még azt ígérte, hogy kedden közli a részleteket a 15 nap múlva rajtoló torna módosításait illetően, de az egyedül maradt házigazda dánokkal folytatott egyeztetések után kedden a honlapján annyi állt: várhatóan csak a hét végén derül ki, mi lesz a pontos menetrend.
A koronavírus-járvány miatt visszalépett a december 3-án kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság lebonyolításától a társrendező Norvégia.
A női BL-címvédő Győr csapatánál négyen is megfertőződtek a koronavírussal, így az együttes ismét hatósági házi karanténba került. A klub honlapjának beszámolója szerint a kialakult helyzetről tájékoztatták a magyar és az európai szövetség illetékes szerveit, egyúttal kezdeményezték e heti meccseik, valamint a jövő heti podgoricai Budućnost elleni BL-mérkőzés elhalasztását.